10. fejezet: Nap-nap után

Csak pislogtam és néztem Sandy-t. Igaza volt ez a rémséges próba csak még szörnyűbb lehet. Ennyi bénát egy rakáson. Bár meg kell hagyni voltak jók is. Na, a JÓ szó elég tág fogalom nálam, úgy látszik. Hihetetlen volt és akkor most mit mondjak?
- Ööö...tegnap jobbak voltak - hoztam fel egy fél hazugságot.
- Jobbak? - hitetlenkedett - Mennyire tág neked ez a fogalom?
- Úgy látszik elégé!
- Én is úgy látom.
- Van bennük lehetőség - próbáltam győzködni.
- És hol rejtegetik? - gúnyolódott - Te ezzel a csapattal akarsz menni a bajnokságra? A világbajnokságra?
- Ez bukott terv. - beismerem, hogy tényleg nem volt a legjobb ötletem.
- Hát eléggé. - teljesen letettem arról, hogy esélyem legyen. Oldalra néztem és elfanyalodott a képem. - De... - hallottam meg Sandy hangját. Felé fordultam és feltettem a nagy kérdést.
- Igen? - ellágyult az arca, így reménykedtem valami jóban.
- Nem adjuk fel. Megmutatjuk mindenkinek, hogy mi vagyunk a legjobbak és kijutunk a bajnokságra. - mosolygott. Nem tudtam mást tenni, mint mosolyogni és megöleltem. Szabályosan a nyakába ugrottam.
- Köszönöm - hálálkodtam.
- Ugyan kérlek... - hallgatott el egy pillanatra. Nyílván a szavakat keresgélte az agyában. - Én tartozom hatalmas hálával, hogy befogadtál. Ennél jobb barátokat el nem tudtam volna képzelni.
- Hát én se! - néztem körbe.
A szemem Chris-en állapodott, meg aki itt ült mellettem. A tökéletes pasi. Annyira hihetetlen volt. A legcsodálatosabb, akit ismerhetek. Nem mondom, hogy nekem lett teremtve, de nekem lett teremtve. Közel csúsztam hozzá, mire megfogta a kezem és közelebb húzott. Pont annyira, hogy bele tudjon súgni valamit a fülembe.
- Te vagy a legédesebb lány, akivel valaha találkoztam - súgta a fülembe.
Csikizett, ahogy ezt kimondta. Majd egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, csak próbáltam megemészteni azt, amit mondott. Majd arra fordítottam a fejem amerre az arca van és önkéntelenül is az ajkának estem. Ami most elég brutálisan hangzott. A kezem a nyaka köré tekeredett és az ajkam az övének tapasztottam. Egyszerűen nem tudtam beérni a csókjával. Én kis mohó mindig szerettem volna, bár ez róla is ugyan így elmondható volt. Egy pár perc múlva elvettem a szám és a szemébe néztem.
- Én se találtam nálad aranyosabb és kedvesebb fiút. - mosolyogtam.
Szintén visszamosolygott, én pedig erősen koncentráltam, hogy ne csókoljam meg megint. Épp boldog pillanataimat éltem mire nem várt vendégek léptek be a tornaterem ajtaján.
- Mit keres itt a nővéred? – néztem Chrisre hatalmas csodálkozással.
- Avril? – fordult hátra. – Mit keres ez itt?
Úgy mondta mintha nem is a nővére lenne, hanem mint valami kutya.
- Gyere! – mondtam és felálltam. Megfogta a kezem és velem együtt elindult. Sandy is jött velünk Mark kíséretében. Avri-nek tátva maradt a szája, ahogy meglátta, hogy Chris és én kéz a kézben sétálunk. Épp valami frappáns szöveget akartam kitalálni mikor Avril nem épp a legkedvesebb szavakkal fogadtatott.
- Mi a franc ez itt? – háborodott fel.
- Neked is, szia! Milyen volt a verseny? Nem vártuk a szívélyes fogadtatást. Minek köszönhetjük, hogy benéztél és megtiszteltél kitüntető figyelmeddel? – mosolyogtam. Tudtam, hogy ettől felmegy benne a pumpa – Amúgy épp egy táncpróba, ha nem vennéd észre. – vágtam vissza.
- Nem arról beszélek. Rólatok! – kezdett vörösödni a feje. Chris-re és rám mutogatott. Persze nekem ettől csak még jobb lett a kedvem. – Chris elment az eszed?
- Nem – válaszolt. – Neked ment el az eszed, ha azt hiszed, hogy bejössz ide és kedvedre azt csinálsz, amit csak akarsz. Hát ezúttal hatalmasat tévedsz. Ne hidd, hogy minden egyes pillanatban kedvedre fogok ugrálni. Menny vissza a csapatodhoz és húzz el innen. – hát elégé beszólt neki, el kell ismernem. Sandy-vel összenevettünk, de csak halkan.
- Úgy látszik, a fiúk elintézik. – mosolyogtam.
- Én is úgy látom! – mosolygott Sandy. Nem hittem volna, hogy meghallja.
- Mi van, te nem ismered az ajtót? – kérdezte Mark. Avril csak pislogott, egy szó se jött ki a száján. – Gyere, megmutatom neked. Tudod az-az a tárgy – fordította meg Avril-t és kezdte magyarázni az ajtó fogalmát – amin az emberek ki-be szoktak járni. Lehet nyitni, zárni. Több fajta van belőle.
- Nem vagyok hülye, Mark – Avri és a hülyeség az egy és ugyan az.
- Igen? - adta az ártatlan képet Mark, ami kezdett már kacér mosolyba átmenni. – Akkor lennél szíves átvonszolni rajta a segged? – na, ez betalált. Avri annyira megsértődött, hogy azt hittem menten elsírja magát. – Csak, hogy udvarias legyek, megmutatom. – Odament az ajtóhoz és kinyitotta – Nézd ez az ajtó, és te most ezen fogsz távozni.
- Azt hiszed, távozok, csak mert egy ilyen – mutatott végig Mark-on – gyerek azt mondja, hogy mennyek el. Hol élsz kisapám?
- Te tényleg azt hiszed, tudsz neki ártani? – kérdeztem. Mark egy nagy és erős srác. Avril-t simán kettétöri.
- Simán.- Tudod te, hogy ki ő? – Avril bizonyára nem volt tisztában pontosan ki is Mark.
- Had magyarázzam el neked. – léptem közelebb. – Ő itt nem más, mint Mark Darling – tudni kell, hogy Darling-ék nagyon pénzes család. De a gazdagok leggazdagabbjai. – Tudod, hogy pontosan ki is igaz?
- Tudom, de nem fog megfélemlíteni egy gazdag pöcs.
- Úgy beszélsz mintha te nem lennél az – vágott vissza Chris.
- És? Te is!
- Akkor had mondjak valamit – léptem közel, de annyira, hogy tíz centi volt köztünk. Fenyegető pillantást vetettem rá. – Engem meg nem fog megfélemlíteni egy gazdag liba. Tűnjetek el innen. – megragadtam Chris kezét és elindultunk vissza a csapat felé.
- Ez nagyon jó volt – nyomott egy puszit az arcomra. Pontosabban egy hatalmas cuppanós puszit. - Azért te se voltál semmi.
- Elegem van belőle – háborodott fel.
- Nem vagy egyedül.
Odaálltam a csapat elé és magyarázni kezdtem. Mindenki bekapcsolódott, majd belekezdtünk a gyakorlásba. Fekvőtámasz, felülés, ugrálás. Majd áttértünk a nyújtásra. Oldalra kettőt, le kettőt, hátra kettőt. Majd ahogy ezzel készen lettünk. A tánc következett, ami csakugyan rémséges volt. Nagy nehezen megtanultuk a 3 nyolcast 2 óra alatt. Mindenkitől elköszöntünk és véleménynyilvánítást vártam a többiektől.
- Hát… én inkább nem mondok semmit. – Igaz Suesan nem szereti kimondani a véleményét.
- Szerintem nagyon rossz volt – közöltem a többiekkel.
- Szerintem is. – Penny és Will még nem is táncos szemmel látta, szóval ez még rosszabb, mint szerintem.
- De meg lehet próbálni – Sandy szónoklásba kezdett. – Sikerülni fog. Nem adjuk fel. Nem hagyjuk, hogy Avri-é legyen, vagy Drew-é.
- Azt soha – szólt közbe Samanta – egyiket se csípem. Már bocs Chris.
Chris legyintett egyet és ezzel el is intézte. Elmosolyodtam. Örültem, hogy mindenki egy véleményen van. Felálltunk és a parkolóba mentünk. Páronként szakadoztunk le. Chris és én tovább sétáltunk.
- Mit csinálsz délután? – kérdezte Chris.
- Semmit. Miért mit terveztél? – néztem rá kíváncsian.
- Arra gondoltam – kezdett a mondókájába bele – hogy átjöhetnél hozzánk.
- Hozzátok?
- Aha.
- Nem tartom jó ötletnek.
- Miért? – nézett rám, mintha nem tudná.
- Nagyon jól tudod az okát. Avril otthon van és nem akarok már az első nap az orra alá dörgölni. Elég volt a mai délután.
- Hát ha nem akkor nem.
- Ne haragudj.- Ugyan semmiség. Megértem.
- Biztos.
- Persze! – bizonygatott.
- Akkor én megyek.
- Oké.
- Szia – ágaskodtam fel és megcsókoltam. Elvettem az ajkam és a szemébe néztem.
- Szia – köszönt el mosolyogva.
Beültem a kocsimba és hazamentem. Otthon nem találtam senkit. Bezártam az ajtót és felmentem. Ledobtam a cuccom, lementem valami táplálék keresésére. Összedobtam egy szendvicset. Bevágódtam a tv elé és enni kezdtem. Megettem a szendvicsem és felmentem tanulni. Először vagyok egyedül ebbe a hatalmas házba.
6 óra körül megszólalt a telefonom.
- ”Szia – szóltam bele.- Szia! – hallottam Chris bársonyos hangját. – Hogy haladsz?
- Matekot csinálok.
- Az jó. Én meg fizikát. Egyébként minden rendben?
- Persze. Minden oké.
- Várj egy picit Avri bejött.
- Ok. – ennyit mondtam és csak hallgattam a beszélgetést.
- Mi a franc volt ma a tornaterembe? – kiabált Avril.
- Semmi. – válaszolt Chris.
- Hogy járhatsz azzal a lotyóval?
- Ne beszélj így róla! – parancsolt rá.
- És mégis miért ne? Az egy hátba támadó, öcsi lopó liba.
- Igen? Tényleg ezt gondolod róla? Hát, akkor hatalmasat tévedsz, de szeretnéd hallani, ő mit gondol rólad? Csak mert máris elmondja.
- Mégis hogy? – a hangja megdöbbentnek tűnt.
- Úgy, hogy épp vele beszélek telefonon. Minden szavadat hallotta!
- Hogy? – döbbent meg.
- Jól hallottad. Vagy most azonnal elhúzol innen vagy odaadom a telefont és akkor bizony sírva fogsz kirohanni innen. Választhatsz!
- Utállak. – ezzel egy erős csattanást hallottam.
- Na itt vagyok! – hallottam Chris hangját.
- Ööö mi volt ez?
- A nővérem kiakadt.
- Még hogy!- Ne törődj vele. Csak össze-vissza beszél.
- Sajnálom. – mondtam ki alig hallhatóan.
- Mégis mit?
- Azt, hogy miattam folyik nálatok a dráma.
- Ugyan. Ne hülyéskedj. Miért is lenne a te hibád?
- Mert. – jelentettem ki.
- Na, ide figyelj. Eszedbe ne jusson, hogy ez a te hibád, mert akkor esküszöm, hogy elmegyek hozzátok és megrázogatlak, hogy mit képzelsz, miket hordasz itt össze.
- Oké. Meggyőztél.
- Örülök.”
Még legalább 20 percet beszéltünk. Néha volt egy-két Avril féle kitörés, de amúgy minden oké volt.Péntek van, én pedig hulla vagyok. Ma nincs próba ennek örültem. Ma Chris átjött délután és itt volt. Megmutattam, hogy milyen a ház és, hogy hol lakok.
Szombat délután mindenki átjött, ahogy az meg volt beszélve. Beültünk a tv elé és megnéztünk egy filmet. Kicsit ittunk, meg ilyenek, de nem vertük szét a házat. Úgy 4-ig 5-ig voltunk fent. Mindenki elvonult és mi is mentünk aludni.
Reggel vagy inkább délután 2-kor keltünk. 2 és fél 3 között mindenki felkelt. Én voltam az első. Elkezdtem egy kicsit rendbe rakni a házat. Kidobtam az üvegeket és elraktam a tányérokat. A lányok is besegítettek.
5 körül mindenki elment és neki láttam a tanulásnak. Anyu is hívott vele beszéltem vagy egy fél órát. Nyugodt és csöndesen telt a vasárnap estém. Megtanultam, amit kellett majd elmentem aludni. Hétfőn csak azt hallgattam, mi lesz a bálon, amit most pénteken rendeznek. Bevallom én is be voltam zsongva. Szép ruhák, mesés terem. Egy tökéletes este.
Teltek a napok én pedig egyre fáradtabb voltam, a próbák miatt. Esténként örültem, hogy ágyba kerülök. 1 előtt sose sikerült. Nagyon fáradt voltam péntek reggel, de azzal bíztattam magam, hogy ma egy fantasztikus estém lesz.
- Szia! – hallottam meg Chris hangját. – Annyira hiányoztál.
Válaszolni már nem is engedett, mert az ajkaimnak „esett”. Nem zavartattam magam és az álmosság is egy szempillantás alatt tűnt el a szememből. Most már tudom mi hiányzott a reggelemből. Chris!
Az órák lassan és egyben szörnyen unalmasak voltak. Mind ezek ellenére boldognak tettetem magam. Részben az is voltam, bár nem mindig. Próbáltam elhitetni, hogy a mai este tökéletes lesz, de volt egy nagyon rossz előérzetem, amit sajnos Chris is észrevett.
- Minden rendben? – nézett rám. Ezúttal tuti nem magyarázom ki.
- Persze minden a legnagyobb rendben van. - hazudtam megint.
- Persze. Ezt mondtad eddig mind az 5 ilyen kérdésemre. Stella mi a baj?
- Semmi. Csak rossz előérzetem van. – nem tehettem mát, hát kimondtam az igazságot.
- Mivel kapcsolatban? – kutakodott az igazság után.
- Az estével kapcsolatban. Valami nincs jól.
- Na, ide figyelj – fogta a két keze közé az arcomat. – minden a legnagyobb rendben van és lesz is. Semmi, de semmi nem ronthatja el a napunkat. Oké?
- Oké! – mosolyodtam el.
Suli után a csajok átjöttek hozzám és felkészültünk az estére. A hajam feltűztük csak egy kicsit. Magamra vettem a ruhámat, a magas sarkúmat és neki indultunk az éjszakának. Chris értem jött. A lányokért is jöttek és elmentünk a bálba.
Amikor odaértünk Chris leparkolt én pedig kiszálltam és Holly-val telefonáltam.
Egyszer csak a hófehér ruhámból barna lucsok lett. Avril és a kis barátnője, szándékosan csapott fel.
Azt hittem menten elsírom magam. Ennyit az estémről.
Hívtam egy taxit és hazamentem.
- Holly most mi legyen? – zokogtam a telefonba.
- Ne ess pánikba. – nyugtatott ezúttal reménytelenül. - Menny be a szobámba. – utasított. Mindent úgy csináltam, ahogy azt ő mondta. – nyisd ki a gardróbomat. – kinyitottam a hatalmas ajtót, ami egy még nagyobb szobába vezetett. – most a melletted lévő ajtót is nyisd ki. – kinyitottam. Nem is tudtam, hogy itt van még egy ajtó. Ez egy kicsi gardrób volt. A normálméretű. – látsz ott egy kék szatyor szerűséget?
- Igen! Az, ami a vállfán van?
- Pontosan. Vedd ki és húzd le a cipzárt.
- Holly ez csodálatos.
- Örülök, hogy tetszik ugyanis a tied.
