10. fejezet: Nap-nap után

Csak pislogtam és néztem Sandy-t. Igaza volt ez a rémséges próba csak még szörnyűbb lehet. Ennyi bénát egy rakáson. Bár meg kell hagyni voltak jók is. Na, a JÓ szó elég tág fogalom nálam, úgy látszik. Hihetetlen volt és akkor most mit mondjak?
- Ööö...tegnap jobbak voltak - hoztam fel egy fél hazugságot.
- Jobbak? - hitetlenkedett - Mennyire tág neked ez a fogalom?
- Úgy látszik elégé!
- Én is úgy látom.
- Van bennük lehetőség - próbáltam győzködni.
- És hol rejtegetik? - gúnyolódott - Te ezzel a csapattal akarsz menni a bajnokságra? A világbajnokságra?
- Ez bukott terv. - beismerem, hogy tényleg nem volt a legjobb ötletem.
- Hát eléggé. - teljesen letettem arról, hogy esélyem legyen. Oldalra néztem és elfanyalodott a képem. - De... - hallottam meg Sandy hangját. Felé fordultam és feltettem a nagy kérdést.
- Igen? - ellágyult az arca, így reménykedtem valami jóban.
- Nem adjuk fel. Megmutatjuk mindenkinek, hogy mi vagyunk a legjobbak és kijutunk a bajnokságra. - mosolygott. Nem tudtam mást tenni, mint mosolyogni és megöleltem. Szabályosan a nyakába ugrottam.
- Köszönöm - hálálkodtam.
- Ugyan kérlek... - hallgatott el egy pillanatra. Nyílván a szavakat keresgélte az agyában. - Én tartozom hatalmas hálával, hogy befogadtál. Ennél jobb barátokat el nem tudtam volna képzelni.
- Hát én se! - néztem körbe.
A szemem Chris-en állapodott, meg aki itt ült mellettem. A tökéletes pasi. Annyira hihetetlen volt. A legcsodálatosabb, akit ismerhetek. Nem mondom, hogy nekem lett teremtve, de nekem lett teremtve. Közel csúsztam hozzá, mire megfogta a kezem és közelebb húzott. Pont annyira, hogy bele tudjon súgni valamit a fülembe.
- Te vagy a legédesebb lány, akivel valaha találkoztam - súgta a fülembe.
Csikizett, ahogy ezt kimondta. Majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, csak próbáltam megemészteni azt, amit mondott. Majd arra fordítottam a fejem amerre az arca van és önkéntelenül is az ajkának estem. Ami most elég brutálisan hangzott. A kezem a nyaka köré tekeredett és az ajkam az övének tapasztottam. Egyszerűen nem tudtam beérni a csókjával. Én kis mohó mindig szerettem volna, bár ez róla is ugyan így elmondható volt. Egy pár perc múlva elvettem a szám és a szemébe néztem.
- Én se találtam nálad aranyosabb és kedvesebb fiút. - mosolyogtam.
Szintén visszamosolygott, én pedig erősen koncentráltam, hogy ne csókoljam meg megint. Épp boldog pillanataimat éltem mire nem várt vendégek léptek be a tornaterem ajtaján.
- Mit keres itt a nővéred? – néztem Chrisre hatalmas csodálkozással.
- Avril? – fordult hátra. – Mit keres ez itt?
Úgy mondta mintha nem is a nővére lenne, hanem mint valami kutya.
- Gyere! – mondtam és felálltam. Megfogta a kezem és velem együtt elindult. Sandy is jött velünk Mark kíséretében. Avri-nek tátva maradt a szája, ahogy meglátta, hogy Chris és én kéz a kézben sétálunk. Épp valami frappáns szöveget akartam kitalálni mikor Avril nem épp a legkedvesebb szavakkal fogadtatott.
- Mi a franc ez itt? – háborodott fel.
- Neked is, szia! Milyen volt a verseny? Nem vártuk a szívélyes fogadtatást. Minek köszönhetjük, hogy benéztél és megtiszteltél kitüntető figyelmeddel? – mosolyogtam. Tudtam, hogy ettől felmegy benne a pumpa – Amúgy épp egy táncpróba, ha nem vennéd észre. – vágtam vissza.
