Éjjel álmodtam valamit, de nem jöttem rá, hogy mit. A ma reggelem derűsen és boldogan telt. Jól kipihentem magam. Fogat mostam és felöltöztem. Egy fehér felsőt egy tört fehér szoknyát vettem fel egy barna övvel és egy barna magas sarkúval. És persze egy napszemüveget. Azt csináltam, amit minden reggel csinálni szoktam. Lementem reggelizni. Egy tálkát vettem ki a polcból és egy doboz tejet a hűtőből. Müzlit öntöttem a tejjel teli tálba és egy kiskanalat dobtam bele. Gyorsan bekanalaztam a reggelit. A tálat beleraktam a mosogatóba. Egy poharat vettem ki. Narancslevet öntöttem bele. Gyorsan lehúztam és megtöröltem a számat. A poharat is a mosogatóba raktam és felvettem a táskámat. Kirohantam az ajtón. Észre se vettem, hogy Holly nincs itthon. Steve a konyhába se szolt, hogy nincs itt. Lehet, hogy alszik. Állapítottam meg magamban. Bepattantam a kocsiba és elindultam. Egy kicsit késésben voltam. Gyorsabban odaértem, mint ahogy általában szoktam. Leparkoltam ugyanúgy Suesan kocsija mellé, ahogy tegnap. Most Chris is ott volt velük. Ahogy látta, hogy jövök elindult felém. Mire leparkoltam ő is odaért a parkolóhoz ahova betolattam. Ugyanolyan derűsen köszöntött, mint tegnap reggel.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? – mosolygott. Úgy látszik a tegnapi elvállásunk óta csak jobb lett a kedve.
- Neked is jó reggelt! Jól aludtam, köszi. És te?
- Én fantasztikusan! – jelentette ki.
- A…- hagytam abba, amit kérdezni szerettem volna. Rám nézett, hogy folytassam a kérdést. – Nővéred? Mi volt vele? – láttam rajta, hogy teljes szívéből remélte, hogy ezt nem fogom megkérdezni. Erőt vett magán és elmondta.
- Nem volt semmi különös. Kérdéseket tett fel. De nem igazán volt semmi. Nem jött rá, hogy veled voltam. – itt elhallgatott. Halkan felnevetett. Olyan volt a nevetése, mint a szellő. Gyengéd és lágy. – Örülök, hogy tegnap eljöttél velem.
- Én is örülök – mosolyogtam rá. Chris-szel a kapcsolatunk erősebb lett, mint előtte. Sokkal jobban kötődtünk egymáshoz. 2 BMW parkolt le a suli előtt. Sose láttuk még őket. A két kocsiból összesen 4 ember szállt ki. 2 srác és 2 csaj. Nagyon gazdagok lehettek, és lemertem volna fogadni, hogy együtt jártak. Nagyon kecsesen mozogtak. Ebből tudtam, hogy táncosok. Máris ellenszenvesek lettek a számomra. Mindenki utánuk fordult. A srácok a csajok után, a csajok a srácok után. Tudtam nem lesz könnyű velük. De hát nem is ismertem őket és máris véleményt mondok róluk. Nagyon szemétnek éreztem magam. Tudtam rossz hírét fogják kelteni a Flamenco Művészeti iskolának. Láttam, hogy Chris is elálmélkodott. Így biztos voltam benne, hogy újak. Végigmentek a parkolón egyenesen az A épület irányába. Mintha ők lennének a legjobbak. Az biztos, hogy Chris le fog csúszni a népszerűségi lista éléről. De őt ez nem zavarta, sőt még örült is neki. Továbbmentek és újra zaj lett a suli parkolójába.
- Hát ők meg kik? – kérdeztem a többiekhez fordulva. Gondoltam Suesan vagy Samanta fog tudni róluk valamit. De ők csak a vállukat húzták. Chase válaszolt.
- A New York-i tánciskolából jöttek.
- És miért most? – kérdezte Suesan zavarodottan.
- Mert eddig táborban voltak.
- Honnan tudsz róluk ennyit? – kérdezte Samanta. Na, erre én is kíváncsi voltam. Chase már szóra nyitotta volna a száját amikor Chedric kezdett beszélni.