- Hogy micsoda? Az enyém? – hebegtem-habogtam.
- Igen. Neked csináltam, csak tartalékba. Még jó, hogy megcsináltam.
Egy földig érő mesés barna ruha volt. Nyakba kötős és olyan, hogy ha megemeled az ujjad akkor a ruhának egy része is jön.

Stella ruhája is így néz ki.

- Stella itthon vagy? – hallottam meg Chris hangját.
- Igen. – kiáltottam le. Egy szál fehérneműbe álltam. Még mindig sírtam. – Holly le kell tennem, de mindent nagyon köszönök.
- Nincs mit. Remélem mesés lesz az estéd.
- Remélem. – még jó, hogy időközben átjöttem a szobámba.
Halk kopogást hallottam és Chris lépett be az ajtón. Én még mindig fehérneműbe és a sminkem próbálom valamilyen szinten javítani, ami nem jött össze.
- Minden rendben? Suesan mondta, hogy hazajöttél. Mi történt?
Nem szólaltam meg, csak az ágyamra mutattam, ahol a hófehér ruha helyett egy barna-fekete foltos rongynak kinéző valami volt.
- Ki tette ezt? – nézett rám hitetlenkedő szemekkel.
- A nővéred! – közöltem vele. És éreztem, hogy újra könnyek szöknek a szemembe.
- Nem hiszem el! Ezúttal túl messzire ment. Megölöm, kitekerem a nyakát – dühöngött.
Átsuhantam a szobámon és a kezemet a szájára tapasztottam. Megfogta a csupasz derekam és magához húzott.
- Elég! Ettől csak te leszel ideges. Én kisírtam magam, te kidühöngted magad.
- Igaz! Ne haragudj!
- Semmi baj. Megértelek.
- Tudod így kellett volna jönnöd, akkor tuti mindenkinek eláll a lélegzete.
- Haha! Nagyon vicces!
- Semmi vicceset nem mondtam. Komolyan beszélek! Így vagy a legszebb. Nem mintha máskor nem lennél az, mert az vagy csak – betapasztottam a száját a kezemmel.
- Elég! – mosolyogtam. Levettem a kezem és megcsókoltam. Olyan erősséggel ölelte a derekam, hogy ha szerettem volna, akkor se szabadultam volna ki.
Majd egy kis levegőhiány után elhúztam a szám, de Chris még mindig a csókom után nyúlt. Kiszabadítottam magam az öleléséből és belebújtam a barna ruhába, majd Chris felhúzta a cipzárt rajta. Bementem a gardróbba valami cipő keresésére, hiszen nem mehetek barna ruhába és fehér magas sarkúba. Csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, de nem találtam semmit. Ki akartam lépni a gardróbból, de szerencsésen belerúgtam egy sárga dobozba, ami nem mondom, de nem volt egy puha dolog. Egy nagy cipős dobozt emeltem fel a földről, de ahhoz, hogy meg tudjam nézni ki kellett vinnem az ágyamra.
- Ez mi? – kérdezte Chris és elindult felém.
- Remélem nem bomba. – nevettem, mire rosszallóan rám nézett, majd a hátam mögé állt és a derekamra tette a kezét. Én kinyitottam a dobozt ő pedig a vállam felett átnézett. Bármi is van benne, egy fehér papír letakarja. Már bontani akartam, amikor a tetején egy boríték állt, rajta egy kicsi szöveggel.
„Ez ma reggel érkezett neked! Holly”
Kivettem a borítékból az összehajtott levelet és olvasni kezdtem.
„Drága kislányom!
Hollyval egy kicsit összebeszéltünk és megemlítette, hogy nemsokára lesz a bál, amelyre hivatalos vagy. Elmesélte, hogy csinált neked egy ruhát vész tartalékba, de nem tudta, hogy milyen cipőt szeretnél. Így az én segítségemet kérte, én pedig úgy éreztem ennyivel legalább én is kivehetem a részem. Tudom, hogy ha minden jól alakul nem kapod meg, de remélem, egyszer észreveszed a levelem és ezt a kicsi ajándékot, egyszer az ujjadra húzod.
Ölellek és millió puszi! Nagyon szeretlek, Anya”
A levél mellett a cipőn kívül, mely magában is gyönyörű volt, egy kis ékszerdobozt találtam. A bevonata fából készült, amely gyönyörű látványt nyújtott. Óvatosan és félve kinyitottam a dobozt, amelyben egy gyűrű lapult. Pontosan illett a ruhámhoz és úgy éreztem minden megvan a tökéletes estéhez. Chris, amiben csak tudott segített, majd udvariasan kinyitotta előttem az összes ajtót, mely az útban volt és elindultunk újra a bálra, remélhetőleg most nagyobb sikerrel.

9. fejezet: A fellegekben

Másnap reggel a napsütés keltett fel. Imádtam, ahogy a nap megvilágítja az arcom. Egy ideig időztem így. Ránéztem az órámra és kiderült, hogy késésben vagyok. Na, nekem se kellett több, felpattantam és azonnal a fürdőbe mentem. Igaz nagyon szerettem volna meginni a minden napos chapuchino-mat, de arra most nem volt időm. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam és reggeliztem. Már be is pattantam a kocsiba és elindultam a suliba. Idő közben eszembe jutott, hogy nem estem át senkin reggel! Nem lennének otthon? Hát, ami azt illeti, ez a kérdés nem foglalkoztatott annyira, mint az, hogy találkozzak Chris-szel. A tegnapi ígéret! – jutott eszembe. Az izgatottság kezdett felül uralkodni rajtam. Nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy nem sokára megint vele leszek. Nemsokára leparkoltam a sulinál. Valamilyen szinten lenyugodtam, bár elég messze álltam egy normális ember nyugodtságához. Elfordultam, hogy felvegyem a táskámat. Felraktam a jobb vállamra, majd kiszálltam. A tömegben keresni kezdtem az én szőke hercegem. Azt hittem nem jött suliba. Megijedtem, hogy mind az, ami tegnap történt, az ámulat, csak mese volt. Már-már szomorú voltam, hogy nem láthatom viszont, ki tudja mennyi ideig. De akkor kiszúrtam. Derült arca felém közeledett. Mire kapcsoltam, hogy talán felé kellene mennem, már odaért hozzám.
- Jó reggelt, kis tündér! – mosolygott és megcsókolt. A tegnapi ígéret! Ez a csók nem volt olyan, mint a tegnapi. Ehhez képest csak egy puszi volt. Ebben a csókban mintha éreztem volna, hogy tényleg hiányoztam neki és örül, hogy viszont láthat. Ajkát az enyémre tapasztotta és semmi áron nem akarta elvenni róla. Nem hittem el, hogy ezen a csodálatos fiú, csak is én, egyedül osztozom, hogy csak az enyém. Annyira tökéletes. Nem hittem, hogy lehet az élet ennyire szép. A fellegekben jártam a csókjától. Elszakította ajkát az enyémtől. Most, hogy már használni tudtam a szám beszélésre, megszólaltam.
- Most már sokkal jobb a reggel – mosolyogtam – amúgy neked is!
- Reméltem, hogy elnyeri a tetszésed. – mosolygott. Szemlátomást büszke volt arra, hogy megdicsértem a csókját. Bár szerintem, tudta, hogy fantasztikusan csókol.
- Elhiheted, nagyon is elnyerte – erősítettem az egóját.
- Mennyire? – kíváncsiskodott. Annyira látszott rajta, hogy boldog. Hogy igazán boldog. Amikor megismertem – gondoltam vissza a tengerpartra – annyira letört és elhanyagolt volt. Mintha nem is lenne szép dolog az életében, pedig aztán csak mosolyognia kell és bármelyik csaj az ölébe hull. A szeme mosolygott, a szája is és még a szíve is.
- Ennyire! – a kezem közé fogtam az arcát és megcsókoltam. Vigyáztam, hogy ne éljem bele magam teljesen, hogy ne tartson annyi ideig, mint az előző. Csókolni szeretett volna, de én elvettem a számat. – Elég meggyőző voltam? – átfogtam a derekát és ő könnyedén átkarolta a csípőmet.
- Hát… azt hiszem! – gondolkozott el. Hát, jó! Belemegyek a játékba. – egyezkedtem magamban.
- Csak hiszed? – kételkedtem.
- Hát, ha még egyszer tesztelhetném, akkor már biztosabbat tudnék mondani!
- Igen?
- Igen! – és már meg se tudtam szólalni, mert az ajka az enyémen volt. Annyira mohón csókolt, hogy azt hittem sose lesz vége, de amikor elvette az ajkát az enyémről, sajnáltam, hogy vége van. Még egy pár másodpercet, könyörgöm, de semmi. Hát akkor ennyi.
- Na és most?
- Hát azt hiszem elég meggyőző voltál! – mosolygott, ahogy én is. Egyszerűen nem lehetett levakarni a mosolyt egyikünk arcáról se. Megszólalt a telefonom és pedig kutatni kezdtem a táskámba. Megtaláltam és gyorsan felvettem. Holly volt az. Chris még mindig nem engedte el a csípőmet.
- Szia! – szóltam bele.
- Szia – hallottam meg Holly hangját.
- Hol vagy? Olyan nagy a zaj körülötted!
- Ezért hívtalak. A repülőtéren vagyok.
- Hogy hol? – fordultam a kocsim felé, így Chris csak a fél arcomat látta. Aggodalmas szemekkel nézett rám, de a kezét nem vette el a csípőmről.
- Azt mondta Roberto, hogy volt valami galiba és, hogy hamarabb kellene mennem. Remélem nem baj!
- Nem dehogy! – Chris még mindig aggódva figyelt.
- De ti attól még érezzétek jól magatokat! Oké?
- Oké – egyeztem bele!
- Bármi van, hívj nyugodtan! Lehet, hogy a titkárnőm fogja felvenni, de mond, hogy az unokahúgom vagy és akkor majd ideadja.
- Oké! Nem felejtem el.
- Vigyázz magadra!
- Te is! – tudtam, hamarosan leteszi, így nem fogtam hosszúra a dolgokat. Meg már Chris is kezdett frászt kapni, hogy nem mondok semmit.
- Szeretlek!
- Én is! Szia – és kinyomtam a telefon!
- Mi a baj? – aggódott Chris!
- Semmi. – én ennyivel is beértem volna, de Chris nem. Csúnyán rám nézett, így belekezdtem a mesélésbe. – Holly mondta, hogy már a repülőtéren van, csak mert volt valami galiba ezért hamarabb oda kellett repülnie.
- Csak ennyi? – könnyebbült meg.
- Miért mit hittél? – tettem fel a vállamra a táskám és a felkarján pihentettem a kezem.
- Ki tudja? Csak, hogy baj! És az már magában is elég nagy gond.
- Jaj, szegénykém, hogy megijedtél. – röhögtem.
- Ahogy mondod – ment át a beszélgetés, hülyülésbe. – majdnem szívrohamot kaptam. – tette a kezét a szívére.
- Jaj, te szegény! Ettől talán jobb lesz. – csókoltam meg. Egyszerű, nem túl hosszú csók volt.
- Hát… ha még egyet kapnék, biztos jól aludnék este.
- Igen? – mosolyogtam, és ahogy kérte, adtam neki még egy csókot. Elvettem a szám és belenéztem a szemébe. – Lehet, hogy menni kellene táncra, nem gondolod?
- Minek azt?
- Csak, mert ha körbe nézel, akkor már alig vannak a parkolóba! – néztem körbe!
- Ja – világosodott meg – mondasz valamit! Akkor mennyünk! – lezártam a kocsit és Chris-szel összefontuk az ujjainkat, így mentünk be az iskolába. Táncra is beértünk. Mindenkinek kettéállt a szeme, ahogy megláttak minket kéz a kézben. Leültünk a szokványos csapathoz. Én félig Chris ölében ültem.
- Jó reggelt! – köszönt Suesan.
- Elég jó, ahogy mondott – Chris válaszolt helyettem. Erre mindenkiből kitört a nevetés.
- Stella, tudod nélkülözni egy kicsit Chris társaságát? – belenéztem a szemébe. És újra bele szerettem.
- Tudjam? – kérdeztem.
- Tudd!
- Akkor azt hiszem, kibírom egy kis ideig. – mosolyogtam és felálltam, hogy a lányok után mennyek.
- Én nem bírom ki annyi ideig! – láttam, hogy nem akarja, hogy elmenjek. Mivel már egy olyan 5 méterre voltunk tőlük, így könnyen oda tudtam csúszni hozzá. Neki futottam és úgy csúsztam, hogy az egyik térdem fel volt húzva a másik meg fektetve előtte. Pont lefékeztem előtte, így nem estem neki.
- Dehogynem! – nyomtam egy puszit a szájára! – kibírod! – felálltam és visszamentem Suesan-hoz és Sandy-hoz. Sandy kérdezősködni kezdett Chris és felőlem. Épp elkezdtem a mesélést, amikor bejött az igazgatóhelyettes.
- Mit akarhat itt? – kérdeztem Suesan fülébe súgva.
- Fogalmam sincs. Hátha valami hasznosat mond! – hát csöndbe maradtunk. Az igazgatóhelyettes nő rikácsoló hangon megszólalt.
- A mai táncóra elmarad. – nem mondott mást, csak sarkon fordult és elment. Nagy ujjongás tört ki.
- Elmarad? – kérdeztem.
- Úgy tűnik! Két óra semmittevés! – mosolygott Suesan.
- De jó lesz – nevetett Sandy.
- Jaja – ekkor hátulról valaki átkarolta a derekamat, pontosabban Chris.
- Velem töltöd a szabad két órád? – súgta a fülembe. Jaj, ezt még kérdezni kell? Megfordultam és a kezem a vállára tettem. Belenéztem a szemébe és kimondtam a választ.
- Hát… - gondolkoztam el. Chris csúnyán rám nézett – senki mással nem tölteném, szívesebben. – és adtam egy csókot neki. Felvettük a cuccunkat és kiültünk egy padhoz, ami a fal mellett volt. Suesan-nel, Chase-szel, Sandy-vel és Mark-kal együtt. Chris beült a falig, de úgy, hogy a hátát támassza, egy-egy lábát átrakta a pad egy-egy oldalára, én pedig nekidőltem a mellkasának. Háttal voltam neki, legalábbis csak félig. A kezét feltette a vállamra és kinyújtotta előre. Megfogtam a kezét és összekulcsoltuk az ujjainkat. Most már büszkén kimondhatom, hogy Chris Aston-nal járok. Hogy ő csak az enyém és senki másé. Ez boldogsággal töltött el. Amikor ide jöttem, azt hittem, hogy az életem csak a táncról és a zenéről fog szólni, ami már alapjában is jó, de soha nem hittem, hogy mellé még kapok egy rendkívül aranyos, kedves, vicces fiút, aki ráadásul még, figyel is rám. A tökéletes fiút. Annyira hihetetlen volt a számomra.
- Nem vagyok nehéz? – néztem bele az arcába.
- Viccelsz? Mintha nem is feküdnél rajtam.
- Oh, ne csináld már! – háborodtam fel. Eldőltem a mellkasától.
- Na! – háborodott fel. - Mégis mit csinálsz?
- Gondoltam megcsókollak. – válaszoltam. Szembefordultam vele. Most pont ugyan úgy ültem, ahogy ő. A felháborodást a mosolygás váltotta fel. – De, hát, hanem akarod – néztem oldalra – akkor nem.
Átfogta a derekam és közelebb húzott magához. Az arcom alig pár centire volt az arcától. Erősen koncentráltam, hogy ne csókoljam meg, bár tudtam, hogy úgyis az fog következni. A fejemet, a két keze közé fogta.