- Nem arról beszélek. Rólatok! – kezdett vörösödni a feje. Chris-re és rám mutogatott. Persze nekem ettől csak még jobb lett a kedvem. – Chris elment az eszed?
- Nem – válaszolt. – Neked ment el az eszed, ha azt hiszed, hogy bejössz ide és kedvedre azt csinálsz, amit csak akarsz. Hát ezúttal hatalmasat tévedsz. Ne hidd, hogy minden egyes pillanatban kedvedre fogok ugrálni. Menny vissza a csapatodhoz és húzz el innen. – hát elégé beszólt neki, el kell ismernem. Sandy-vel összenevettünk, de csak halkan.
- Úgy látszik, a fiúk elintézik. – mosolyogtam.
- Én is úgy látom! – mosolygott Sandy. Nem hittem volna, hogy meghallja.
- Mi van, te nem ismered az ajtót? – kérdezte Mark. Avril csak pislogott, egy szó se jött ki a száján. – Gyere, megmutatom neked. Tudod az-az a tárgy – fordította meg Avril-t és kezdte magyarázni az ajtó fogalmát – amin az emberek ki-be szoktak járni. Lehet nyitni, zárni. Több fajta van belőle.
- Nem vagyok hülye, Mark – Avri és a hülyeség az egy és ugyan az.
- Igen? - adta az ártatlan képet Mark, ami kezdett már kacér mosolyba átmenni. – Akkor lennél szíves átvonszolni rajta a segged? – na, ez betalált. Avri annyira megsértődött, hogy azt hittem menten elsírja magát. – Csak, hogy udvarias legyek, megmutatom. – Odament az ajtóhoz és kinyitotta – Nézd ez az ajtó, és te most ezen fogsz távozni.
- Azt hiszed, távozok, csak mert egy ilyen – mutatott végig Mark-on – gyerek azt mondja, hogy mennyek el. Hol élsz kisapám?
- Te tényleg azt hiszed, tudsz neki ártani? – kérdeztem. Mark egy nagy és erős srác. Avril-t simán kettétöri.
- Simán.- Tudod te, hogy ki ő? – Avril bizonyára nem volt tisztában pontosan ki is Mark.
- Had magyarázzam el neked. – léptem közelebb. – Ő itt nem más, mint Mark Darling – tudni kell, hogy Darling-ék nagyon pénzes család. De a gazdagok leggazdagabbjai. – Tudod, hogy pontosan ki is igaz?
- Tudom, de nem fog megfélemlíteni egy gazdag pöcs.
- Úgy beszélsz mintha te nem lennél az – vágott vissza Chris.
- És? Te is!
- Akkor had mondjak valamit – léptem közel, de annyira, hogy tíz centi volt köztünk. Fenyegető pillantást vetettem rá. – Engem meg nem fog megfélemlíteni egy gazdag liba. Tűnjetek el innen. – megragadtam Chris kezét és elindultunk vissza a csapat felé.
- Ez nagyon jó volt – nyomott egy puszit az arcomra. Pontosabban egy hatalmas cuppanós puszit. - Azért te se voltál semmi.
- Elegem van belőle – háborodott fel.
- Nem vagy egyedül.
Odaálltam a csapat elé és magyarázni kezdtem. Mindenki bekapcsolódott, majd belekezdtünk a gyakorlásba. Fekvőtámasz, felülés, ugrálás. Majd áttértünk a nyújtásra. Oldalra kettőt, le kettőt, hátra kettőt. Majd ahogy ezzel készen lettünk. A tánc következett, ami csakugyan rémséges volt. Nagy nehezen megtanultuk a 3 nyolcast 2 óra alatt. Mindenkitől elköszöntünk és véleménynyilvánítást vártam a többiektől.
- Hát… én inkább nem mondok semmit. – Igaz Suesan nem szereti kimondani a véleményét.
- Szerintem nagyon rossz volt – közöltem a többiekkel.
- Szerintem is. – Penny és Will még nem is táncos szemmel látta, szóval ez még rosszabb, mint szerintem.
- De meg lehet próbálni – Sandy szónoklásba kezdett. – Sikerülni fog. Nem adjuk fel. Nem hagyjuk, hogy Avri-é legyen, vagy Drew-é.
- Azt soha – szólt közbe Samanta – egyiket se csípem. Már bocs Chris.