- Te is onnan jöttél 9.-be. Nem? – Nem volt teljesen biztos abban, amit mondott, így egy kérdést biggyesztette a végére.
- Igen. Onnan. – most olyan volt, mint tegnap Chris a tengerparton. Meggyötört. Rossz volt látni őt így. Hisz mióta ismerem mindig vidám és boldog volt. – A magas barna hajú srác Sean. A másik fekete hajú pedig Mark. A kis fekete hajú lány Sandy a szőke pedig Drew. Fent hordják az orrukat. De kíváncsi lennék mi keresnivalójuk van Los Angelesben. – elhallgatott. Megszólalt a csengő mi pedig bementünk órára. Tánc volt az első óra, mint minden nap. A 4 új gyerek velünk egyidős volt. Így biztos voltam benne, hogy valamelyik a mi osztályunkba fog járni. Elkezdődött az óra, amikor egy lány és egy srác lépett be. Chase azonnal lehajtotta a fejét, és hangosan kifújta a levegőt. 4-en együtt ültünk egy kicsike körbe. Chris, Suesan, Chase és én. A magas barnahajú srác és a hozzá képest kicsi, fekete hajú lány lépett be azon az ajtón ahova az volt kiírva: Tánc Stúdió. Kathleen odalépett hozzájuk, hogy beszéljen velük. 10 perc el is ment az órából. Majd Kathleen bemutatta őket a táncosoknak. Valami hiányzott. Vagy inkább valaki. De ki? Körbenéztem és láttam, hogy egy csapat ember hiányzik. Méghozzá Avri csapata. Kathleen beszélt valamit, de nem igazán figyeltem rá. Gyorsan Chris-hez fordultam.
- Hol a nővéred? – kérdeztem tőle kicsit hangosabban a kelleténél. Kathleen rám szolt és a srác azonnal engem nézett. Mintha kiszúrt volna magának. Chris is észrevette, hogy nagyon figyelt. Ettől nagyon megmerevedett. Dühös lett és Sean (jutott eszembe a neve) máris ellenségnek számított a szemében. Azt hittem feláll, hogy megüsse vagy ilyenek. De nem csinált semmit. Pár percig várt a válasszal, és amikor tudta, hogy nem fog kiabálni válaszolt.
- Nem is mondtam neked? – kérdezte vidáman. Úgy látszik nem csak a kiabálást csillapította, hanem még hangulatot is váltott. Gondolom azért, hogy ne kiabáljon velem.
- Nem – jelentettem ki morcosan. Mi az, hogy ilyet nem mondott el. – ezt elfelejtetted közölni velem. – Durcáskodtam, mint egy óvodás. A kezemen támaszkodtam hátul. Rá tette a kezemre a kezét és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ne haragudj. – vetette be a kiskutyaszemeket. – Jóvá tudom tenni valahogy? – kérdezte, de ezt már nem bírta rezzenéstelen arccal kimondani. Elnevette magát és én is.
- Majd csak kitalálok valamit. – nevettem. – Szóval? Hol van? – tértem vissza a tárgyhoz.
- San Francisco-ba ment valami tánctalálkozóra. De a lényeg, hogy 3 hétig nem lesz itthon. És a bálon se lesz itt. Hisz a bál a jövő héten lesz. Ő pedig a bál után 2 héttel jön haza. – örült neki, hogy távol van a nővére. Igazából én is örültem neki. Mert ebben a 3 hétben nagyon sokat lehetek együtt Chris-szel anélkül, hogy valaki megzavarna minket. Kathleen többször is ránk szólt, de nem igazán foglalkoztunk vele. Jó volt tudni, hogy Chris ugyanolyan nyitott, mint tegnap a parton. Kathleen befejezte a mondanivalóját.
- Hát ti jól egymásra találtatok. – mondta nekünk egy kicsit mérgesen. Nem igazán tetszett neki, hogy ennyit beszéltünk. Chris-sel mind a ketten azonnal odafordultunk.
- Mi? – kérdeztük egyszerre. A keze még mindig az enyémen volt, és nem szándékozott levenni róla.