- Soha semmit nem akartam jobban – és máris megcsókolt. Ahogy az ajka ugyan úgy mozgott, mint az enyém, az valami varázslatos érzés volt. Teljesen átjárt a szeretete. Nem is tudom pontosan, mennyi ideig ültünk lecsukott szemmel, a másik ajkával játszva. De nagyon boldog voltam. Az a két óra, alig röpke két percig tűnt. Amikor vele vagyok olyan gyorsan telik, az idő, sajnos. Suesan és Chase is pont olyan boldogak voltak, mint mi. Sandy és Mark, akik már elég sok ideje együtt vannak, és mégis látszik a szemükben az-az igazi szerelem. Ahogy egymásra néznek. Mint ahogy az első hónapban szokott lenni. Nagyon irigyeltem, de tudtam, hogy ez velünk se lesz másképp. Ők is egymásra találtak, és jó volt, hogy mindenki rátalált a másikra. Ebben a két órában nagyon sokat beszélgettem Sandy-vel és Mark-kal, meg persze az én, drága szerelmemmel.
- Hát hello fiatalság! – jelent meg Penny és Will-el az asztalunknál, furcsállva, hogy ott vagyunk.
- Sziasztok – köszöntem és adtam puszit az arcukra. Körbementek és mindenkinek adtak puszit.
- Hát ti? – kérdezte Penny.
- Elmaradt a tánc – válaszolt Sandy, boldogan.
- Hogy? Ti mázlisták.
- Jaja – válaszolt Suesan.
- Két órája itt dekkoltok? – Will félig nevetett, félig szörnyedt el.
- Ja – válaszolt Mark büszkén. Helyet foglaltak. Már csak Samanta és Chedric hiányzott a csapatból. Ez a társaság annyira összeszokott. Belekezdtünk a beszélgetésbe, majd úgy tíz perc múlva, megszólalt a csengő, így felálltunk és bementünk órára. Chris-szel ültem, hát ki mással? Semmit nem tudtam arról, hogy miről szóltak az órák, de az egyikről sem. Kibírtuk, hogy órán ne csókoljuk meg egymást, de mi hint kicsengettek, elcsattantak a csókok. Egész délelőtt a fellegekben jártam. Átmentünk enni. Bár tudtam, hogy túl boldog vagyok ahhoz, hogy egy falatot is le tudjak nyomni a torkomon. A megszokott kis társaság ott ült, egy darab asztalnál. Sandy, Mark, Suesan, Chase, Samanta, Chedric, Penny, Will, Chris és én. Sokat nevettünk és mosolyogtunk. Ebédnél nem ettem semmit, csak egy szénsavmentes vizet ittam.
- Le fogsz fogyni! – szólt rám Chris. Utálta, ha nem ettem semmit.
- Jaj, de nagy gond lenne – nevettem. Nem igazán voltam, megelégedve az alakommal. Bár mindenki deszkának tartott, köztük Chris is.
- Chrisnek igaza van, enned kell valamit – parancsolt rám Sandy.
- Nem vagyok éhes. – válaszoltam. Tudtam, hogy az egész asztal egyet ért azzal, hogy ennem kell.
- Mi lesz veled próbán? – kérdezte Suesan.
- Semmi. Táncoltam, már üres gyomorral.
- Nem túl egészséges. – most már Mark is kezdte.
- Most mind ellenem vagytok!
- Csak jót akarunk neked! – válaszolt Chase.
- Túlélem, tényleg! – bizonygattam, hogy jól vagyok – Lapozzunk, oké? – és többé nem hozta fel senki a témát. Majd ebéd után átballagtunk a tornaterembe, mind a tízen. Ahogy megláttak minket a táncosok, elcsodálkoztak. Nathalie odarohant, hogy üdvözöljön minket.
- Szia! – köszöntem – itt van mindenki, ahogy mondtam!
- Sziasztok! Nathalie vagyok! – mutatkozott be.
- Ők itt! Chris, őt már ismered!
- Igen! – mosolygott. Bizonyára nem hitt a szemének.
- Suesan, Chase – mutattam, hogy ki kicsoda - Samanta, Chedric – folytattam tovább a sort – Sandy, Mark és végül Penny és Will.
- Nagyon örvendek!
- Szint úgy! – mosolyogtak a többiek is.
- Bemutatlak titeket a többieknek.
- Oké – Suesan mosolyogva válaszol, a boldog Nathalie-nak.
- Skacok – szólt a táncosokhoz – ők itt a leendő koreográfusok. Stella, Chris, de őket ismeritek. Sandy, Mark, - mindenki egy integetéssel köszönt. – Suesan, Chase, Penny, Will, Samanta és Chedric.
- Sziasztok – mondta a kórus.
- Hát akkor megmutatjuk, hogy mit tudunk. Oké?
- Rendben – válaszolt Sandy. Megfordultunk és leültünk a lelátóra. Elkezdtek táncolni. Hát meg kell mondanom egy katasztrofális volt. Nem tudom, mintha tegnap jobban ment volna.
- Oh, te jó ég – hallottam Sandy hangját. Rá néztem és láttam ledöbbent arcát. Ledöbbent és egyben elszörnyedt. – Azt mondtad nem annyira rosszak!

8. fejezet: A próba

Chris-szel haladtunk a széles fehér folyosón a tornaterem irányába.

- Neked is feltűnt, hogy Penny kicsimnek szólította Will-t? - néztem rá.
- Aha. Meg is lepődtem rajta. Lemaradtunk valamiről?
- Szerintem mindenki, csak mert, ahogy elnéztem a többieket ők is meg voltak lepődve. Mert az tudtom, hogy Samanta meg Chedric együtt van, de azt nem tudtam, hogy Penny és Will is. Írok már neki egy SMS-t. - kezdtem volna írni az SMS-t, amikor Chris kivette a telefont a kezemből.
- Nem tartom olyan jó ötletnek!
- Mert? - néztem rá kérdőn. Miért ne írhatnék egy SMS-t a barátnőmnek.
- Csak mert biztos, hogy Will-el van, és akkor egy kicsit fura lenne.
- Lehet, igazad van - gondolkoztam el azon, amit mondott.
- Nem lehet - jelentette ki - biztos - mosolygott rám diadalmasan.
- A kis egó - mosolyogtam rá. Tovább haladtunk a folyosón ahol épp, hogy csak szállingózott egy pár ember. Beértünk a tornaterembe és látva a sok embert egy kicsit megijedtem. Ahogy közelebb értünk hozzájuk az egyik lány majdnem szörnyet halt, csak mert láthatta Chris-t ilyen közelről. A nevetés kapott el. Lecuccoltunk az egyik padra és közelebb mentünk. Egy lány rohant felém. Barna hosszú haja volt, amit lófarokba fogott fel. Egy topp és egy bő nadrág volt rajta. Nagyon csinos volt és kecsesen mozgott. Nem annyira, mint Suesan, de nem kellett hozzá sok.
- Sziasztok - köszönt oda nekünk - Nathalie Wilmer vagyok.
- Szia, én Stella Wennel - mutatkoztam be - ő pedig Chris Alson.
- Szia - köszönt Chris-nek.
- Nagyon örvendek. - Chris bevetette a fantasztikus mosolyát. Nathalie megrázta a fejét mintha azt szeretné, hogy kitisztuljon. Nevetni kezdtem rajta. Velem is ez volt eleinte. Vagyis még mindig nem szoktam meg, de most már Nathalie is kapott belőle egy kicsi ízelítőt. Közelebb mentünk a csapathoz.
- Hát akkor megmutatjuk, hogy mit tudunk.
- De Nathalie várj egy kicsit. - szóltam oda neki.
- Igen?
- Mi is vagy te itt pontosan? - kíváncsiskodtam.
- Hát a koreográfus. - jelentette ki.
- Óóó hát értem. - lettem szomorúbb.
- Baj van? - vált aggodalmassá a hangja.
- Nem, csak, én nem akarom elvenni tőled ezt a "címet".
- Mi? Dehogy! - habozott - Örülök, hogy átadhatom valakinek. Ti vagytok a felmentő sereg. Én már nem igazán bírom. Nincs mit kitalálnom. Nincsenek lépések. Semmi. - győzködött.
- Akkor biztos nem baj? - akartam biztos lenni a dolgomban.
- Dehogy. - bíztatott
- Hát akkor oké - egyeztem bele. - Holnap jönnek a többiek. - jelentettem ki hétköznapian.
- Többen is vannak? - döbbent le Nathalie. A ledöbbenést hamar az izgatottság váltotta fel.
- Igen. Hárman összesen.
- Kik? - kíváncsiskodott.
- Suesan ő sok ideje ide jár. Chase úgy szintén.
- Őket ismerem, de csak látásból. Nagyon jól táncolnak.
- És Sandy. Ő most jött New York-ból.
- Sandy Elsegood?
- Igen.
- Atya Úr Isten - a ledöbbenéstől alig kapott levegőt. - Ő tényleg nagyon jól táncol.
- Igen, ő. - most, hogy Nathalie is kapott levegőt megszólaltam. - Na, akkor vágjunk bele.
Közelebb mentünk a táncos csoporthoz. Nem igazán csoport volt inkább osztály. 25-30 fő lehetett körülbelül, ami nagyon kapóra jött. De táncolni is ilyen jól fognak tudni? Nathalie bemutatott bennünket.
- Ők itt Stella és Chris. - mutatott ránk. Egyet intettünk köszönés képen. – Na, akkor álljunk be. - Chris-szel helyet foglaltunk a lelátó padok egyikén. Nathalie elindította a zenét és beszámolt. - 5, 6, 5, 6, 7 és - mindenki elindult. Volt egy pár ember, aki elcsúszott, de amúgy jó volt. A koreográfia jó. A lépések egyszerűek, de legalább mindenki tudja. Chris-szel összenéztünk és vártuk, hogy a másik megszólaljon.
- Szerintem nem olyan szörnyűek - nézett rám.
- Szerintem se, bár van még mit csiszolni rajta, de ha egy kicsit nekifekszünk, akkor menni fog. - mondtam el a teljes véleményem. Időközben a többiek befejezték a táncot és a mi véleményünket várták. Felálltunk és közelebb mentünk. Gondolom, nekem kell elmondanom a véleményünket.
- Hát - kezdtem bele. Nathalie kíváncsi szemekkel nézett rám. - Van mit még javítani rajta, de határozottan jobb, mint amit vártam. - nagy ujjongás tört ki. Mindenki örült a hírnek. - De várjatok egy kicsit - állítottam le a fellázadó táncosokat - Ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt, sokkal többet kell táncolnunk és próbálnunk. Egy magasabb szintre visszük a táncot.
- Várj egy kicsit, milyen versenyt? - nézett rám két kétségbeesett szempár.
- A Spirit - Chris természetesen kimondta.
- Na, ne! Ez azért nem! Ez így túl sok! - tört ki a lázadás. Chris-szel egymásra néztünk és vártuk, hogy lenyugodjanak a kedélyek.
- Na, jó! Azért táncolunk, hogy vigyük valamire. De ha nincs tét, akkor nem lesz, ami hajtson előre az úton. Én álmokkal jöttem ide, azért jöttem Los Angeles-be, hogy nagyon jó táncos legyen belőlem, mert imádok táncolni. De most ezt az álmot félretéve, most a csoport álma a Spirit, hogy azt megnyerjük.
- De nem vagyunk olyan jók - hallottam hátulról egy elkeseredett női hangot.
- Ki mondja? - néztem rájuk kérdőn.
- Avri és a Jaguárok. - mondták egyszerre, mintha betanulták volna. Tudtam, ki más. Na, jó ez így nem jó. Nincs önbizalmuk.
- És? Kik ők, hogy megmondják, hogy melyik csapat a jó? - kíváncsi voltam erre mi lesz a válaszuk.
- A Spirit győztesei.
- És miben jobbak nálatok?
- A mozgás - egy ember - a lépések - még egy ember - a ruhák - még egy ember és ez így ment egy ideig. Amit felsoroltak az mind semmi. Nem ezek számítanak.
- Nézzétek. Amit elmondtatok az mellékes, de egy dolgot senki nem mondott. Ami miatt olyan jók a Jaguárok az-az: ÖNBIZALOM. Nem érdekli őket, hogy mit mondanak rájuk, mert elhitetik magukkal, hogy ők a legjobbak. Porrá zúzzák a többi csapat önbizalmát, így a sajátjuk csak nő. Ha lenne egy kicsi önbizalmatok, akkor nem lennétek ilyen bizonytalanok. Csak gondoljátok végig, így megéri? - az arcom mintha egy kérdőjelet írt volna le.
- Így meg - Nathalie a csapat élén felszólalt.
- De kettőtöknek nem fog menni. - hallottuk a hátunk mögül, épp egy megérkező táncostól.
- Nem ketten. Öt-en leszünk összesen. Ketten már sok ideje ide járnak. Chase és Suesan.
- Igen ismerjük őket. Nagyon ügyesek.
- Bizony. És még egy személy, aki most jött a New York-i tánciskolából: Sandy.
- Sandy? Sandy Elsegood? - léptek hozzánk egy lépéssel közelebb.
- Igen ő.
- Tavaly ők nyerték a Spirit-et. - a ledöbbenés csak úgy áradt az arcukból.
- Ahogy mondod. És még lesz egy pár segítő ember.
- Kik?
- Öt nagyon jó barátunk. - mosolyogtam - hárman a zene szakról. Ők fogják összevágni nekünk a zenét és ketten a rajz szakról. Ők meg majd a ruhákban segítenek. - miután elmondtam mindenkit, úgy döntöttem, hogy ma csak a dolgokat fogom elmondani, így nem lesz olyan hosszú a próba, majd inkább holnap. - Ma úgy gondoltam, hogy nem fogunk táncolni, csak elmondom, hogy mikor lesznek a próbák. Mivel a Spirit-et 2 hónap múlva rendezik így az első hónapban heti két vagy 3 nap lesz próba. Majd a hátra maradt egy hónapban heti négy alaklommal lesz. Úgy gondoltam, hogy egy vagy másfél hónap alatt betanuljuk, és utána csak gyakorlunk. Úgy akarom rakni, hogy pénteken ne legyen próba, hogy mindenki tudjon menni amerre, akar és ne keljen a suliba táncon poshadni. - mosolyogtam. - Holnap jönnek a többiek is és akkor rámegyünk az alapokra. Hát ennyi. Chris te valamit akarsz még? - néztem felé. Gondolkozott még egy kicsit.
- Nem semmit.
- És milyen ruhát hozzunk? - kérdezte egy alacsony fekete hajú lány.
- Ja, igen a ruha, ha lehet, akkor ne ebbe az egyen cuccba, mert ez nem kényelmes. Egy laza nadrágot. Lehetőleg térdig vagy térd feledtig érjen és egy toppot vagy egy laza pólót. De nem legyen meleg, mert meg fogtok sülni. És ha kérhetnék még valamit.
- Igen?
- Egy lapra fel tudnátok nekem írni a neveket és a telefonszámokat? Csak hogy kezdjem el tanulni - mosolyogtam.
- Persze!
- Nagyon köszönöm és akkor holnap itt találkozunk, ugyan ebben az időpontban. - és ahogy ezt kimondtam szétszóródott a társaság. Chris-szel együtt felvettük a táskáinkat és kiléptünk a tornaterem ajtaján.
- Szerinted menni fog? - nézett rám bizonytalanul.
- Nem tudom - mondtam - de nagyon remélem. Jó lenne.
- Hát nagyon elszántak, de lesz velünk mit csinálni.
- Még mindig jobb, hogy elszántak és akarják csinálni, mint az, hogy csak kényszerből kellene. - Chris bólintott egyet. A bizonytalanságot a nevetés váltotta fel.
- Vicces, hogy-hogy le voltak döbbenve Sandy neve hallatán.
- Ja, nagyon poén. És amikor a lány majdnem szörnyet halt ott helyben, amikor meglátott? - Chris érthetetlenül nézett rám.
- Milyen lány?
- Amikor bementünk. És elkezdtem nevetni.
- Ja, azt láttam. Én azt hittem más miatt, de akkor úgy látszik, hogy nem. És csinos volt? - ugratott, de nem dőltem be neki.
- Ami azt illeti nálam nem volt csinosabb. De lehet, hogy neked tetszene - ugrattam én is.
- Soha - és megfogta a kezem. Tovább mentünk a parkoló irányába. Párszor még ugrattuk a másikat, majd megálltunk a kocsimnál és Chris neki támaszkodott én pedig megálltam előtte.
- Szóval mi ez a szombati buli nálad?