Chris legyintett egyet és ezzel el is intézte. Elmosolyodtam. Örültem, hogy mindenki egy véleményen van. Felálltunk és a parkolóba mentünk. Páronként szakadoztunk le. Chris és én tovább sétáltunk.
- Mit csinálsz délután? – kérdezte Chris.
- Semmit. Miért mit terveztél? – néztem rá kíváncsian.
- Arra gondoltam – kezdett a mondókájába bele – hogy átjöhetnél hozzánk.
- Hozzátok?
- Aha.
- Nem tartom jó ötletnek.
- Miért? – nézett rám, mintha nem tudná.
- Nagyon jól tudod az okát. Avril otthon van és nem akarok már az első nap az orra alá dörgölni. Elég volt a mai délután.
- Hát ha nem akkor nem.
- Ne haragudj.- Ugyan semmiség. Megértem.
- Biztos.
- Persze! – bizonygatott.
- Akkor én megyek.
- Oké.
- Szia – ágaskodtam fel és megcsókoltam. Elvettem az ajkam és a szemébe néztem.
- Szia – köszönt el mosolyogva.
Beültem a kocsimba és hazamentem. Otthon nem találtam senkit. Bezártam az ajtót és felmentem. Ledobtam a cuccom, lementem valami táplálék keresésére. Összedobtam egy szendvicset. Bevágódtam a tv elé és enni kezdtem. Megettem a szendvicsem és felmentem tanulni. Először vagyok egyedül ebbe a hatalmas házba.
6 óra körül megszólalt a telefonom.
- ”Szia – szóltam bele.- Szia! – hallottam Chris bársonyos hangját. – Hogy haladsz?
- Matekot csinálok.
- Az jó. Én meg fizikát. Egyébként minden rendben?
- Persze. Minden oké.
- Várj egy picit Avri bejött.
- Ok. – ennyit mondtam és csak hallgattam a beszélgetést.
- Mi a franc volt ma a tornaterembe? – kiabált Avril.
- Semmi. – válaszolt Chris.
- Hogy járhatsz azzal a lotyóval?
- Ne beszélj így róla! – parancsolt rá.
- És mégis miért ne? Az egy hátba támadó, öcsi lopó liba.
- Igen? Tényleg ezt gondolod róla? Hát, akkor hatalmasat tévedsz, de szeretnéd hallani, ő mit gondol rólad? Csak mert máris elmondja.
- Mégis hogy? – a hangja megdöbbentnek tűnt.
- Úgy, hogy épp vele beszélek telefonon. Minden szavadat hallotta!
- Hogy? – döbbent meg.
- Jól hallottad. Vagy most azonnal elhúzol innen vagy odaadom a telefont és akkor bizony sírva fogsz kirohanni innen. Választhatsz!
- Utállak. – ezzel egy erős csattanást hallottam.
- Na itt vagyok! – hallottam Chris hangját.
- Ööö mi volt ez?
- A nővérem kiakadt.
- Még hogy!- Ne törődj vele. Csak össze-vissza beszél.
- Sajnálom. – mondtam ki alig hallhatóan.
- Mégis mit?
- Azt, hogy miattam folyik nálatok a dráma.
- Ugyan. Ne hülyéskedj. Miért is lenne a te hibád?
- Mert. – jelentettem ki.
- Na, ide figyelj. Eszedbe ne jusson, hogy ez a te hibád, mert akkor esküszöm, hogy elmegyek hozzátok és megrázogatlak, hogy mit képzelsz, miket hordasz itt össze.
- Oké. Meggyőztél.
- Örülök.”
Még legalább 20 percet beszéltünk. Néha volt egy-két Avril féle kitörés, de amúgy minden oké volt.Péntek van, én pedig hulla vagyok. Ma nincs próba ennek örültem. Ma Chris átjött délután és itt volt. Megmutattam, hogy milyen a ház és, hogy hol lakok.
Szombat délután mindenki átjött, ahogy az meg volt beszélve. Beültünk a tv elé és megnéztünk egy filmet. Kicsit ittunk, meg ilyenek, de nem vertük szét a házat. Úgy 4-ig 5-ig voltunk fent. Mindenki elvonult és mi is mentünk aludni.