- Igen. Ti! – mondta. A TI szót külön megnyomta, hogy érthetőbb legyen. Chris-sel csak nevetni tudtunk. Igaza volt Kathlen-nek tényleg egymásra találtunk. Mint két jó barát. Kathleen szolt, hogy álljuk fel és mutassuk be a táncot az ujjaknak. Amikor emelni kezdtem a kezem Chris is emelte és összefonódtak az ujjaink. A tenyere a kézfejemen volt. Mire felálltunk nagyon közel voltunk egymáshoz. Teljes szívemből reméltem, hogy ezt nem azért csinálja, hogy megmutassa Sean-nak, hogy mi a helyzet. Beálltunk táncolni. Chris látta rajtam, hogy szeretnék kérdezni valamit. Igaza volt. Csakugyan akartam kérdezni valamit.
- Chris – szólítottam meg. Felém fordult. – Kérdezhetek valamit?
- Persze. – vágta rá egy kicsit gyorsan. Gondolkozni kezdtem, hogyan is kérdezzem meg. Ahogy legelőször eszembe jutott úgy kérdeztem.
- Ez a dolog ugye nem csak azért van, mert Sean itt van? – ez inkább kijelentés volt mit sem kérdés, de ő vette a lapot.
- Nem dehogy. – nyugodtam meg. – Vagyis nem tudom. – bizonytalanodott el. Én is bizonytalan lettem ez által. – Nagyon felidegesített. És úgy éreztem tennem kellett valamit, hogy lássa, hogy te az enyém vagy. – ez szerelmi vallomásként ért, nem válaszként. Tánc közben megálltunk. És csak álltunk mind a ketten lemerevedve a másik szemébe nézve. Nem hittem a fülemnek. Félig az volt, amire gondoltam, de nem nagyon izgatott. Hiszen most mondta el, hogy fontos vagyok a számára. Jobban, mint egy barát. Az utolsó mondatot többször is elmondtam magamban. Megöleltem. Jelezve, hogy elfogadtam, amit mondott. Így, hogy nem volt rajtam magas sarkú (mert levettem óra előtt) befértem az álla alá. Ő is megölelt. Átkarolta a derekam. Nyomott egy puszit a fejem tetejére. Egy fél percig álltunk így körülbelül, amikor észrevettük, hogy mindenki táncol csak mi nem.
- Lehetséges, hogy táncolni kellene. – szólaltam meg először. A szemébe néztem. A szeme mosolygott, ahogyan a szája is. Mind a kettő tele volt boldogsággal. Én egy kicsit zavarban voltam. Hiszen egyetlen fiú se mondott még ilyet nekem. Egy se nyilvánította ki, hogy mit érez irántam.
- Igen – jelentette ki – lehetséges – állapította meg. Gondolkozni kezdett és egy kis idő múlva megszólalt. - Nem lenne rossz. – attól a pillanattól kezdve, hogy elmondta mit érez irántam az ujjaink összefonódva voltak. Közelebb álltunk egymáshoz, mint ahogy álltunk valaha. Újra táncolni kezdtünk. Hamar bekapcsolódtunk a táncba. Most sokkal gyorsabban elment a táncóra, mint ahogy általában szokott. A végén nem volt kedvem abba hagyni, ami nagyon fura volt. Végig fogtunk egymás kezét Chris-szel. Összeszedtük a cuccunkat és kéz a kézben kiléptünk a táncterem ajtaján. Ahogy megláttuk a többieket felénk jönni egy lépéssel közelebb léptünk egymáshoz. A kezünket a hátunk mögé rejtettük, mert egyikünk se akarta elengedni a másik kezét. Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy teljesen összeért a vállunk és a karunk egy része, mert a másik része a hátunk mögött volt. Senkinek nem tűnt fel, hogy mennyire szorosan állunk. Nem találták furának. A csajok elhúztak Chris mellől, így kénytelen voltam elengedni a kezét. A lányok mesélni kezdtek, de én nem figyeltem rájuk. Chris-szel egymást néztük és mosolyogtunk. Láttam, hogy ő se figyel a srácokra, ahogy én se figyeltem a lányokra.
- Stella! – szólítgatott Samanta. – Stella! – veregette meg a karom. Zavarodottan néztem rájuk. – Figyelsz te ránk egyáltalán? – néztek rám felháborodottan.