- Semmi különös, csak összeruccan a társaság.
- És én is mehetek? - nézett rám mosolyogva, de láttam a szemén, hogy komolyan kérdezi.
- Persze. Díszvendég vagy. - győzködtem.
- Komolyan? - szemlátomást örült neki.
- Komolyan - helyeseltem.
- Ha nem engednek el, akkor majd kimászok az ablakon.
- Ha nem jössz, akkor megharagszok rád. - Én csak viccből mondtam, de ő komolyan gondoltam. Persze reméltem, hogy eljön. Megfogta az állam és egy kicsit felemelte a fejem, pont csak annyira, hogy a szemébe nézzek.
- A világért ki nem hagynám. - mondta teljes komorsággal. Közeledett a szám felé. Pont azt mondta, amit hallani akartam.
- Na azért. - és már az orrunk is összeért. Egy gyengéd puszit adott a számra majd eltávolodott tőlem. Tíz centire lehetette az arcom az övétől és egymás szemébe néztünk.
- Holnap látlak!? - ez kijelentésnek és kérdésnek hangzott.
- Feltétlenül - mosolyogtam.
- Akkor - elhallgatott egy fél pillanatra, de gyorsan folytatta tovább - nem is tudom, hogy köszönjek el, de legyen szép estéd.
- Meglesz. Neked is. - nyomtam a szájára egy puszit és beültem a kocsimba. - Szia.
- Szia. - beindítottam a kocsit és elindultam hazafelé. Olyan erősen dobogott a szívem, hogy már azt hittem kieseik a helyéről. A fülemben hallottam. Nem bírtam levakarni a mosolyt a számról. Már majdnem görcsbe állt, de nem érdekelt. Annyira boldog voltam. Nem tudtam elhinni, hogy történhet ilyen velem. Még mindez végigment az agyamban hazaértem. Beálltam a garázsba és a hatalmas mosolyommal bementem a házba. Holly a nappaliban volt, pont jó helyen, hogy megkérdezzem tőle a szombati bulit. Hiszen ő nem tudott semmiről.
- Szia. - köszöntem Holly-nak.
- Szia. Milyen volt a suli?
- Fantasztikus. - csak ezt az egy szót tudtam kinyögni. Ezzel az egy szóval tudtam leírni a mai napot.
- Na, mesélj. – azt imádom Holly-ban, hogy nagyon gondoskodó és felelősségteljes, viszont olyan jól el tudok beszélgetni vele, mint a gimis barátnőimmel. Ilyenkor mintha Holly velem egyidős lenne.
- Később, de szeretnék kérdezni valamit tőled.
- Kérdezd nyugodtan.
- Szombaton átjöhet ide pár barátom? És itt is aludhatnak?
- Na, én is pont ezzel kapcsolatban akartam beszélni veled valamiről. - ez után a mondat után letettem arról, hogy átjöjjenek a többiek - Tudom, hogy megígértem, hogy itt leszek veled 2 hétig a megérkezésed után, de felhívtak, hogy Olaszországba kell repülnöm, mert akadt egy kicsi probléma, amit telefonon nem lehet elintézni. Így vasárnap hajnal ötkor indul a gépem. Remélem nem baj.
- Nem dehogy. Menned kell. Tudom. Megbeszéltük, hogy bármikor el kell menned nem, lesz belőle semmi. Vagyis úgy jöttem ide, hogy tudtam, hogy majd el kell menned. Hát miattam ne aggódj, engem nem zavar. - elhallgattam. Ahogy láttam Holly szívéről nagy kő esett le. - Ezért nem szeretnéd, hogy jöjjenek a többiek? - tértem vissza az én kérdésemhez.
- Jaj, nem dehogy. Örülök, hogy vannak barátaid, csak gondoltam először ezt beszéljük meg és ne azt.
- Remek. Köszönöm szépen.
- Kicsim bármikor áthívhatod a barátaid, te döntöd el, csak azért vigyázzatok a házra meg persze megatokra is.
- Meglesz. Imádlak. - már rohantam volna fel, de Holly utánam szolt.
- Gyere csak ide egy kicsit. - visszafordultam. Nem igazán tetszett Holly hangsúlya. - Nem mondtál el nekem valamit. - Micsodát? Kérdeztem magamban. Nincs semmi amiről Holly ne tudna. Lefagyott képem láttán nevetni kezdett. - Szóval miért volt olyan jó a mai nap? - ahogy meghallottam hatalmas kő esett le a szívemről. Vagy inkább gurult le, mert elég nehéz lett volna megmozdítani. Elnevettem magam. Leültem a lépcsőre és mesélni kezdtem.
- Szóval, van egy fiú, aki tetszik nekem és én is neki. Chris-nek hívják.
- Igen?
- Hát és úgy volt, hogy Kathleen megkért minket, hogy versenyezzünk a Spirit-en.
- Komolyan? - hüledezett. Bólintottam a fejemmel. - Gratulálok.
- Kösz.
- Igen. Folytasd - parancsolt rám.
- És megkért, hogy nézzük meg a Tigriseket és, hogy táncoljunk velük. Vagy inkább ők táncoljanak velünk. És ma megnéztük a táncpróbájukat. Majd kimentünk a parkolóba és elköszöntünk és - itt abba hagytam. Nem tudtam tovább mondani a mosolygástól.
- Megcsókolt?
- Nem, de puszit adott a számra.
- Aaaaaaaaa, komolyan?
- Igen. Én se tudom elhinni.
- És, hogy-hogy csak ilyen gyorsan? Vagyis előtte, hogy nem voltatok együtt és most csak hírtelen.
- Ja, nem, dehogy. Emlékszel, amikor megjöttél és én éppen ettem az étkezőbe és hoztad nekem a könyvet?
- Igen.
- Na, akkor előtte voltunk csak kettesben.
- Várj, amikor voltatok csak kettesben?
- Igen, mert előtte, amikor a ruhát vettük akkor is ott volt. És akkor nem csak ő, hanem a többiek is. Akkor nyolcan voltunk összesen. Aztán másnap a parton voltunk. Ma meg táncpróbán. A parton csak az arcomra kaptam meg ma is, de a nap végén már a számra. - mosolyogtam.
- Megmutatod iwiw-en?
- Persze. - Holly-val elindultunk a szobámba. Mesélni kezdtem újra, hogy mi történt még velem. - Ja meg képzeld, van 4 új gyerek a suliba a New York-i tánciskolából jöttek, és abból kettő most hozzánk szegődött. És teljesen másak, mint ahogy képzeltem. Bár csak az egyikkel beszéltem még: Sandy-vel. Ő rendesnek tűnt és nagyon jól táncol, így pont kapóra jön. Ő is jön szombaton. - közben beértünk a szobámba.
- Csak vigyázz nehogy átverjen.
- Chris is pont ezt mondta.
Egy ideig fürkészte az arcomat.
- Ahogy elnézlek, nagyon tetszik neked ez a fiú.
- Igen azt hiszem.
- ÉS te neki mennyire?
- Hát nem tudom. Szerintem nagyon. – mosolyogtam határozottan.
- Mert? – kíváncsiskodott Holly mint egy 17 éves kamasz lány.
- Mert – kezdtem bele. – beszélgettük a táncpróbáról és mondtam, hogy egy lány majd nem szörnyet halt ott helyben. Majd megkérdezte, hogy milyen lány. Elmeséltem neki és mondta, hogy már neki is dereng valami és aztán kérdezte, hogy csinos volt? de csak ugratott. Mondtam, hogy nálam nem csinosabb, de lehet, hogy neked tetszeni fog és mondta, hogy soha, de ez olyan komoly soha volt tudod. Nem tudom elmondani rendesen.
- Tudom milyen velem is volt már ilyen. És még valami volt?
- Persze, egy csomócélzást mondott, de már a felére sem emlékszem – ahogy a napfény bevilágított a tágas üvegen, sokkal nagyobbnak és melegebbnek éreztem a szobámat. Nem mintha eddig nem lett volna az, de így még nagyobb lett és sokkal világosabb. Mintha a benne keringő levegő egyik pillanatról a másikra meleg lett volna. – Például még egy. Rákérdezett a parkolóba erre a szombati itt alvós „bulira” és, hogy ő jöhet-e és mondtam, hogy díszvendég. Erre ő, ha nem engedik el, akkor kiszökik az ablakon. Én meg tréfásan mondtam, hogy meg haragszok, ha nem jön, erre ő teljes komolysággal azt felelte a világért ki nem hagynám. Utána mondtam, hogy na azért és erre megpuszilt. Hát ennyi. – alig tudtam a mosolygás miatt elmondani a történetet. Holly is alig tudta visszatartani a mosolygását.
- Óóó… a gimis szerelem. – ábrándozott Holly.
- Ááá ez még nem az, hiszen alig ismerem, de az biztos, hogy teljesen elvette az eszem és, hogy teljesen belehabarodtam. – ábrándoztam. Hirtelen eszembe jutott valami. – De apropó szerelem mi van veled? Csak mert még soha nem hallottalak valakiről beszélni. – most Holly-n volt a sor, hogy meséljen.
- Hát… ami az igazság van valakim.
- Na és ki? – az ölembe vettem a laptopot és közelebb gurultam a székemmel. Időközben a gép is betöltött. Bár ennyi idő alatt hatszor betöltött volna. Keresni kezdtem iwiw-en.
- Egy olasz pasi: Paulo. – ahogy mesélt róla láttam, hogy nagyon szerelmes.
- És mi a teljes neve?
- Paulo Saintez.
- És mióta ismered?
- Másfél éve. Amikor Olaszországba vagyok mindig nála lakok.
- És, hogy ismerkedtetek meg? – kérdeztem. Holly elnevette magát s ebből rájöttem, hogy vicces történet. Beírtam iwiw-en Chris nevét és keresni kezdett. Meg is van. Csak régi képek voltak fent így kijelentkeztem és beléptem Facebook-ra. Ott már is megtaláltam.
- Hát úgy volt, hogy nagyon siettem és még innom kellett egy kávét és ugyanazt kérte, mint én, de az övé lett hamarabb kész, én meg csak felkaptam és el akartam rohanni. Amikor megállított, de látta, hogy nagyon sietek így tovább engedett, így a kedvessége miatt tudtam inni egy kávét ingyen. Aztán másnap, nagy szatyrokkal megyek a hotel irányába, amikor összeütközünk, és minden cucc kiesik a kezemből. Felismertük egymást majd segített összeszedni a szatyrokat. Megköszöntem a kávét és, hogy segített, majd meghívott vacsorázni, de nem, akár hová hanem a lakásába, csak mert istenien főz. Elmentem, jól éreztük magunkat és innen már a szokásos. Tudod mi előtt megismertem egy munkamániás voltam. Mindig csak azért mentem Rómába, hogy dolgozzak, de most inkább pihenni megyek oda. Amikor ott vagyok mindig nála lakok.
- De nem nehéz úgy, hogy egy kontinens és egy óceán választ el benneteket? Mert én nem bírnám ki, ha ilyen messze lenne a szerelmem!
- De nehéz, de minden nap beszélünk telefonon órákat. - nevette el magát. - Tudod egy férfi se kényeztetett ennyire, mint ő. - míg ezt az egy mondatot kimondta, rádöbbentem mennyire fontos a számára.
- Nagyon fontos neked igaz?
- Nagyon- csak ezt az egy szót mondta. Mintha ez az egyetlen egy szó elég lenne ahhoz, hogy kifejezze, mennyire szereti őt.
- Holly mikor is lesz a születésnapod? - kíváncsiskodtam. Tudom, hogy ez nem tartozik a témához, de nagyon kíváncsi voltam. Csak ez jutott eszembe és már ki is mondtam.
- November 18.-án.
- Oké. Akkor jól tudtam.
- Miért?
- Csak, hogy biztosra mennyek. - mosolyogtam bájosan. - de visszatérve Olaszországra mikor jössz haza?
- Azt mondták egy maximum két hét.
- Oké. - jegyeztem meg. - De Holly, ha szeretnél tovább maradni, hogy Paulo-val tudj, lenni egy kicsivel több időt akkor maradj nyugodtan és velem ne foglalkozz oké?
- De.
- Semmi, de. - szakítottam félbe. - Csak, hogy tudj, róla addig maradhatsz, ameddig szeretnél. Értem nem kell aggódnod.
- Ööö, rendben. Majd meglátom - ölelt meg. - Na, had nézzem azt a fiút! - nyúlt a laptop után. Leültem mellé és megmutattam.
- Ez ő. - egy képet mutattam, amin egyedül van. - Itt a nővérével - mondtam gúnyos hangon. Holly kérdőn rám nézett. - Túl hosszú - emeltem fel a kezem. Ez úgy értettem, hogy nem akarod te azt tudni. Megnyitottam a következő képet és nevetni kezdtem. - Ők a srácok. Chase, Will, Chris, Chedric - mondtam el mindenkinek a nevét. És egy-egy lányt is csoportosítottam hozzájuk. - Chase Suesan. Ők ma voltak moziba, de biztos összejönnek. Will és Penny ők már együtt vannak, csak mi nem tudtunk róla. Chris és én. Azt már tudod és végül de nem utolsó sorba Samanta és Chedric. Ők már együtt vannak. Utolsónak pedig Sandy és Mark. Ők az újjak. És szombaton mindenkit megismerhetsz! Ja amúgy majd medencézhetünk?
- Alig várom. Persze előtte, megnézetem a medencés fiúval, hogy minden rendben van e vele.
- Oké, ja és Steve-nek megmondanád, hogy hamar haza mehet szombaton és, hogy ne jöjjön be vasárnap?
- De miért?
- Csak mert, majd mi csinálunk a csajokkal valami kaját.
- Oké megmondom.
- Köszi! - a pillanatban megszólalt a telefon. Ránéztem a kijelzőre és láttam, hogy Chris az. Holly is meglátta.
- Gondolom ez az én végszavam. - már válaszolni se tudtam, mert kiment a szobából és felvettem a telefont.
- " Szia! - szóltam bele a telefonba.
- Szia! Hogy vagy?
- Jól, és te?
- Élek és virulok.
- Örömmel hallom. - nevettem a telefonba.
- Mit csinálsz?
- Fekszek az ágyon, háttal és telefonálok veled. - mondtam el mindent alaposan és te?
- Fekszek az ágyamon és veled telefonálok és rád gondolok. - erre nem válaszoltam majd egy kis idő múlva újra megszólalt - Megbántad a délutánt? - kérdezte komolyan.
- Nem. És te? - kérdeztem tőle.
- Nem. - elhallgatott, de újra folytatta - szeretném már újra megtenni.
- Én is szeretném már, hogy újra megtedd.
- Na, akkor majd holnap - csak enyhe nevetést hallottam a telefonba. Tovább beszélgettünk.
- Le fog menni az összes pénz a telódról, annyit beszélünk.
- Nem nagyon izgat, amúgy meg megéri. Például mert addig se kell Avrivel telefonálnom.
- Kösz. - háborodtam fel.
- Nem dehogy, nem azért, de ez csak egy példa volt, de addig sem rá költöm a pénzem.
- Ismételten kösz.
- De had mondjak még egy példát!
- Mondj!
- Azért nem bánom - kezdett bele - mert addig is veled beszélek és hallom a hangod. - erre csak annyit tudtam mondani, hogy:
- Ohh... - nagyon hülyén éreztem magam, hogy csak ennyit tudtam kinyögni. - Tudod sokkal jobb a te hangodat hallani, mint valami énekesét. - mondtam.
- Hát ezt jó tudni. - elmosolyodtam, bár tudtam, hogy ezt ő úgysem látja.
- Tudod, már egy órája dumálunk.
- Tudom, de nem érdekel. Ha veled beszélek, akkor semmi más nem izgat.
- Nagyon várom a holnapot.
- Én is. - hat óra, ötkor kezdtünk el beszélni, állapítottam meg magamban.
- Anyukád ki lesz akadva, mert a fiának lebeszélem az összes pénzét a telefonjáról.
- Jaj, olyan buta vagy.
- Nem is.
- De is. Amúgy meg nem nagyon izgat, hogy anyáék mit gondolnak a telefonálási stílusomról.