Reggel vagy inkább délután 2-kor keltünk. 2 és fél 3 között mindenki felkelt. Én voltam az első. Elkezdtem egy kicsit rendbe rakni a házat. Kidobtam az üvegeket és elraktam a tányérokat. A lányok is besegítettek.
5 körül mindenki elment és neki láttam a tanulásnak. Anyu is hívott vele beszéltem vagy egy fél órát. Nyugodt és csöndesen telt a vasárnap estém. Megtanultam, amit kellett majd elmentem aludni. Hétfőn csak azt hallgattam, mi lesz a bálon, amit most pénteken rendeznek. Bevallom én is be voltam zsongva. Szép ruhák, mesés terem. Egy tökéletes este.
Teltek a napok én pedig egyre fáradtabb voltam, a próbák miatt. Esténként örültem, hogy ágyba kerülök. 1 előtt sose sikerült. Nagyon fáradt voltam péntek reggel, de azzal bíztattam magam, hogy ma egy fantasztikus estém lesz.
- Szia! – hallottam meg Chris hangját. – Annyira hiányoztál.
Válaszolni már nem is engedett, mert az ajkaimnak „esett”. Nem zavartattam magam és az álmosság is egy szempillantás alatt tűnt el a szememből. Most már tudom mi hiányzott a reggelemből. Chris!
Az órák lassan és egyben szörnyen unalmasak voltak. Mind ezek ellenére boldognak tettetem magam. Részben az is voltam, bár nem mindig. Próbáltam elhitetni, hogy a mai este tökéletes lesz, de volt egy nagyon rossz előérzetem, amit sajnos Chris is észrevett.
- Minden rendben? – nézett rám. Ezúttal tuti nem magyarázom ki.
- Persze minden a legnagyobb rendben van. - hazudtam megint.
- Persze. Ezt mondtad eddig mind az 5 ilyen kérdésemre. Stella mi a baj?
- Semmi. Csak rossz előérzetem van. – nem tehettem mát, hát kimondtam az igazságot.
- Mivel kapcsolatban? – kutakodott az igazság után.
- Az estével kapcsolatban. Valami nincs jól.
- Na, ide figyelj – fogta a két keze közé az arcomat. – minden a legnagyobb rendben van és lesz is. Semmi, de semmi nem ronthatja el a napunkat. Oké?
- Oké! – mosolyodtam el.
Suli után a csajok átjöttek hozzám és felkészültünk az estére. A hajam feltűztük csak egy kicsit. Magamra vettem a ruhámat, a magas sarkúmat és neki indultunk az éjszakának. Chris értem jött. A lányokért is jöttek és elmentünk a bálba.
Amikor odaértünk Chris leparkolt én pedig kiszálltam és Holly-val telefonáltam.
Egyszer csak a hófehér ruhámból barna lucsok lett. Avril és a kis barátnője, szándékosan csapott fel.
Azt hittem menten elsírom magam. Ennyit az estémről.
Hívtam egy taxit és hazamentem.
- Holly most mi legyen? – zokogtam a telefonba.
- Ne ess pánikba. – nyugtatott ezúttal reménytelenül. - Menny be a szobámba. – utasított. Mindent úgy csináltam, ahogy azt ő mondta. – nyisd ki a gardróbomat. – kinyitottam a hatalmas ajtót, ami egy még nagyobb szobába vezetett. – most a melletted lévő ajtót is nyisd ki. – kinyitottam. Nem is tudtam, hogy itt van még egy ajtó. Ez egy kicsi gardrób volt. A normálméretű. – látsz ott egy kék szatyor szerűséget?
- Igen! Az, ami a vállfán van?
- Pontosan. Vedd ki és húzd le a cipzárt.
- Holly ez csodálatos.
- Örülök, hogy tetszik ugyanis a tied.
- Hogy micsoda? Az enyém? – hebegtem-habogtam.
- Igen. Neked csináltam, csak tartalékba. Még jó, hogy megcsináltam.
Egy földig érő mesés barna ruha volt. Nyakba kötős és olyan, hogy ha megemeled az ujjad akkor a ruhának egy része is jön.

Stella ruhája is így néz ki.

- Stella itthon vagy? – hallottam meg Chris hangját.