- Persze, figyelek – habogtam valamit, ami az eszembe jutott.
- Dehogy figyelsz. – nézett rám rosszallóan. – Kit nézel annyira? – változott meg a hangja és az arckifejezése. Kíváncsi szemek néztek rám. Megfordult és észrevette Chris-t. Amint találkozott a pillantásuk Chris elfordította a fejét. Samanta kíváncsi szemekkel fordult vissza felém.
- Mi történt? – nem válaszoltam azonnal. Kifújta a levegőt és újra megkérdezte. – Mi történt?
- Hát – itt abba hagytam egy kicsit. Láttam, hogy a lányok már sürgetnének, hogy mondjam ezért gyorsan elkezdtem. – nem is tudom, hol kezdjem.
- Jézus – Penny hüledezésén nevetni kezdtem. – Mennyi van?
- Sok – jelentettem ki büszkén, hogy mennyi minden történt velem.
- Mennyiről maradtunk le? – Samanta elhallgatott, de nem telt bele 20 másodperc, amíg még egy kérdés nem jutott volna az eszébe. – De hol történt mindez? – Samanta agyalni kezdett. Hol történhetett ennyi minden, hiszen a suliba alig látnak minket együtt. Vagyis a többiek nélkül sose.
- Tegnap – hallgattam el, s visszagondoltam a tegnapi délutánra.
- Kezd az elején – sürgetett Suesan. 6 kíváncsi szempár nézett rám és leste minden mozdulatom. Találtam egy asztalt pár lépésnyire tőlünk. Gyorsan leültem és mesélni kezdtem.
- Szóval tegnap az ebédnél megbeszéltük, hogy mi hogy lesz. Lementünk a tengerpartra, álltunk a vízbe és ültünk a homokba. Beszélgettünk, nevetgéltünk, mesélt a családjáról – nem néztem rájuk. Újra átéltem a délutánt - Megkérdezte, hogy mi a vélemény róla, vagyis, hogy mi volt az első benyomásom róla.
- Mit válaszoltál? – kíváncsiskodott Penny.
- Hogy elkápráztatott – jelentettem ki büszkén. Most se tudtam elhinni, hogy csakugyan tudtam ilyet mondani egy fiúnak. Tovább folytattam a beszámolót – Ő is ezt mondta rám. Megölelt és puszit adott az arcomra. Meghívott a bálba… - folytattam volna tovább, de Suesan közbevágott.
- Hogy mi? – nem hitt a fülének – El-hí-vott-a-bál-ba? – minden szót alaposan elválasztott.
- Igen – jelentettem ki elégedetten.
- Ez – hüledezett Suesan – fantasztikus.
- Szerintem is – a lányok szája tátva maradt. Én már fel tudtam dolgozni a tegnap délutánt, de úgy látszik, hogy a lányok még nem. Most Samanta szólalt meg.
- Hogyan csinálta? – ez egy tipikus csajos kérdés volt. Hiszen egy fiú sose kérdezne meg ilyet. Maximum annyit mondana oké vagy, hogy király, de ennyi. Sose kérdezte volna meg, hogy-hogy történt.
- A homokban ültünk és néztük a vizet, amikor megkérdezte – mondtam el nagyvonalakban.
- Részleteket Stella – könyörgött Penny – Könyörgöm.
- Hát hívta a nővére így haza kellett mennie. Megölelt majd elváltunk és ennyi. – itt elhallgattam gondolkozni kezdtem, hogy kihagytam-e valamit, de semmit, mindent elmondtam. Vártam a kérdéseket a lányoktól. Samanta gyorsan körbe nézett mintha keresne valamit vagy valakit.
- Jut eszembe – nézett felém – hol van Szörnyella de frász?
- San Francisco-ba ment valami tánctalálkozóra. – mondtam ugyan azt, amit Chris is mondott nekem.
- Akkor most Chris rád repül? – Penny szeme nagyon kíváncsi lett.
- Nem tudom. Gondolom. – elhallgattam – Akkor gondolom, ami táncon volt az is ez lehetett. – kezdtem gondolkozni újra.