- Tudod, nagyon örülök, hogy felhívtál.
- Én is!
- Miért? Ezt, hogy érted?
- Csak úgy, hogy nagyon agyaltam azon, hogy felhívjalak, vagy ne, de mire észbe kaptam és ránéztem a telefonra láttam, hogy a kijelzőn ki van írva a neved és a telefonszámod és már ki is csöng. Akkor felvetted és meghallottam a hangod és minden bizonytalanságom elszállt. - nem szólaltam meg nem tudtam mit mondjak. Lehet, hogy le kellene rakni.
- Igen, lehetséges - állapítottam meg.
- Beszélünk még ma?
- Persze. Msn-en?
- Benne vagyok. Akkor nem sokára. Szia!
- Szia - és letette."
Nem telt bele 2 perc és újra megszólalt a telefon.
- "Szia Suesan - szóltam bele. - Mi újság?
- Megcsókolt - hallottam ezt az egy szót a telefonba.
- Hogy? - ültem fel egy pillanat alatt. - Megcsókolt?
- Igen, hát nem fantasztikus.
- De az. Ez csodás. - örültem együtt a barátnőmmel.
- Alig hiszem el. Annyira jó.
- Na, azt elhiszem. - egy kicsit elhallgatott, de hamar folytatta
- De apropó csók, mi van szőke herceggel és veled?
- Semmi különös, csak puszit adott a számra. Ennyi.
- Komolyan? És nem is örülsz neki?
- Igen, és, hogy nem örülök, még mindig nem lehet levakarni a mosolyt az arcomról, de szerintem görcsbe állt a szám - kuncogtam.
- Hát akkor jó.
- De várj egy kicsit - elvettem a telefont a fülemtől és megnéztem, hogy miért csipog a telefonom. SMS-t kaptam valakitől. - Hát le kellene tennem a telefont, csak mert valaki írt egy SMS-t.
- Oké, nekem is mondja anya, hogy mennyek segíteni.
- Oké! Msn-en beszélünk? - kérdeztem. Hallani szerettem volna a csók minden egyes kis részét.
- Persze!
- Akkor ott beszélünk. Szia! - köszöntem el.
- Szia! - és letette a telefont."
Megnéztem az SMS-t és Penny volt az, hogy mennyek fel msn-re csak mert beszélni szeretne vele. Most, hogy három ember is mondja, hogy mennyek fel, odaültem a géphez és bejelentkeztem. Ha csak Chris vagy Suesan mondta volna, akkor is felmentem volna, de így, hogy már három ember mondja, muszáj volt. Bejelentkeztem és azonnal három ember kezdett el írni.
Chris üzente:
Azt hittem már nem is fogsz feljönni.
Stella üzenete:
Ne haragudj, csak Suesan hívott és vele beszélgettem egy kicsit.
Chris üzente:
Nem haragszok! Hogy tudnék haragudni?
Stella üzenete:
:$
És ez így ment tovább. Beszélgettünk mindenről. Suesan és Penny is rám írt és volt, amikor összekevertem a beszélgetéseket. De gyorsan kimagyaráztam. Pennyvel 10-ig, Suesan-nal pedig 11-ig beszéltem. Már csak Chris és én maradtunk hátra.
Stella üzenete:
1-óra van már 6 és fél órája beszélünk. Ja és előtte már egy órát beszéltünk telefonon. :) Szerintem beszélgetési rekordot döntöttünk.
Chris üzenete:
Szerintem is. :D Hiányzol:$
Erre nem tudtam hírtelen, hogy mit írjak, de láttam, hogy ő ír, így megvártam.
Chris üzenete:
Tudom, hogy nem szokás ilyenkor hiányolni az embert, de hiányzol.
Na, most már tudtam, hogy mit írjak!
Stella üzenete:
Te is hiányzol nekem! :):$
Pár másodpercig nem írtunk egymásnak, próbáltuk kitalálni, hogy mit lehetne írni.
Stella üzenete:
Mire gondolsz?
Chris üzenete:
Rád! Na és te?
Stella üzenete:
Rád. :)
Chris üzenete:
:)
Stella üzenete:
Lehet, hogy aludni kellene menni, csak mert alig bírom nyitva tartani a szememet!
Chris üzente:
Ennyire unalmas vagyok?
Stella üzenete:
Dehogy, nem találkoztam nálad aranyosabb és szórakoztatóbb emberrel, de ha nem akarok holnap minden egyes lépésnél elaludni a karjaidba, akkor jobb lesz, ha alszok egy keveset!
Chris üzenete:
Nem bánnám, ha elaludnál a karjaimban!
Stella üzenete:
Hidd el én se, de ne fossz meg attól, hogy veled álmodjak egy szépet!
Alig hittem, hogy ilyet mertem írni.
Chris üzenete:
Dehogy fosztalak. Nem fosztalak meg semmitől! Inkább magamat tőled, de ez ellen nem tehetek semmit! Ha jön az éj, menni kell!
Stella üzenete:
Aludj jól!
Chris üzenete:
Szép Álmokat Kis Tündér! Jó légy!
Itt kilépett! Gondolom azt várta, hogy én fogok kilépni, de nem igazán tudtam levenni a szemem arról az utolsó két mondatról! Majd arra lettem figyelmes, hogy nem veszek levegőt. Miután levegőhöz jutottam rájöttem, mekkora hülyeség nem venni levegőt. Kikapcsoltam a gépet és elmentem fürödni. Áztattam magam egy kis ideig, majd kiszálltam. Nagy villogást láttam. Azonnal odamentem az ágyamhoz és láttam, hogy a telefonom jelez, hogy SMS-t kaptam. Megnyitottam és olvasni kezdtem:
" Halihó, tündérke!
Azon agyaltam, hogy írni kéne valami frappáns SMS-t, de rájöttem, hogy teljesen elvetted az eszem így nem igazán fog össze jönni. Lehet, hogy nem is volt, én inkább az elsőre szavazok! Na, nem húzom tovább a drága időd, csak gondoltam elmondom (még egyszer), hogy nagyon jó éreztem ma magam, de ezt szavakkal nem lehet elmondani. Majd holnap megmutatom mennyire! Álmodj szépeket kis tündérkém! Jó éjt Chris!"
Csak álltam és álltam egy száll törölközőbe és újra és újra elolvastam az SMS-t. Mi az, hogy nem fog összejönni a frappáns SMS. Nagyon is jó lett. Gondolkozni kezdtem, hogy mit írjak vissza, de nem jutott valami sok az eszembe.
" Hát nagyon köszönöm az SMS-t. Igazán jól sikerül! Én is jól éreztem ma magam! :) Alig várom, hogy megmutasd, hogy te mennyire élvezted a mai napot! Te is aludj jól! Szép álmokat, Stella!"
Gyorsan elolvastam még egyszer az SMS-t és aludni mentem. Észre se vettem, hogy már két óra. Befeküdtem a jó meleg, pihe-puha ágyba és lecsuktam a szemem. Pillanatok alatt úgy aludtam, mint a bunda.

7. fejezet: Ellenfelek

Éjjel álmodtam valamit, de nem jöttem rá, hogy mit. A ma reggelem derűsen és boldogan telt. Jól kipihentem magam. Fogat mostam és felöltöztem. Egy fehér felsőt egy tört fehér szoknyát vettem fel egy barna övvel és egy barna magas sarkúval. És persze egy napszemüveget. Azt csináltam, amit minden reggel csinálni szoktam. Lementem reggelizni. Egy tálkát vettem ki a polcból és egy doboz tejet a hűtőből. Müzlit öntöttem a tejjel teli tálba és egy kiskanalat dobtam bele. Gyorsan bekanalaztam a reggelit. A tálat beleraktam a mosogatóba. Egy poharat vettem ki. Narancslevet öntöttem bele. Gyorsan lehúztam és megtöröltem a számat. A poharat is a mosogatóba raktam és felvettem a táskámat. Kirohantam az ajtón. Észre se vettem, hogy Holly nincs itthon. Steve a konyhába se szolt, hogy nincs itt. Lehet, hogy alszik. Állapítottam meg magamban. Bepattantam a kocsiba és elindultam. Egy kicsit késésben voltam. Gyorsabban odaértem, mint ahogy általában szoktam. Leparkoltam ugyanúgy Suesan kocsija mellé, ahogy tegnap. Most Chris is ott volt velük. Ahogy látta, hogy jövök elindult felém. Mire leparkoltam ő is odaért a parkolóhoz ahova betolattam. Ugyanolyan derűsen köszöntött, mint tegnap reggel.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? – mosolygott. Úgy látszik a tegnapi elvállásunk óta csak jobb lett a kedve.
- Neked is jó reggelt! Jól aludtam, köszi. És te?
- Én fantasztikusan! – jelentette ki.
- A…- hagytam abba, amit kérdezni szerettem volna. Rám nézett, hogy folytassam a kérdést. – Nővéred? Mi volt vele? – láttam rajta, hogy teljes szívéből remélte, hogy ezt nem fogom megkérdezni. Erőt vett magán és elmondta.
- Nem volt semmi különös. Kérdéseket tett fel. De nem igazán volt semmi. Nem jött rá, hogy veled voltam. – itt elhallgatott. Halkan felnevetett. Olyan volt a nevetése, mint a szellő. Gyengéd és lágy. – Örülök, hogy tegnap eljöttél velem.
- Én is örülök – mosolyogtam rá. Chris-szel a kapcsolatunk erősebb lett, mint előtte. Sokkal jobban kötődtünk egymáshoz. 2 BMW parkolt le a suli előtt. Sose láttuk még őket. A két kocsiból összesen 4 ember szállt ki. 2 srác és 2 csaj. Nagyon gazdagok lehettek, és lemertem volna fogadni, hogy együtt jártak. Nagyon kecsesen mozogtak. Ebből tudtam, hogy táncosok. Máris ellenszenvesek lettek a számomra. Mindenki utánuk fordult. A srácok a csajok után, a csajok a srácok után. Tudtam nem lesz könnyű velük. De hát nem is ismertem őket és máris véleményt mondok róluk. Nagyon szemétnek éreztem magam. Tudtam rossz hírét fogják kelteni a Flamenco Művészeti iskolának. Láttam, hogy Chris is elálmélkodott. Így biztos voltam benne, hogy újak. Végigmentek a parkolón egyenesen az A épület irányába. Mintha ők lennének a legjobbak. Az biztos, hogy Chris le fog csúszni a népszerűségi lista éléről. De őt ez nem zavarta, sőt még örült is neki. Továbbmentek és újra zaj lett a suli parkolójába.
- Hát ők meg kik? – kérdeztem a többiekhez fordulva. Gondoltam Suesan vagy Samanta fog tudni róluk valamit. De ők csak a vállukat húzták. Chase válaszolt.
- A New York-i tánciskolából jöttek.
- És miért most? – kérdezte Suesan zavarodottan.
- Mert eddig táborban voltak.
- Honnan tudsz róluk ennyit? – kérdezte Samanta. Na, erre én is kíváncsi voltam. Chase már szóra nyitotta volna a száját amikor Chedric kezdett beszélni.
- Te is onnan jöttél 9.-be. Nem? – Nem volt teljesen biztos abban, amit mondott, így egy kérdést biggyesztette a végére.
- Igen. Onnan. – most olyan volt, mint tegnap Chris a tengerparton. Meggyötört. Rossz volt látni őt így. Hisz mióta ismerem mindig vidám és boldog volt. – A magas barna hajú srác Sean. A másik fekete hajú pedig Mark. A kis fekete hajú lány Sandy a szőke pedig Drew. Fent hordják az orrukat. De kíváncsi lennék mi keresnivalójuk van Los Angelesben. – elhallgatott. Megszólalt a csengő mi pedig bementünk órára. Tánc volt az első óra, mint minden nap. A 4 új gyerek velünk egyidős volt. Így biztos voltam benne, hogy valamelyik a mi osztályunkba fog járni. Elkezdődött az óra, amikor egy lány és egy srác lépett be. Chase azonnal lehajtotta a fejét, és hangosan kifújta a levegőt. 4-en együtt ültünk egy kicsike körbe. Chris, Suesan, Chase és én. A magas barnahajú srác és a hozzá képest kicsi, fekete hajú lány lépett be azon az ajtón ahova az volt kiírva: Tánc Stúdió. Kathleen odalépett hozzájuk, hogy beszéljen velük. 10 perc el is ment az órából. Majd Kathleen bemutatta őket a táncosoknak. Valami hiányzott. Vagy inkább valaki. De ki? Körbenéztem és láttam, hogy egy csapat ember hiányzik. Méghozzá Avri csapata. Kathleen beszélt valamit, de nem igazán figyeltem rá. Gyorsan Chris-hez fordultam.
- Hol a nővéred? – kérdeztem tőle kicsit hangosabban a kelleténél. Kathleen rám szolt és a srác azonnal engem nézett. Mintha kiszúrt volna magának. Chris is észrevette, hogy nagyon figyelt. Ettől nagyon megmerevedett. Dühös lett és Sean (jutott eszembe a neve) máris ellenségnek számított a szemében. Azt hittem feláll, hogy megüsse vagy ilyenek. De nem csinált semmit. Pár percig várt a válasszal, és amikor tudta, hogy nem fog kiabálni válaszolt.
- Nem is mondtam neked? – kérdezte vidáman. Úgy látszik nem csak a kiabálást csillapította, hanem még hangulatot is váltott. Gondolom azért, hogy ne kiabáljon velem.
- Nem – jelentettem ki morcosan. Mi az, hogy ilyet nem mondott el. – ezt elfelejtetted közölni velem. – Durcáskodtam, mint egy óvodás. A kezemen támaszkodtam hátul. Rá tette a kezemre a kezét és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ne haragudj. – vetette be a kiskutyaszemeket. – Jóvá tudom tenni valahogy? – kérdezte, de ezt már nem bírta rezzenéstelen arccal kimondani. Elnevette magát és én is.
- Majd csak kitalálok valamit. – nevettem. – Szóval? Hol van? – tértem vissza a tárgyhoz.
- San Francisco-ba ment valami tánctalálkozóra. De a lényeg, hogy 3 hétig nem lesz itthon. És a bálon se lesz itt. Hisz a bál a jövő héten lesz. Ő pedig a bál után 2 héttel jön haza. – örült neki, hogy távol van a nővére. Igazából én is örültem neki. Mert ebben a 3 hétben nagyon sokat lehetek együtt Chris-szel anélkül, hogy valaki megzavarna minket. Kathleen többször is ránk szólt, de nem igazán foglalkoztunk vele. Jó volt tudni, hogy Chris ugyanolyan nyitott, mint tegnap a parton. Kathleen befejezte a mondanivalóját.
- Hát ti jól egymásra találtatok. – mondta nekünk egy kicsit mérgesen. Nem igazán tetszett neki, hogy ennyit beszéltünk. Chris-sel mind a ketten azonnal odafordultunk.
- Mi? – kérdeztük egyszerre. A keze még mindig az enyémen volt, és nem szándékozott levenni róla.
- Igen. Ti! – mondta. A TI szót külön megnyomta, hogy érthetőbb legyen. Chris-sel csak nevetni tudtunk. Igaza volt Kathlen-nek tényleg egymásra találtunk. Mint két jó barát. Kathleen szolt, hogy álljuk fel és mutassuk be a táncot az ujjaknak. Amikor emelni kezdtem a kezem Chris is emelte és összefonódtak az ujjaink. A tenyere a kézfejemen volt. Mire felálltunk nagyon közel voltunk egymáshoz. Teljes szívemből reméltem, hogy ezt nem azért csinálja, hogy megmutassa Sean-nak, hogy mi a helyzet. Beálltunk táncolni. Chris látta rajtam, hogy szeretnék kérdezni valamit. Igaza volt. Csakugyan akartam kérdezni valamit.
- Chris – szólítottam meg. Felém fordult. – Kérdezhetek valamit?
- Persze. – vágta rá egy kicsit gyorsan. Gondolkozni kezdtem, hogyan is kérdezzem meg. Ahogy legelőször eszembe jutott úgy kérdeztem.