- Igen. – kiáltottam le. Egy szál fehérneműbe álltam. Még mindig sírtam. – Holly le kell tennem, de mindent nagyon köszönök.
- Nincs mit. Remélem mesés lesz az estéd.
- Remélem. – még jó, hogy időközben átjöttem a szobámba.
Halk kopogást hallottam és Chris lépett be az ajtón. Én még mindig fehérneműbe és a sminkem próbálom valamilyen szinten javítani, ami nem jött össze.
- Minden rendben? Suesan mondta, hogy hazajöttél. Mi történt?
Nem szólaltam meg, csak az ágyamra mutattam, ahol a hófehér ruha helyett egy barna-fekete foltos rongynak kinéző valami volt.
- Ki tette ezt? – nézett rám hitetlenkedő szemekkel.
- A nővéred! – közöltem vele. És éreztem, hogy újra könnyek szöknek a szemembe.
- Nem hiszem el! Ezúttal túl messzire ment. Megölöm, kitekerem a nyakát – dühöngött.
Átsuhantam a szobámon és a kezemet a szájára tapasztottam. Megfogta a csupasz derekam és magához húzott.
- Elég! Ettől csak te leszel ideges. Én kisírtam magam, te kidühöngted magad.
- Igaz! Ne haragudj!
- Semmi baj. Megértelek.
- Tudod így kellett volna jönnöd, akkor tuti mindenkinek eláll a lélegzete.
- Haha! Nagyon vicces!
- Semmi vicceset nem mondtam. Komolyan beszélek! Így vagy a legszebb. Nem mintha máskor nem lennél az, mert az vagy csak – betapasztottam a száját a kezemmel.
- Elég! – mosolyogtam. Levettem a kezem és megcsókoltam. Olyan erősséggel ölelte a derekam, hogy ha szerettem volna, akkor se szabadultam volna ki.
Majd egy kis levegőhiány után elhúztam a szám, de Chris még mindig a csókom után nyúlt. Kiszabadítottam magam az öleléséből és belebújtam a barna ruhába, majd Chris felhúzta a cipzárt rajta. Bementem a gardróbba valami cipő keresésére, hiszen nem mehetek barna ruhába és fehér magas sarkúba. Csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, de nem találtam semmit. Ki akartam lépni a gardróbból, de szerencsésen belerúgtam egy sárga dobozba, ami nem mondom, de nem volt egy puha dolog. Egy nagy cipős dobozt emeltem fel a földről, de ahhoz, hogy meg tudjam nézni ki kellett vinnem az ágyamra.
- Ez mi? – kérdezte Chris és elindult felém.
- Remélem nem bomba. – nevettem, mire rosszallóan rám nézett, majd a hátam mögé állt és a derekamra tette a kezét. Én kinyitottam a dobozt ő pedig a vállam felett átnézett. Bármi is van benne, egy fehér papír letakarja. Már bontani akartam, amikor a tetején egy boríték állt, rajta egy kicsi szöveggel.
„Ez ma reggel érkezett neked! Holly”
Kivettem a borítékból az összehajtott levelet és olvasni kezdtem.
„Drága kislányom!
Hollyval egy kicsit összebeszéltünk és megemlítette, hogy nemsokára lesz a bál, amelyre hivatalos vagy. Elmesélte, hogy csinált neked egy ruhát vész tartalékba, de nem tudta, hogy milyen cipőt szeretnél. Így az én segítségemet kérte, én pedig úgy éreztem ennyivel legalább én is kivehetem a részem. Tudom, hogy ha minden jól alakul nem kapod meg, de remélem, egyszer észreveszed a levelem és ezt a kicsi ajándékot, egyszer az ujjadra húzod.
Ölellek és millió puszi! Nagyon szeretlek, Anya”
A levél mellett a cipőn kívül, mely magában is gyönyörű volt, egy kis ékszerdobozt találtam. A bevonata fából készült, amely gyönyörű látványt nyújtott. Óvatosan és félve kinyitottam a dobozt, amelyben egy gyűrű lapult. Pontosan illett a ruhámhoz és úgy éreztem minden megvan a tökéletes estéhez. Chris, amiben csak tudott segített, majd udvariasan kinyitotta előttem az összes ajtót, mely az útban volt és elindultunk újra a bálra, remélhetőleg most nagyobb sikerrel.