- Mert mi volt táncon? – Samanta gyilkos pillantásokat vetett Suesan-ra. Suesan arcáról csak úgy sugárzott az ártatlanság.
- Hát – kezdtem bele a mondandómba - nagyon sokat beszélgetünk meg megfogta a kezem – a lányok nagy sóhajtásokat adtak ki – Puszit adott és bevallotta, hogy fontos vagyok a számára, mármint fontosabb egy barátnál.
- Komolyan? – Suesan arcán a ledöbbenés árnyéka suhant át.
- Aha – feleltem a kérdésre. Suesan szeme elkerekedett én pedig nevetni kezdtem rajta.
- Hogy mondta? – hát persze Samanta mint mindig megkérdezte a legcsajosabb kérést: hogy mondta?
- Hát – kezdtem bele a mesélésbe újra – az-az új gyerek a magas barna hajú: Sean, nagyon figyel és Chris is észrevette és dühös lett. Majd nyomott egy puszit az arcomra én pedig megkérdeztem, hogy ugye ez nem azért volt, hogy megmutassa Sean-nak, hogy mi a helyzet. Erre azt válaszolta először, hogy nem, de utána bizonytalan lett. Azt mondta tudnia kellett Sean-nak, hogy én az övé vagyok. – fejeztem be a storyt. A lányok semmit nem tudtak mondani, csak ültek ledöbbenten. Az órámra néztem és elcsodálkoztam, hogy mennyi az idő. 5 percünk volt beérni órára. Elindultunk a lányokkal, és lám-lám, ki lépett oda hozzám: Sean.
- Szia! Sean Litwin vagyok, te pedig? – nézett rám kíváncsian.
- Stella – mondtam a keresztnevem – Wennel – fejeztem be.
- Nagyon örvendek – hátulról valaki a vállamra rakta a kezét. Az órájából felismertem az illetőt: Chris. Egy jó nagy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Szia! Hogy telt a szüneted? – úgy tett mintha Sean ott se lett volna.
- Szia! Beszédesen.
- Mert? – kíváncsiskodott.
- Hosszú. – bemutattam a két fiút egymásnak. – Chris ő Sean – kezet fogtak. Chris nagyon barátian viselkedett. Azt hittem megint olyan lesz, mint táncon, de nem. Úgy látszik, miattam nem tekinti ellenségnek csak barátnak. – Sean ő pedig Chris.
- Szia – Chris bársonyos hangja a kelletnél is barátságosabb volt.
- Hello – Sean közel sem volt olyan barátságos, mint Chris.
- Hát, de nekünk mennünk kell – mondta nekem Chris – nagyon örülök, hogy találkoztunk – de ezt már nem nekem szánta.
- Szia! – köszöntem el Sean-tól.
- Szia, Stella. – Chris-nek nem is köszönt mintha ott se lett volna. Úgy látszik a szülők mindenre megtanították kiskorában, de az udvariasságra nem. Chris-szel pont csengetés előtt értünk be a terembe, tanár úr sem volt még bent. Le akartam ülni Penny mellé, de már foglalt volt a helyem. Will ült azon a széken, amin én ültem eddig. Körbe néztem és láttam, hogy minden fiú mellett ül egy lány. Chase mellett Suesan, Chedric mellett Samanta, így hogy ne lógjak ki a sorból Chris mellé ültem. Persze nem ezért ültem mellé, de ez jó kifogásnak tűnt. Először nagyon messze ültünk le egymástól, de majd elnevettük magunkat és közelebb húzódtunk, annyira közel, hogy összeért a vállunk. Bejött tanár úr. Furcsállotta az ülésrendet, de nem szólt semmit. Közvetlenül utána lépett be a kis fekete hajú lány Sandy. Tanár úr bemutatta nekünk és azonnal Christ szúrta ki magának. Na, ettől én lettem mérges és adtam Chrisnek egy puszit az arcára. Persze Chris tudta miért kapta a puszit tőlem.
- Nyugi – próbált nyugtatni. – Százszor szebb vagy, mint ő, és rá se néznék, akkor, se ha nem lennél itt. Sose cserélnélek le rá.
- Nem is igaz! – ellenkeztem vele.