- Ez a dolog ugye nem csak azért van, mert Sean itt van? – ez inkább kijelentés volt mit sem kérdés, de ő vette a lapot.
- Nem dehogy. – nyugodtam meg. – Vagyis nem tudom. – bizonytalanodott el. Én is bizonytalan lettem ez által. – Nagyon felidegesített. És úgy éreztem tennem kellett valamit, hogy lássa, hogy te az enyém vagy. – ez szerelmi vallomásként ért, nem válaszként. Tánc közben megálltunk. És csak álltunk mind a ketten lemerevedve a másik szemébe nézve. Nem hittem a fülemnek. Félig az volt, amire gondoltam, de nem nagyon izgatott. Hiszen most mondta el, hogy fontos vagyok a számára. Jobban, mint egy barát. Az utolsó mondatot többször is elmondtam magamban. Megöleltem. Jelezve, hogy elfogadtam, amit mondott. Így, hogy nem volt rajtam magas sarkú (mert levettem óra előtt) befértem az álla alá. Ő is megölelt. Átkarolta a derekam. Nyomott egy puszit a fejem tetejére. Egy fél percig álltunk így körülbelül, amikor észrevettük, hogy mindenki táncol csak mi nem.
- Lehetséges, hogy táncolni kellene. – szólaltam meg először. A szemébe néztem. A szeme mosolygott, ahogyan a szája is. Mind a kettő tele volt boldogsággal. Én egy kicsit zavarban voltam. Hiszen egyetlen fiú se mondott még ilyet nekem. Egy se nyilvánította ki, hogy mit érez irántam.
- Igen – jelentette ki – lehetséges – állapította meg. Gondolkozni kezdett és egy kis idő múlva megszólalt. - Nem lenne rossz. – attól a pillanattól kezdve, hogy elmondta mit érez irántam az ujjaink összefonódva voltak. Közelebb álltunk egymáshoz, mint ahogy álltunk valaha. Újra táncolni kezdtünk. Hamar bekapcsolódtunk a táncba. Most sokkal gyorsabban elment a táncóra, mint ahogy általában szokott. A végén nem volt kedvem abba hagyni, ami nagyon fura volt. Végig fogtunk egymás kezét Chris-szel. Összeszedtük a cuccunkat és kéz a kézben kiléptünk a táncterem ajtaján. Ahogy megláttuk a többieket felénk jönni egy lépéssel közelebb léptünk egymáshoz. A kezünket a hátunk mögé rejtettük, mert egyikünk se akarta elengedni a másik kezét. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy teljesen összeért a vállunk és a karunk egy része, mert a másik része a hátunk mögött volt. Senkinek nem tűnt fel, hogy mennyire szorosan állunk. Nem találták furának. A csajok elhúztak Chris mellől, így kénytelen voltam elengedni a kezét. A lányok mesélni kezdtek, de én nem figyeltem rájuk. Chris-szel egymást néztük és mosolyogtunk. Láttam, hogy ő se figyel a srácokra, ahogy én se figyeltem a lányokra.
- Stella! – szólítgatott Samanta. – Stella! – veregette meg a karom. Zavarodottan néztem rájuk. – Figyelsz te ránk egyáltalán? – néztek rám felháborodottan.
- Persze, figyelek – habogtam valamit, ami az eszembe jutott.
- Dehogy figyelsz. – nézett rám rosszallóan. – Kit nézel annyira? – változott meg a hangja és az arckifejezése. Kíváncsi szemek néztek rám. Megfordult és észrevette Chris-t. Amint találkozott a pillantásuk Chris elfordította a fejét. Samanta kíváncsi szemekkel fordult vissza felém.
- Mi történt? – nem válaszoltam azonnal. Kifújta a levegőt és újra megkérdezte. – Mi történt?
- Hát – itt abba hagytam egy kicsit. Láttam, hogy a lányok már sürgetnének, hogy mondjam ezért gyorsan elkezdtem. – nem is tudom, hol kezdjem.
- Jézus – Penny hüledezésén nevetni kezdtem. – Mennyi van?
- Sok – jelentettem ki büszkén, hogy mennyi minden történt velem.
- Mennyiről maradtunk le? – Samanta elhallgatott, de nem telt bele 20 másodperc, amíg még egy kérdés nem jutott volna az eszébe. – De hol történt mindez? – Samanta agyalni kezdett. Hol történhetett ennyi minden, hiszen a suliba alig látnak minket együtt. Vagyis a többiek nélkül sose.
- Tegnap – hallgattam el, s visszagondoltam a tegnapi délutánra.
- Kezd az elején – sürgetett Suesan. 6 kíváncsi szempár nézett rám és leste minden mozdulatom. Találtam egy asztalt pár lépésnyire tőlünk. Gyorsan leültem és mesélni kezdtem.
- Szóval tegnap az ebédnél megbeszéltük, hogy mi hogy lesz. Lementünk a tengerpartra, álltunk a vízbe és ültünk a homokba. Beszélgettünk, nevetgéltünk, mesélt a családjáról – nem néztem rájuk. Újra átéltem a délutánt - Megkérdezte, hogy mi a vélemény róla, vagyis, hogy mi volt az első benyomásom róla.
- Mit válaszoltál? – kíváncsiskodott Penny.
- Hogy elkápráztatott – jelentettem ki büszkén. Most se tudtam elhinni, hogy csakugyan tudtam ilyet mondani egy fiúnak. Tovább folytattam a beszámolót – Ő is ezt mondta rám. Megölelt és puszit adott az arcomra. Meghívott a bálba… - folytattam volna tovább, de Suesan közbevágott.
- Hogy mi? – nem hitt a fülének – El-hí-vott-a-bál-ba? – minden szót alaposan elválasztott.
- Igen – jelentettem ki elégedetten.
- Ez – hüledezett Suesan – fantasztikus.
- Szerintem is – a lányok szája tátva maradt. Én már fel tudtam dolgozni a tegnap délutánt, de úgy látszik, hogy a lányok még nem. Most Samanta szólalt meg.
- Hogyan csinálta? – ez egy tipikus csajos kérdés volt. Hiszen egy fiú sose kérdezne meg ilyet. Maximum annyit mondana oké vagy, hogy király, de ennyi. Sose kérdezte volna meg, hogy-hogy történt.
- A homokban ültünk és néztük a vizet, amikor megkérdezte – mondtam el nagyvonalakban.
- Részleteket Stella – könyörgött Penny – Könyörgöm.
- Hát hívta a nővére így haza kellett mennie. Megölelt majd elváltunk és ennyi. – itt elhallgattam gondolkozni kezdtem, hogy kihagytam-e valamit, de semmit, mindent elmondtam. Vártam a kérdéseket a lányoktól. Samanta gyorsan körbe nézett mintha keresne valamit vagy valakit.
- Jut eszembe – nézett felém – hol van Szörnyella de frász?
- San Francisco-ba ment valami tánctalálkozóra. – mondtam ugyan azt, amit Chris is mondott nekem.
- Akkor most Chris rád repül? – Penny szeme nagyon kíváncsi lett.
- Nem tudom. Gondolom. – elhallgattam – Akkor gondolom, ami táncon volt az is ez lehetett. – kezdtem gondolkozni újra.
- Mert mi volt táncon? – Samanta gyilkos pillantásokat vetett Suesan-ra. Suesan arcáról csak úgy sugárzott az ártatlanság.
- Hát – kezdtem bele a mondandómba - nagyon sokat beszélgetünk meg megfogta a kezem – a lányok nagy sóhajtásokat adtak ki – Puszit adott és bevallotta, hogy fontos vagyok a számára, mármint fontosabb egy barátnál.
- Komolyan? – Suesan arcán a ledöbbenés árnyéka suhant át.
- Aha – feleltem a kérdésre. Suesan szeme elkerekedett én pedig nevetni kezdtem rajta.
- Hogy mondta? – hát persze Samanta mint mindig megkérdezte a legcsajosabb kérést: hogy mondta?
- Hát – kezdtem bele a mesélésbe újra – az-az új gyerek a magas barna hajú: Sean, nagyon figyel és Chris is észrevette és dühös lett. Majd nyomott egy puszit az arcomra én pedig megkérdeztem, hogy ugye ez nem azért volt, hogy megmutassa Sean-nak, hogy mi a helyzet. Erre azt válaszolta először, hogy nem, de utána bizonytalan lett. Azt mondta tudnia kellett Sean-nak, hogy én az övé vagyok. – fejeztem be a storyt. A lányok semmit nem tudtak mondani, csak ültek ledöbbenten. Az órámra néztem és elcsodálkoztam, hogy mennyi az idő. 5 percünk volt beérni órára. Elindultunk a lányokkal, és lám-lám, ki lépett oda hozzám: Sean.
- Szia! Sean Litwin vagyok, te pedig? – nézett rám kíváncsian.
- Stella – mondtam a keresztnevem – Wennel – fejeztem be.
- Nagyon örvendek – hátulról valaki a vállamra rakta a kezét. Az órájából felismertem az illetőt: Chris. Egy jó nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Szia! Hogy telt a szüneted? – úgy tett mintha Sean ott se lett volna.
- Szia! Beszédesen.
- Mert? – kíváncsiskodott.
- Hosszú. – bemutattam a két fiút egymásnak. – Chris ő Sean – kezet fogtak. Chris nagyon barátian viselkedett. Azt hittem megint olyan lesz, mint táncon, de nem. Úgy látszik, miattam nem tekinti ellenségnek csak barátnak. – Sean ő pedig Chris.
- Szia – Chris bársonyos hangja a kelletnél is barátságosabb volt.
- Hello – Sean közel sem volt olyan barátságos, mint Chris.
- Hát, de nekünk mennünk kell – mondta nekem Chris – nagyon örülök, hogy találkoztunk – de ezt már nem nekem szánta.
- Szia! – köszöntem el Sean-tól.
- Szia, Stella. – Chris-nek nem is köszönt mintha ott se lett volna. Úgy látszik a szülők mindenre megtanították kiskorában, de az udvariasságra nem. Chris-szel pont csengetés előtt értünk be a terembe, tanár úr sem volt még bent. Le akartam ülni Penny mellé, de már foglalt volt a helyem. Will ült azon a széken, amin én ültem eddig. Körbe néztem és láttam, hogy minden fiú mellett ül egy lány. Chase mellett Suesan, Chedric mellett Samanta, így hogy ne lógjak ki a sorból Chris mellé ültem. Persze nem ezért ültem mellé, de ez jó kifogásnak tűnt. Először nagyon messze ültünk le egymástól, de majd elnevettük magunkat és közelebb húzódtunk, annyira közel, hogy összeért a vállunk. Bejött tanár úr. Furcsállotta az ülésrendet, de nem szólt semmit. Közvetlenül utána lépett be a kis fekete hajú lány Sandy. Tanár úr bemutatta nekünk és azonnal Christ szúrta ki magának. Na, ettől én lettem mérges és adtam Chrisnek egy puszit az arcára. Persze Chris tudta miért kapta a puszit tőlem.
- Nyugi – próbált nyugtatni. – Százszor szebb vagy, mint ő, és rá se néznék, akkor, se ha nem lennél itt. Sose cserélnélek le rá.
- Nem is igaz! – ellenkeztem vele.
- Ne mondj badarságokat! – hajolt felém és egyre jobban közeledett a számhoz. Az orrunk már majdnem összeért, amikor Chase hátra fordult.
- Chris – szólította meg. Abban a pillanatban szétreppentünk. – Bocsi, hogy zavarok – nevetett - csak gondoltam elmondom, hogy Suesan-nal ma elmegyünk moziba így nem tudunk ott lenni a próbán. Ha nem baj?
- Nem dehogy – egyezett bele. – Mennyetek nyugodtan. Nem kell engedélyt kérnetek.
- Tudom csak gondoltam elmondom.
- Okés, kösz hogy szoltál – Chase visszafordult előre.
- Szóval – kezdte Chris bársonyos hangon. Megfogta a kezem és az ujjával simogatta a tenyerem. – Nem baj, ha elkísérlek a táncpróbára? – nézett a
- De – néztem a szemébe – neked is jönnöd kell.
- Igen – helyeselt – de akkor máshogy kérdezem. – gondolkozott el. – Szóval nem baj, ha együtt megyünk? – még mindig nem tudtam mire akar kilyukadni. Az érthetetlenség csak úgy tükröződött az arcomból. – Mármint egy pár? – áhá, megvan, kilyukadt.
- Dehogy – hajoltunk közel egymáshoz, de mind a ketten megálltunk. Lehet, nem itt kellene- gondoltam magamban, hisz ez mégis csak egy óra. Chris is ezen gondolkozott az arckifejezése alapján. Kicsengettek. Máris? Hisz most ültünk be órára. Persze annyira nem sajnáltam, hogy ki lehetet lépni matekról. Nem igazán szeretem. Az egész bagázs átcsörtetett ebédelni.
- Szóval ma mit eszünk? – nézett rám mosolyogva Chris. Kikerültem és elvettem egy üveg vizet.
- Én semmit kösz. – lábujjhegyre emelkedtem és adtam neki egy puszit az arcára. Vett egy adagok és leült mellém az asztalhoz. Suesan-ék is leültek (utolsó páros ként). Nem sokára egy lány lépett oda az asztalunkhoz. Chris átölelt és ez nagyon jól esett.
- Sziasztok – mindenki felnézett. Sandy állt ott félénken. Mit akarhat? Nem voltam ellenséges vele, inkább barátkozó.
- Szia! Ülj csak le – ajánlottam fel.
- Kösz – barátkozóan bemutatkozott. – Sandy Elsegood vagyok. – gyorsan mindenkit bemutattam.
- Ő Chris, Suesan, Chase, Samanta, Chedric, Penny és Will. – mindenki intett neki. Ez felért egy sziával. – Én pedig Stella vagyok – fogtam vele kezet. – Segíthetünk valamibe? – ezt Chris és az én nevemben kérdeztem.
- Igen. Ami azt illeti – elhallgatott.
- Miben? – néztem rá érdeklődve. Mit szeretne?
- Tudom, hogy fel fogtok lépni a Spirit-en.
- Igen. – helyeseltem.
- Én is felléptem volna, csak, hogy az előző csapatom hát – itt elhallgatott – kirúgott.
- Hogy? – nézett mindenki felé meglepetten.
- Hát ez durva – szólalt meg Chedric.
- És csatlakozni szeretnél? – Chris rátapintott a lényegre. Sandy csak egyet biccentett a fejével. Már mondtam volna az igen-t, de Chris közbevágott.
- Stella beszélhetnénk? – de ez inkább volt kijelentés, mint kérdés.
- Persze – felálltunk és arrébb mentünk a fal mellé.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – nézett rám aggodalmasan.
- Igen. – jelentettem ki elhatározottan.
- Mert? – persze az igen nem volt elég neki.
- Azért mert gondolj bele, csak neki van tapasztalata még. Vagyis rajtad, Chase-n, Suesan-on és rajtam kívül. – itt elhallgattam. Hagytam egy kicsi időt, hogy átgondolja. - A csapatra gondolj.
- Szerinted változnak az emberek?
- Ki tudja, de egy próbát meg ér nem? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- De! – egyezett bele. – Csak nem akarom, hogy baj legyen ebből. – aggodalmas hangja lett. Inkább engem féltett, mint a csapatot. Arra célzott, hogy nehogy átverjen. Ez nagyon cuki volt az ő szájából hallani.
- Majd rajta tartjuk a szemünket. – mosolyogtam.
- Oké! Miért is ne? – na, ez a végső egyetértés volt.
- Na, ez a beszéd! – mosolyogtam. Visszaültem az asztalunkhoz.
- Üdv a csapatban! – mosolyogtam Sandy-re. Örült annak, hogy sikerült beilleszkednie. – Lehet egy kérdésem?
- Persze!
- Miért akartál átlépni ide? Vagyis miért hagytad ott a régi csapatod?
- Hát ez hosszú – nem igazán akart róla beszélni, de én nagyon kíváncsi voltam rá. Vajon mi lehet a célja?
- Van időnk – mosolyogtam.