- Ne mondj badarságokat! – hajolt felém és egyre jobban közeledett a számhoz. Az orrunk már majdnem összeért, amikor Chase hátra fordult.
- Chris – szólította meg. Abban a pillanatban szétreppentünk. – Bocsi, hogy zavarok – nevetett - csak gondoltam elmondom, hogy Suesan-nal ma elmegyünk moziba így nem tudunk ott lenni a próbán. Ha nem baj?
- Nem dehogy – egyezett bele. – Mennyetek nyugodtan. Nem kell engedélyt kérnetek.
- Tudom csak gondoltam elmondom.
- Okés, kösz hogy szoltál – Chase visszafordult előre.
- Szóval – kezdte Chris bársonyos hangon. Megfogta a kezem és az ujjával simogatta a tenyerem. – Nem baj, ha elkísérlek a táncpróbára? – nézett a
- De – néztem a szemébe – neked is jönnöd kell.
- Igen – helyeselt – de akkor máshogy kérdezem. – gondolkozott el. – Szóval nem baj, ha együtt megyünk? – még mindig nem tudtam mire akar kilyukadni. Az érthetetlenség csak úgy tükröződött az arcomból. – Mármint egy pár? – áhá, megvan, kilyukadt.
- Dehogy – hajoltunk közel egymáshoz, de mind a ketten megálltunk. Lehet, nem itt kellene- gondoltam magamban, hisz ez mégis csak egy óra. Chris is ezen gondolkozott az arckifejezése alapján. Kicsengettek. Máris? Hisz most ültünk be órára. Persze annyira nem sajnáltam, hogy ki lehetet lépni matekról. Nem igazán szeretem. Az egész bagázs átcsörtetett ebédelni.
- Szóval ma mit eszünk? – nézett rám mosolyogva Chris. Kikerültem és elvettem egy üveg vizet.
- Én semmit kösz. – lábujjhegyre emelkedtem és adtam neki egy puszit az arcára. Vett egy adagok és leült mellém az asztalhoz. Suesan-ék is leültek (utolsó páros ként). Nem sokára egy lány lépett oda az asztalunkhoz. Chris átölelt és ez nagyon jól esett.
- Sziasztok – mindenki felnézett. Sandy állt ott félénken. Mit akarhat? Nem voltam ellenséges vele, inkább barátkozó.
- Szia! Ülj csak le – ajánlottam fel.
- Kösz – barátkozóan bemutatkozott. – Sandy Elsegood vagyok. – gyorsan mindenkit bemutattam.
- Ő Chris, Suesan, Chase, Samanta, Chedric, Penny és Will. – mindenki intett neki. Ez felért egy sziával. – Én pedig Stella vagyok – fogtam vele kezet. – Segíthetünk valamibe? – ezt Chris és az én nevemben kérdeztem.
- Igen. Ami azt illeti – elhallgatott.
- Miben? – néztem rá érdeklődve. Mit szeretne?
- Tudom, hogy fel fogtok lépni a Spirit-en.
- Igen. – helyeseltem.
- Én is felléptem volna, csak, hogy az előző csapatom hát – itt elhallgatott – kirúgott.
- Hogy? – nézett mindenki felé meglepetten.
- Hát ez durva – szólalt meg Chedric.
- És csatlakozni szeretnél? – Chris rátapintott a lényegre. Sandy csak egyet biccentett a fejével. Már mondtam volna az igen-t, de Chris közbevágott.
- Stella beszélhetnénk? – de ez inkább volt kijelentés, mint kérdés.
- Persze – felálltunk és arrébb mentünk a fal mellé.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – nézett rám aggodalmasan.
- Igen. – jelentettem ki elhatározottan.
- Mert? – persze az igen nem volt elég neki.
- Azért mert gondolj bele, csak neki van tapasztalata még. Vagyis rajtad, Chase-n, Suesan-on és rajtam kívül. – itt elhallgattam. Hagytam egy kicsi időt, hogy átgondolja. - A csapatra gondolj.
- Szerinted változnak az emberek?
- Ki tudja, de egy próbát meg ér nem? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- De! – egyezett bele. – Csak nem akarom, hogy baj legyen ebből. – aggodalmas hangja lett. Inkább engem féltett, mint a csapatot. Arra célzott, hogy nehogy átverjen. Ez nagyon cuki volt az ő szájából hallani.