- Hát megszoktam már, hogy Drew parancsolgat – nem ránk nézett, hanem a sima asztallapot nézte. – New York-ban elérte a célját és itt is az a célja, hogy meghódítsa a sulit. Meg akarja szerezni Avri-től a Jaguárokat. Gondolom, őt ismeritek – nézett ránk. Mindenki biccentett
- Még hogy! – jelentettem ki utálkozva. – Chris nővére.
- Komolyan? – nem hitt a fülének.
- Ja – Chris se lelkesedett annyira.
- De folytasd tovább – Samanta mintha ráparancsolt volna – Légyszi. – kérlelte.
- Hát és már tervezgetett és nem is tudom elegem lett belőle, így szembeszálltam vele. Vitatkoztunk. Így kirúgott a csapatból. Szerintem lesz egy újabb jelentkező: Mark. Ha nem gond. – nézett ránk kérlelően.
- Milyen szakon van? – kíváncsiskodott Penny.
- Zene – jelentette ki.
- Akkor nem hozzánk jön – Samanta Chedric felé fordult.
- És azon belül? – Chase hangja kíváncsian csengett.
- Hát – elhallgatott. Gondolkozott hogyan is fejezze ki. – Zenét kever, azt hiszem.
- Az zsír – mosolygott Will. Most először szólalt meg. Mindenki ránézett nem láttuk még ilyenek. – Mi van? – nézett ránk kérdőn. Mindenki elnevette magát.
- Semmi – mondtam ki ezt az egy szót nevetve.
- Semmi baj kicsim – mosolygott Penny miközben megveregette a combját.
- Lemaradtam valamiről? – nézett rá érdeklődően.
- Dehogy – mosolygott. Egy pillanat jutott valami eszembe. Az előbb Penny kicsimnek hívta Will-t? - gondoltam magamba. Akkor ők most járnak? Lemaradtunk valamiről? Hagytam későbbre, mert Chris megszólalt mellettem.
- Viszont nekünk mennünk kell – nézett rám.
- Ja, tényleg. – jutott eszembe a próba.
- Hova mentek? – nézett ránk kíváncsian Sandy.
- Próbára. – jelentette ki Chedric. Mintha nem tetszett volna neki.
- Milyen próbára?
- Tánc! – válaszoltam.
- Én is mennyek? – Sandy teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem.
- Nem kell majd holnap. – Chris nem szólalt meg. Még mindig Chedric beszólásán gondolkozott.
- Mi nem tetszik Ched? – sose hallottam még, hogy így hívta volna.
- Minden tetszik.
- Akkor?
- Mikor leszünk már együtt egy kicsit? Vagyis, hogy mikor fogunk közösen csinálni valamit?
- Szombat este nálam buli – jelentettem ki spontán.
- Komolyan? – Chris meglepődött a gyorsaságon.
- Komolyan!
- Csak viccelsz – Chedric nem hitt a fülének.
- Nem dehogy. Mindenki nálam 4-kor. – Sandy mintha elkeseredett volna egy kicsit. Kivettem egy papírt és egy tollat a táskámból és felírtam a címet. – Te is Sandy. – toltam az orra elé a lapocskát. – Na de mi megyünk.
- Mi is! – Chase és Suesan is felálltak, de ők a mozi miatt.
- Sziasztok! – elköszöntünk és kiléptünk az ebédlő ajtaján.

6. fejezet: Égbolt és homok

Hoppá. Hát ez hirtelen jött. Most, mint mondjak? Azt mondta legyek őszinte. De most mondjam el, hogy már az első pillantásra elvette az eszemet? A gyönyörű kék szeme és a szép haja. De ezt nem mondhattam, mert lehet ő nem így érez és akkor lőttek a barátságunknak. Elég nagy pácban voltam. De hát ő kérte, hogy mondjam az igazságot. Összeszedtem magam és kinyögtem.
- Az első benyomásom rólad – kezdtem bele – Szerintem ugyan az, mint minden lánynál.
- És náluk mi? – nézett furán rám.
- Mintha nem tudnád! – vágtam oda egy kicsit nyersen.
- Képzeld, nem vagyok gondolatolvasó, így nem tudom, mit gondolnak rólam – válaszolt olyan hangon, ahogy én is szóltam hozzá. Elnevettem magam azon, hogy belement a játékomba. Ő is nevetni kezdett.
- Na, jó, igazad van – mondtam mosolyogva. Így a hangom is játékos lett. – Nagyon elkápráztattál, amikor megláttalak – mondtam szinte suttogva és a víz felé néztem. – Azt hittem egy ilyen lány, mint én sose beszélhet veled, mert ahhoz nem vagyok elég gazdag. De úgy látszik még is. Hisz itt ülök veled. Most sem tudom elhinni. Te, aki a suli népszerűségi listájának az élén állsz, egy olyan lánnyal, mint én itt legyen. – hallgattam el egy pillanatra és ezt a pillanatot ő ki is használta.
- Nézz rám – mondta gyengéd és együtt érző hangon. – Te nem látod magad tisztán. Engem nem érdekel a népszerűségi lista. Mindenki ezt látja bennem, de te nem. Te meglátod bennem az igazi Chris Alson-t. – mosolyodott el, amikor kimondta a saját nevét. – Mondták már, hogy nagyon bolond vagy? – vált a hangja játékossá.
- Mi? – kérdeztem mosolyogva. - Miért lennék az?
- Igen. Mi az, hogy nem vagy elég gazdag? – háborodott fel – Ez akkora marhaság, hogy nem tudod elhinni – ekkor a hangja komoly és célratörő lett. – Engem nem érdekelnek a gazdagok. Engem nem az érdekel, hogy hol dolgoznak a szülei vagy, hogy milyen lakásba lakik valaki. Csak az, hogy milyen? Mármint, hogy aranyos, kedves. Ezek számítanak úgy istenigazából. – a hangja nagyon meggyőző volt és én is elhittem, hogy lehetek olyan jó, mint ő. Amikor látta, hogy mosolygok tudta, hogy elérte a célját.
- Na és neked mi volt az első benyomásod rólam? – kérdeztem. Reméltem, hogy nem fog olyan rosszat mondani. De ha én elmondtam, akkor mondja el ő is. Ez csak így lett volna igazságos.
- Hát te is elkápráztattál! – jelentette ki. Nem zavartatta magát. – Most is emlékszem, hogy néztél mindenkire az első nap. Nem lettem volna olyan kedves, ha nem akartalak volna megismerni. – Elkápráztattam? Na, ne! Annyira hihetetlen volt.
- Na, jó most akkor az igazat! – mondtam keményen, hogy biztos megértse. Arckifejezése megváltozott. Egyben nevetett rajtam és nézett furcsán.
- Ez az igazság – mondta nagyon határozottan. – Komolyan! – néztem rá rosszalló szemekkel. Egyszer úgyis kiszedem belőle!
- Melyikünk a gyorsabb? – kérdeztem vidáman és már szaladni kezdtem végig a parton a víz mellett. Egy kicsit lemaradt, de amikor eljutott az agyáig mit mondtam felpattant és rohanni kezdett felém. Hamar behozta a lemaradását. Elkapta a derekam és 360 fokot fordultunk. Tényleg jól éreztem magam. Vagy 20 métert futottunk, amikor hirtelen leült és a kezemnél fogva engem is lehúzott maga mellé. Félig rá estem. Nagy nehezen arrébb csúsztam csak, hogy ne rajta feküdjek.
- Ha a nővéred meglát minket, azonnal elindul a pletyka – feszültebb lett, ahogy ezt kimondtam. – Ja és otthon kitekeri a nyakad. – változott át a hangom aggodalmassá. – És azt nem szeretném.
- Tudod… - a víz felé nézett. Hallgatag és meggyötört hangja volt. Ránéztem, de ő nem felém nézett. Úgy, hogy csak oldalról láthattam a gyönyörű kék szemét. Még így is láttam mennyire meg volt gyötörve. – Avri és én nagyon különbözünk. Teljesen elhidegültem tőle. Mintha nem a nővérem lenne inkább már csak egy lány, akit el kell viselnem. És magamat okoltam sok éven keresztül emiatt. Amikor rájöttem, hogy nem is én vagyok a hibás. Hisz nem csináltam semmit. –mondta egy kicsikét jobb kedvel – ezért jó, hogy itt ez a verseny! Megmutathatom neki, hogy vagyok olyan jó, mint ő, és még jobb is lehetek! Avri-t a merő gonoszság hajtja. És ez nagyon rossz. – hallgatott el. Most én vágtam a szavába.
- Igen. – jelentettem ki. – Tényleg nagyon mások vagytok! Te nem vagy olyan, mint ő! Mármint jó értelemben. – most nagyon hülyének éreztem magam. Mit össze-visszabeszéltem. Rátette a combomra a kezét, így jelezte, hogy beszélni szeretett volna hozzám.
- Mire gondolsz? – kérdezte és már megint azt csinálta a szemével. Így nem tudtam gondolkodni. Azonnal kimondtam, amin éppen járt az eszem.
- Hogy mekkora hülye vagyok. – csúszott ki a számon.
- Mert?
- Csak össze-vissza beszélek.
- Nem is. Szerintem aranyos – csusszant ki az ő száján is. Megcsörrent a telefonja és ő felvette. A hangból máris tudtam ki az: Avril. A drága nővére. Hallottam, hogy Avri olyanok kérdez tőle, hogy: Hol vagy? Mit csinálsz? Satöbbi. Ebből tudtam vége a fantasztikus délutánnak. Nem akartam elválni tőle most, hogy nagyon sok mindent el tudtunk mondani egymásnak. Hogy holnap ez már nem lesz ugyan ez. Nem fogunk ennyire megnyílni. De hát nem tehettem semmit, csak csendben ültem. Chris arca is szomorúbb lett a telefonhívás miatt. Mintha Avri hazarendelte volna. Most úgy istenigazából megértetem, hogy-hogy értette az előbb, hogy: mintha egy lány lenne, akit el kell viselnem. Borzalmas volt belegondolni, ha ez velem és David-del vagy Lucy-vel történt volna. Chris letette a telefont és én szólaltam meg először.
- Gondolom itt a vége a mai napnak! – néztem rá, de ő csak a földet nézte.
- Nagyon sajnálom – alig hallottam, amit mondott. Szinte csak a száját mozgatta.
- Ugyan - legyintettem – Semmi baj. Remélem lesz még egy ilyen délután. – mondtam bíztató hangon és én is a combjára raktam a kezem. Megfogta a kézfejem és egy puszit nyomott az arcomra.
- Köszi, hogy megértesz – mondta teljes hálával a hangjában. Úgy látszik neki nehezebb, mint gondoltam. Ugyanis a nővére bármikor hazarendelheti. Persze dönthet, hogy-hogy legyen, de nem lehet könnyű egy ilyen nővérrel.
- Nagyon szívesen! Bármikor! – ajánlkoztam fel.
- Szavadon foglak!
- Rendben! – egyeztem bele. Fölálltunk és lesepertük magunkról a parányi homokszemeket. Elindultunk a kocsik felé. Amikor odaértünk indultam a kocsim felé, de ő ráfogott a csuklómra, mint egy bilincs és nem engedett el. Visszarántott és megölelt. Ez egy baráti ölelés volt. Mintha azt mondta volna: köszi, hogy itt vagy! Hát gondoltam egy jó barát segít így segítettem neki. Elengedett.
- Hát akkor, szia! – köszöntem el tőle. Nagyon nem akartam eljönni, de hát nem lehetett mit tenni.
- Szia! –köszönt el, de láttam rajta, hogy maradni szeretne.
Beszálltam a kocsimba és hajtani kezdtem. Hazakeveredtem egy 20 perc alatt. Holly még nem ért haza. Beköszöntem Steve-nek a konyhába. És megkértem, hogy csináljon nekem valamit vacsorára. Addig felrohantam a szobámba és ledobtam a táskámat a földre és rávetődtem az ágyra. És csak gondolkoztam és furcsábbnál furcsább hangokat adtam ki. Sóhajtásokat, ásításokat. Minden nagyon fura volt. Chris-t 2 napja ismertem, de olyan volt mintha már 2 éve ismertem volna. A rossz napomból fantasztikus nap lett. Nem hittem volna. Odaültem a géphez és megnéztem, hogy érkezett-e email-m vagy levelem. De semmi. Steve egy 20 perc múlva felkiáltott, hogy kész a vacsora. Lerohantam enni. Holly pont akkor állt be a kocsival a garázsba. Bejött az ajtón.
- Stella! – kiáltott.
- Igen? – kérdeztem vissza hangosan az étkezőből.
- Hoztam neked valamit. – Mi lehet az? – Hol vagy?
- Étkező! – és máris ott volt mellettem és egy szatyrot tolt az orrom elé. Lapos volt és kemény. Hát nem ruha az biztos. Vagy könyv, vagy DVD. Az első sejtés volt a jó. Könyv volt a szatyorban. Méghozzá a Víz vs. Tűz. Sok ideje szerettem volna elolvasni. Nem rég adták ki. De mióta hallottam róla, szerettem volna megvenni. A könyv fantasy. Arról szól, hogy az emberek, akik nem is emberek alakváltók. Magyarul állatokká változnak át. De van benne love story is.
- Jaj – hálálkodtam. Jó szorosan megöleltem Hollyt. – Köszönöm szépen. Már sok ideje meg szerettem volna venni. De honnan tudtad? – kíváncsiskodtam.
- Bell súgta meg! – Anya? Az én drága anyukám? Csodálkoztam el magamban.
- Na, akkor majd neki is hálálkodok egy sort - Holly bement a konyhába enni. Én gyorsan megettem a vacsorámat és bevittem a tányérom a konyhába. A könyvem a hónom alatt volt. Be akartam rakni a tányérom a mosogatógépbe, de Steve rám szolt, hogy tiszta csak tegyem le a pultra. Hát így is tettem. Odamentem a hűtőhöz kivettem egy üveg szénsavmentes vizet és felmentem a szobámba. Még nem készültem aludni. A lap toppot bekapcsoltam és az író asztalomra raktam. Nem tudtam eldönteni, hogy olvassak vagy inkább egy pár lépést találjak ki holnapra. A tánc mellett döntöttem. Így a Víz vs. Tűz az éjjeli polcra került, és ott pihent. Megnyitottam a Windows Media Player-t és rákattintottam egy zenére. Freddy Chingaz-tól a Latino ’s go dumb-ot kapcsoltam be. Kicsit gettószerű volt a szám, de én nagyon szerettem. És máris fantasztikus lépések pattantak ki a fejemből. Pörögni, forogni kezdtem. Nagyon melegem volt. Még szerencse, hogy az előbb felhoztam a vizet. Ittam belőle majd átöltöztem. Nem bírtam abban a ruhában táncolni. Egy bő, térdig érő nadrágot vettem fel és egy sárga felsőt. Egy zoknit is hozzá. Ugyan is én nem tudok zokni nélkül táncolni. Vagy cipő, vagy zokni. Mert ha a szőnyegen táncolok mezit láb, akkor fáj a forgás, de zokniba nem. De a legjobb a parketta. A szobámnak csak egy kicsi részén volt szőnyeg. Azt könnyen felszedtem és arrébb tettem. Héttől fél kilencig ugráltam és táncoltam mire teljesen kifáradtam. De túl korán volt ahhoz, hogy aludjak és csak testileg voltam megterhelve agyilag nem. Fürdővizet engedtem, fürdősót öntöttem a vízbe és gyertyát gyújtottam. Felkaptam a könyvem és belemásztam a jó meleg vízzel teli kádba. 20 oldalt olvastam mire annyira álmos lettem, hogy minden sort 3-szor kellett elolvasnom. Tudtam, hogy itt a vége. Túlságosan fáradt vagyok. Gyorsan megmosakodtam. A meleg víz után hidegnek éreztem azt a levegőt, ami a szobámban keringett. Gyorsan bebújtam a jó meleg paplan alá. És már megint Chris járt a fejemben. A mai fantasztikus délután. Most már nem voltam annyira bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy én idetartozok-e. Persze nem voltam teljesen biztos benne. Hiszen ki tudja, mi jön majd csak ez után. Ez csak a második nap volt a suliban. Sose lehet tudni, mikor ki fog keresztbe tenni.

5. fejezet: A ruha meghozta hatását

Kivételesen Hollynak kellett keltenie. Nagy nehezen kiszálltam az ágyból. A tegnapi gondolkozás meghozta a hatását, hogy rosszul aludtam. Vagyis inkább éberen, mint rosszul. Odaálltam a szekrény elé, kitártam mind a két részét és feltettem ugyanazt a kérdést, amit minden nap fel szoktam: Mit vegyek fel? Fekete nejlonharisnyát, egy szürke szoknyát, egy sárga ballonkabát kinézetű blézert és egy bokacsizmát. Egy fekete órát és egy fekete napszemüveget vettem fel. A hajamat kiengedtem és beletúrtam. Meleg volt, mégis ezt vettem fel, nem volt hangulatom máshoz. Mintha az a hang, ami este megnyugtatott kihűlt volna. A könyveimet összepakoltam és lementem az alsó szintre. Hollynak el kellett mennie így bementem a konyhába. Steve csinált egy szendvicset, amit gondosan megettem, míg kiértem a kocsimhoz. Olyan letört voltam, hogy rossz volt rám nézni. Levettem a kulcsot a helyéről és beszálltam a kocsiba. Kiálltam a kapun és vezetni kezdtem. Bekapcsoltam a rádiót és hallgattam. Pont a kedvenc számom ment a Kiss Me. Szerelmes szám, akartam is hallgatni, meg nem is. Reméltem, hogy el tudom kerülni Christ, de részben reméltem, hogy nem. Azt se tudom, mi van velem. Teljesen feldúlta az éltemet ez a szőke herceg. Persze ő erről nem tud semmit, és nem is szeretném, hogy megtudja. Beértem a suli parkolójába. Felismertem Suesan kocsiját és körülötte a kis csapatot. De Chris nem volt sehol. Leparkoltam melléjük és odanéztem a jobb oldalamra. És ott állt. Teljes életnagyságban. A kocsijának támaszkodva. Kék pólóba, fekete nadrágba és fehér tornacipőbe. Fura volt, hogy nem a többiekkel volt együtt. Mintha várt volna valakire. Mire kiszálltam a kocsiból ott volt mellettem és a szívrohamot hozta rám.
- Szia! – a bársonyos hangja mégis megijesztett. A keze benne volt a zsebébe és úgy hajolt felém. Gyönyörű kék szemén megint elálmélkodtam, hogy milyen szép. Meg akartam érinteni az arcát és beletúrni szőke hajába, de elég furán jött volna ki. Így nem csináltam semmit.
- Szia! – próbáltam a szívverésem egy kicsit lelassítani.
- Hogy aludtál?
- Kösz, jól! – mondhattam volna, hogy nem annyira fényesen, mint ahogy volt, mert folyamatosan rajtad járt az eszem, de úgy döntöttem ezt megtartom magamnak. – És te?
- Én is! – mintha ugyan azt gondoltuk volna. Érdekes volt. – Mehetünk? – a homlokom-ráncoltam. Mi ketten? Valahova? Nem tartottam olyan jó ötletnek, mert azonnal elindultak volna a pletykák. Mégis csak ő volt a leghelyesebb fiú a suliba. Kék szemével mintha belefúródott volna az enyémbe és mintha manipulálni tudott volna. Hát beleegyeztem.
- Miért is ne! De ezt ne csináld soha többé! – jelentettem ki morcosan. Nem tudta, hogy miről beszélek. Egyik szemöldökét kérdőn felvonta.
- Mit is? – a hangja ártatlanul hangzott, de hallottam, hogy mulat valamin. A szája széle nagyon felfelé görbült. Így gondoltam teljesen biztos benne, hogy mi miatt parancsoltam rá.
- Azt, az izét. Amit az előbb csináltál – még mindig úgy volt a szemöldöke és mosolygott. Hülyített egy kicsit, azt hiszem. Kapizsgálni kezdtem a szavakat, de nagy nehezen megtaláltam. – A szemeddel, ne manipulálj!
- Ja, hogy azt – adta meg magát. Akkora mosollyal mosolygott, hogy minden foga kint volt. Tovább mentünk odaértünk a többiekhez.
- Jó reggelt! – mondtam derűsen. Nem is tudom minek görcsöltem annyit. Chris látta rajtam, hogy van valami baj, de ezt nem mondta ki hangosan. Onnan tudom, hogy láttam rajta. És ezért nem adta meg az előbb magát azonnal. Egy kicsit azt akarta, hogy jobb kedvem legyen, hát ezt elérte.
- Neked is! – a barátnőim nézése, hirtelen ért. Gondolkozni kezdtem, hogy miért néznek így, de nem jöttem rá. Láttam, hogy Samanta tekintete Chris és köztem jár és azonnal tudtam. Azt hiszik, együtt vagyok Chris-el. Lesújtóan rázni kezdtem a fejem, hogy juthatott ilyen az eszükbe. Ez mind kiült az arcomra. Egy hosszú sóhajjal, fejrázogatással és még egy pár aprósággal. Samanta csak nevetni tudott. Nem bírtam tovább így megszólaltam.
- Mennyünk, mert elkésünk táncról. – úgy mondtam Chrisnek, Suesan-nek és Chase-nek, mintha tényleg érdekelne. Mindannyian összeszedtük a cuccunkat és elindultunk. Chris nagyon fura volt, mintha valami baj lenne, amit nem szabad elmondania és leplezni akarja. A többiekkel együtt haladtam az épület irányába. Pár lépést tettem, de Chris megfogta a könyököm és visszahúzott. Az előbb 2 méterre álltam tőle, most már 10 centire.
- Mit csinálsz délután? – nem nézett rám. A betont tanulmányozta.
- Nem tudom. Kellene valamit? – gondolkozni kezdtem, van-e valami programom mára. De nem jutott semmi az eszembe.
- Nincs kedved lejönni velem a partra? – ajaj, ez nem jó. Hisz ő mégis csak Chris Alson. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássa az arcom. Chris látta, hogy nagyon töröm valamin az agyam – Baj van? – kérdezte aggodalmasan. Megfogta az állam és felemelte. Egymás szemébe néztünk. Mind a ketten próbáltunk kiolvasni valamit a másik szeméből. Ő sikerrel járt, mert nevetni majd töprengeni kezdett. Én nem jártam ekkora sikerrel. Semmi. Semmit nem tudtam kiolvasni gyönyörű kék szeméből. Mintha egy fal lenne ott. Egy hang szólalt meg a fejemben. Ugyanaz a hang, ami tegnap este is. Megnyugtatott, hogy minden jó és minden szép így beleegyeztem.
- Nincs semmi baj! Nagyon szívesen elmegyek veled. – mondtam derűsen. Kételkedve rám nézett, de látta, hogy vigyorgok és elhitte.
- Remek! – szemlátomást örült neki. – Na, akkor indulás.
A többiek már el is tűntek. Sok ember megnézett minket. Egytől egyig furcsállták, hogy minket együtt láttak. Mindenki bent volt, már amikor beléptünk. A többiek még álltak, nem sokkal előttünk értek be. Avril azonnal kiszúrt minket és lesújtóan ránk nézett. Letelepedtem barátnőm mellé és hallgatni kezdtem, amit mondott. Zavarban voltam, hogy Chris folyamatosan engem néz. Nem hittem el, hogy valaki, aki ennyire szép, ennyire vonzódjon hozzám. Annyira aranyos és kedves. Kathleen lépett be a terembe egy szórólappal a kezében. Rá figyeltem és nem Chrisre. Mindenki kíváncsian nézett Kathleen-re. Mi lehet a szórólapon?
- Lesz egy táncverseny, a Spirit. New York-ban fogják megrendezni 2 hónap múlva. Egyéni és csoportos fellépőket várnak. Van már egy csapatunk a Jaguárok. Ők minden évben részt vettek rajta és volt, amikor meg is nyerték. Avril a koreográfus és a kapitány – Avril nagyképűen felnevetett. És gyilkos pillantást vetett rám. Mintha kihívna a versenyre. – És van egy másik csapat, Tigrisek.
- A legbénább csapat – mondta lenézően Avri. Kíváncsi lennék a Tigrisek és a Jaguárok próbájára is. A Tigrisek tényleg olyan rosszak-e, amilyennek Avri mondja, vagy ez csak amolyan álca?
- Stella! – szólított meg Kathleen. – Szeretném, ha indulnál a versenyen csoportban és lehetőleg Chrisszel. Fantasztikus párost alkottok. – mosolygott rám Kathleen. Chrisszel azonnal összenéztünk. A másik láttán elnevettük magunkat. Azonnal Suesan felé fordultam. Megkértem, hogy segítsen megvalósítani Kathleen kérését. Suesan beleegyezett. Egy fantasztikus ötlet pattant ki a fejemből. Suesan észrevette, hogy valamin nagyon töröm agyam.
- Na, Stella mit találtál ki? – sürgetett.
- Megkérjük Penny-t, hogy Will-el hozzon össze valami zenét. Te táncolhatnál Chase-szel én Chrisszel. Szereznénk még egy pár táncost. Megkérnénk Samantát, hogy Chedric-kel csinálják meg a díszletet.
- Ja, Stella! Jut eszembe! – kezdte Kathleen a mondanivalóját. Nem tetszett a hangsúlya, ahogy mondta, így tudtam, hogy nagydologra fog megkérni. – Meg kéne nézned egyszer a Tigrisek próbáját és kezdj velük valamit!
Hát legalább már vannak táncosok – gondoltam magamban.
- De ma nem tudom őket megnézni, mert programom van. – Chris rám kacsintott és a szívverésem felgyorsult. Kathleen bólintott és beálltunk táncolni. 2 órát táncoltunk körülbelül. Utána matekóra jött. Átmentünk az egyik épületből a másikba. Matekon is Pennyvel ültem, mivel csak neki nem volt padtársa. Utána biosz jött majd töri. Mind a két órán Pennyvel voltam. Szokványos barátnőimmel ebédeltem. Chris és haverjai nem sokkal utánunk léptek be. De büszkén mondhatom, hogy az én haverjaim is. Chris azonnal kiszúrt, hogy merre ülünk. Odajöttek hozzánk, és ugyanúgy ahogy tegnap helyet foglaltak. Chris megint nem evett semmit. Csak egy üveg kólát forgatott az egyik kezébe.
- Szia! – köszöntem rá – te sose eszel?
- Hogy? – nézett rám zavarodottan. Arca láttán elnevettem magam.
- Csak, hogy ez már a második nap, hogy együtt eszünk és te sose eszel.
- Meg kell hagyni te se valami sokat – mutatott az érintetlen tálcámra. A szabad kezével a hajamat csavargatta jobbra-balra. A tincseimmel szórakozott. Csak, hogy lássa tényleg eszek megfogtam a villámat, egy húsdarabot szúrtam fel az ebédből és rágni kezdtem.
- Tessék, eszek – mosolyogtam diadalmasan. Chris kivette a villát a kezemből. Felszúrt egy tésztadarabot a tányéromból és megette.
- Én is – ugyanolyan diadalmas mosollyal mosolygott, mint én az előbb. Nem zavarta, hogy az én tányéromból eszik és igazából engem sem. Tovább beszélgettünk a délutáni programról, amit ketten fogunk csinálni. Abból az ebédből, amit én 15 percesnek gondoltam, fél órás lett. Ki akartam vinni a tálcámat, de Chris lovagiasan elvette és helyettem kivitte. Csúnyán ránézetem, mintha én nem tudtam volna kivinni. Észrevette, hogy nem tetszett, de nem igazán foglalkozott vele. Csak rám villantotta gyönyörű mosolyát és tovább ment. Lerakta a tálcámat és egyenesen a parkoló felé indult el velem. Úgy beszéltük meg, hogy mind a ketten lemegyünk a partra a saját kocsinkkal. Így nem kellett senkinek visszajönnie a sulihoz. A csajok és a srácok nem tudtak róla. Csak annyit tudtak, hogy programom van, de azt nem, hogy hol és kivel. Ha csak Chris nem mondta el nekik, de nem hinném. Beszálltunk a kocsikba és elindultunk. Ő ment elől. Ő mutatta az utat. Nem igazán mozogtam otthonosan még a városban, de szerencsére ő igen. A part nem volt messze a sulitól. Olyan 10 perc lehetett kocsival. Leparkolt egy parkolóba és én beálltam mellé. Kivettem a telefont és a kocsi kulcsot a kocsiból és kiszálltam. Úgy voltam vele nem kell más. Ha mégis akkor majd feljövök érte. Ő is kiszállt a kocsiból. Egymásra mosolyogtunk és elindultunk a víz felé.
- Vicces volt a mai nap! – jelentette ki teljesen hétköznapian. Nem is volt az. Vagyis biztos, csak nekem nem. Gondolkozni kezdtem. Rá néztem és ráncolni kezdtem a homlokom. Nagyot nevetett rajtam. – Csak a tánc miatt. Máris megkért Kathleen, hogy csinálj műsort.
- Nem – ellenkeztem. – Minket kért meg, hogy csináljunk! Téged és engem! – jelentettem ki. Ne csak engem dicsérjen. Mosolyogtam és beletúrtam a hajamba.
- Na, jó, tényleg – jutott eszébe. Egy kicsike leereszkedő hang bujkált a hangjába. Ennek a 3 szónak a hallatán nevetni kezdtem. Ő pedig velem együtt nevetett. Odaértünk a vízhez. Levettük a cipőnket és beleálltunk az óceán kék vizébe. A hullámok a partokat mosták és a mi lábunkat egyúttal. Ahogy kifolyt a partra majd visszahúzódott a víz nagyon szép volt. Az egész kék színű. Nem láttál semmi mást csak nagy kék területet, mely úgy nézett ki, mintha távolabb összeérne az éggel. Hátrébb léptünk egy kicsikét és leültünk a napsütötte, meleg homokba. Ha megfogtam a homokot kicsúszott az ujjaim közül. Chris-el csendben ültünk egymás mellett. Ő is gondolkozott valamin és én is. Én azon, hogy milyen fura volt itt lenni. Nemrég érkeztem és máris vannak barátaim, és műsort kell csinálnom. Könnyebb volt beilleszkedni, mint hittem. De ez így túl könnyű volt, valahol kellett lennie egy csapdának. De nem volt.
- Öhh… - kezdett a mondanivalójába Chris. – Tudod lesz ez a bál… - itt abbahagyta.
- Igen? – kérdeztem kíváncsian. Már gondoltam, hogy mit akar kérdezni, de nem voltam teljesen biztos benne.
- Szóval… - mondta szavanként a mondatott. Egy nagy levegőt vett és kimondta – Nincs kedved eljönni velem? – Rám nézett.
Találkozott a tekintetünk és én gyorsan lehunytam a szeme és elfordultam. Amikor kinyitottam a vizet néztem. Agyalni kezdtem. Megint bolhából csináltam elefántot. Mindig apu mondta, amikor túl akartam bonyolítani valamit. Nagypapám egyszer mondott nekem valamit. Mindig ez jutott eszembe, amikor elakadtam valahol. Azt mondta: „Az élet akkor zajlik, amikor más terved lenne” És csakugyan igaza volt. Az én életem most alaposan zajlott és tényleg éltem. Nem olyan volt, mint otthon. Mindig a megszokott napi teendőimet végeztem. De itt nem volt olyan nap, amikor ne ért volna csak egy kicsike meglepetés. Chris várta a válaszom én pedig újra és újra elmondtam nagypapi mondatát.
- Ami azt illeti… - kezdtem bele. Chris kifújta a levegőt. Ez olyan volt, mintha lemondott volna arról, hogy vele megyek a bálba. A szemét lesütötte és várta a visszautasító szavakat. – Nagyon szívesen elmegyek veled! – mosolyogtam. Chris felkapta a fejét és rám mosolygott.
- Fantasztikus! De szeretnék valamit kérdezni és szeretném, ha őszintén válaszolnál rá! – Ajaj, kérdés és őszinte válasz. Mit akarhat kérdezni? Hát meghallgattam. – Mi volt az első benyomásod rólam?