- Majd rajta tartjuk a szemünket. – mosolyogtam.
- Oké! Miért is ne? – na, ez a végső egyetértés volt.
- Na, ez a beszéd! – mosolyogtam. Visszaültem az asztalunkhoz.
- Üdv a csapatban! – mosolyogtam Sandy-re. Örült annak, hogy sikerült beilleszkednie. – Lehet egy kérdésem?
- Persze!
- Miért akartál átlépni ide? Vagyis miért hagytad ott a régi csapatod?
- Hát ez hosszú – nem igazán akart róla beszélni, de én nagyon kíváncsi voltam rá. Vajon mi lehet a célja?
- Van időnk – mosolyogtam.
- Hát megszoktam már, hogy Drew parancsolgat – nem ránk nézett, hanem a sima asztallapot nézte. – New York-ban elérte a célját és itt is az a célja, hogy meghódítsa a sulit. Meg akarja szerezni Avri-től a Jaguárokat. Gondolom, őt ismeritek – nézett ránk. Mindenki biccentett
- Még hogy! – jelentettem ki utálkozva. – Chris nővére.
- Komolyan? – nem hitt a fülének.
- Ja – Chris se lelkesedett annyira.
- De folytasd tovább – Samanta mintha ráparancsolt volna – Légyszi. – kérlelte.
- Hát és már tervezgetett és nem is tudom elegem lett belőle, így szembeszálltam vele. Vitatkoztunk. Így kirúgott a csapatból. Szerintem lesz egy újabb jelentkező: Mark. Ha nem gond. – nézett ránk kérlelően.
- Milyen szakon van? – kíváncsiskodott Penny.
- Zene – jelentette ki.
- Akkor nem hozzánk jön – Samanta Chedric felé fordult.
- És azon belül? – Chase hangja kíváncsian csengett.
- Hát – elhallgatott. Gondolkozott hogyan is fejezze ki. – Zenét kever, azt hiszem.
- Az zsír – mosolygott Will. Most először szólalt meg. Mindenki ránézett nem láttuk még ilyenek. – Mi van? – nézett ránk kérdőn. Mindenki elnevette magát.
- Semmi – mondtam ki ezt az egy szót nevetve.
- Semmi baj kicsim – mosolygott Penny miközben megveregette a combját.
- Lemaradtam valamiről? – nézett rá érdeklődően.
- Dehogy – mosolygott. Egy pillanat jutott valami eszembe. Az előbb Penny kicsimnek hívta Will-t? - gondoltam magamba. Akkor ők most járnak? Lemaradtunk valamiről? Hagytam későbbre, mert Chris megszólalt mellettem.
- Viszont nekünk mennünk kell – nézett rám.
- Ja, tényleg. – jutott eszembe a próba.
- Hova mentek? – nézett ránk kíváncsian Sandy.
- Próbára. – jelentette ki Chedric. Mintha nem tetszett volna neki.
- Milyen próbára?
- Tánc! – válaszoltam.
- Én is mennyek? – Sandy teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem.
- Nem kell majd holnap. – Chris nem szólalt meg. Még mindig Chedric beszólásán gondolkozott.
- Mi nem tetszik Ched? – sose hallottam még, hogy így hívta volna.
- Minden tetszik.
- Akkor?
- Mikor leszünk már együtt egy kicsit? Vagyis, hogy mikor fogunk közösen csinálni valamit?
- Szombat este nálam buli – jelentettem ki spontán.
- Komolyan? – Chris meglepődött a gyorsaságon.
- Komolyan!
- Csak viccelsz – Chedric nem hitt a fülének.
- Nem dehogy. Mindenki nálam 4-kor. – Sandy mintha elkeseredett volna egy kicsit. Kivettem egy papírt és egy tollat a táskámból és felírtam a címet. – Te is Sandy. – toltam az orra elé a lapocskát. – Na de mi megyünk.
- Mi is! – Chase és Suesan is felálltak, de ők a mozi miatt.
- Sziasztok! – elköszöntünk és kiléptünk az ebédlő ajtaján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése