5. fejezet: A ruha meghozta hatását

Kivételesen Hollynak kellett keltenie. Nagy nehezen kiszálltam az ágyból. A tegnapi gondolkozás meghozta a hatását, hogy rosszul aludtam. Vagyis inkább éberen, mint rosszul. Odaálltam a szekrény elé, kitártam mind a két részét és feltettem ugyanazt a kérdést, amit minden nap fel szoktam: Mit vegyek fel? Fekete nejlonharisnyát, egy szürke szoknyát, egy sárga ballonkabát kinézetű blézert és egy bokacsizmát. Egy fekete órát és egy fekete napszemüveget vettem fel. A hajamat kiengedtem és beletúrtam. Meleg volt, mégis ezt vettem fel, nem volt hangulatom máshoz. Mintha az a hang, ami este megnyugtatott kihűlt volna. A könyveimet összepakoltam és lementem az alsó szintre. Hollynak el kellett mennie így bementem a konyhába. Steve csinált egy szendvicset, amit gondosan megettem, míg kiértem a kocsimhoz. Olyan letört voltam, hogy rossz volt rám nézni. Levettem a kulcsot a helyéről és beszálltam a kocsiba. Kiálltam a kapun és vezetni kezdtem. Bekapcsoltam a rádiót és hallgattam. Pont a kedvenc számom ment a Kiss Me. Szerelmes szám, akartam is hallgatni, meg nem is. Reméltem, hogy el tudom kerülni Christ, de részben reméltem, hogy nem. Azt se tudom, mi van velem. Teljesen feldúlta az éltemet ez a szőke herceg. Persze ő erről nem tud semmit, és nem is szeretném, hogy megtudja. Beértem a suli parkolójába. Felismertem Suesan kocsiját és körülötte a kis csapatot. De Chris nem volt sehol. Leparkoltam melléjük és odanéztem a jobb oldalamra. És ott állt. Teljes életnagyságban. A kocsijának támaszkodva. Kék pólóba, fekete nadrágba és fehér tornacipőbe. Fura volt, hogy nem a többiekkel volt együtt. Mintha várt volna valakire. Mire kiszálltam a kocsiból ott volt mellettem és a szívrohamot hozta rám.
- Szia! – a bársonyos hangja mégis megijesztett. A keze benne volt a zsebébe és úgy hajolt felém. Gyönyörű kék szemén megint elálmélkodtam, hogy milyen szép. Meg akartam érinteni az arcát és beletúrni szőke hajába, de elég furán jött volna ki. Így nem csináltam semmit.
- Szia! – próbáltam a szívverésem egy kicsit lelassítani.
- Hogy aludtál?
- Kösz, jól! – mondhattam volna, hogy nem annyira fényesen, mint ahogy volt, mert folyamatosan rajtad járt az eszem, de úgy döntöttem ezt megtartom magamnak. – És te?
- Én is! – mintha ugyan azt gondoltuk volna. Érdekes volt. – Mehetünk? – a homlokom-ráncoltam. Mi ketten? Valahova? Nem tartottam olyan jó ötletnek, mert azonnal elindultak volna a pletykák. Mégis csak ő volt a leghelyesebb fiú a suliba. Kék szemével mintha belefúródott volna az enyémbe és mintha manipulálni tudott volna. Hát beleegyeztem.
- Miért is ne! De ezt ne csináld soha többé! – jelentettem ki morcosan. Nem tudta, hogy miről beszélek. Egyik szemöldökét kérdőn felvonta.
- Mit is? – a hangja ártatlanul hangzott, de hallottam, hogy mulat valamin. A szája széle nagyon felfelé görbült. Így gondoltam teljesen biztos benne, hogy mi miatt parancsoltam rá.
- Azt, az izét. Amit az előbb csináltál – még mindig úgy volt a szemöldöke és mosolygott. Hülyített egy kicsit, azt hiszem. Kapizsgálni kezdtem a szavakat, de nagy nehezen megtaláltam. – A szemeddel, ne manipulálj!
- Ja, hogy azt – adta meg magát. Akkora mosollyal mosolygott, hogy minden foga kint volt. Tovább mentünk odaértünk a többiekhez.
- Jó reggelt! – mondtam derűsen. Nem is tudom minek görcsöltem annyit. Chris látta rajtam, hogy van valami baj, de ezt nem mondta ki hangosan. Onnan tudom, hogy láttam rajta. És ezért nem adta meg az előbb magát azonnal. Egy kicsit azt akarta, hogy jobb kedvem legyen, hát ezt elérte.
- Neked is! – a barátnőim nézése, hirtelen ért. Gondolkozni kezdtem, hogy miért néznek így, de nem jöttem rá. Láttam, hogy Samanta tekintete Chris és köztem jár és azonnal tudtam. Azt hiszik, együtt vagyok Chris-el. Lesújtóan rázni kezdtem a fejem, hogy juthatott ilyen az eszükbe. Ez mind kiült az arcomra. Egy hosszú sóhajjal, fejrázogatással és még egy pár aprósággal. Samanta csak nevetni tudott. Nem bírtam tovább így megszólaltam.
- Mennyünk, mert elkésünk táncról. – úgy mondtam Chrisnek, Suesan-nek és Chase-nek, mintha tényleg érdekelne. Mindannyian összeszedtük a cuccunkat és elindultunk. Chris nagyon fura volt, mintha valami baj lenne, amit nem szabad elmondania és leplezni akarja. A többiekkel együtt haladtam az épület irányába. Pár lépést tettem, de Chris megfogta a könyököm és visszahúzott. Az előbb 2 méterre álltam tőle, most már 10 centire.
- Mit csinálsz délután? – nem nézett rám. A betont tanulmányozta.
- Nem tudom. Kellene valamit? – gondolkozni kezdtem, van-e valami programom mára. De nem jutott semmi az eszembe.
- Nincs kedved lejönni velem a partra? – ajaj, ez nem jó. Hisz ő mégis csak Chris Alson. Lehajtottam a fejem, hogy ne lássa az arcom. Chris látta, hogy nagyon töröm valamin az agyam – Baj van? – kérdezte aggodalmasan. Megfogta az állam és felemelte. Egymás szemébe néztünk. Mind a ketten próbáltunk kiolvasni valamit a másik szeméből. Ő sikerrel járt, mert nevetni majd töprengeni kezdett. Én nem jártam ekkora sikerrel. Semmi. Semmit nem tudtam kiolvasni gyönyörű kék szeméből. Mintha egy fal lenne ott. Egy hang szólalt meg a fejemben. Ugyanaz a hang, ami tegnap este is. Megnyugtatott, hogy minden jó és minden szép így beleegyeztem.
- Nincs semmi baj! Nagyon szívesen elmegyek veled. – mondtam derűsen. Kételkedve rám nézett, de látta, hogy vigyorgok és elhitte.
- Remek! – szemlátomást örült neki. – Na, akkor indulás.
A többiek már el is tűntek. Sok ember megnézett minket. Egytől egyig furcsállták, hogy minket együtt láttak. Mindenki bent volt, már amikor beléptünk. A többiek még álltak, nem sokkal előttünk értek be. Avril azonnal kiszúrt minket és lesújtóan ránk nézett. Letelepedtem barátnőm mellé és hallgatni kezdtem, amit mondott. Zavarban voltam, hogy Chris folyamatosan engem néz. Nem hittem el, hogy valaki, aki ennyire szép, ennyire vonzódjon hozzám. Annyira aranyos és kedves. Kathleen lépett be a terembe egy szórólappal a kezében. Rá figyeltem és nem Chrisre. Mindenki kíváncsian nézett Kathleen-re. Mi lehet a szórólapon?
- Lesz egy táncverseny, a Spirit. New York-ban fogják megrendezni 2 hónap múlva. Egyéni és csoportos fellépőket várnak. Van már egy csapatunk a Jaguárok. Ők minden évben részt vettek rajta és volt, amikor meg is nyerték. Avril a koreográfus és a kapitány – Avril nagyképűen felnevetett. És gyilkos pillantást vetett rám. Mintha kihívna a versenyre. – És van egy másik csapat, Tigrisek.
- A legbénább csapat – mondta lenézően Avri. Kíváncsi lennék a Tigrisek és a Jaguárok próbájára is. A Tigrisek tényleg olyan rosszak-e, amilyennek Avri mondja, vagy ez csak amolyan álca?
- Stella! – szólított meg Kathleen. – Szeretném, ha indulnál a versenyen csoportban és lehetőleg Chrisszel. Fantasztikus párost alkottok. – mosolygott rám Kathleen. Chrisszel azonnal összenéztünk. A másik láttán elnevettük magunkat. Azonnal Suesan felé fordultam. Megkértem, hogy segítsen megvalósítani Kathleen kérését. Suesan beleegyezett. Egy fantasztikus ötlet pattant ki a fejemből. Suesan észrevette, hogy valamin nagyon töröm agyam.
- Na, Stella mit találtál ki? – sürgetett.
- Megkérjük Penny-t, hogy Will-el hozzon össze valami zenét. Te táncolhatnál Chase-szel én Chrisszel. Szereznénk még egy pár táncost. Megkérnénk Samantát, hogy Chedric-kel csinálják meg a díszletet.
- Ja, Stella! Jut eszembe! – kezdte Kathleen a mondanivalóját. Nem tetszett a hangsúlya, ahogy mondta, így tudtam, hogy nagydologra fog megkérni. – Meg kéne nézned egyszer a Tigrisek próbáját és kezdj velük valamit!
Hát legalább már vannak táncosok – gondoltam magamban.
- De ma nem tudom őket megnézni, mert programom van. – Chris rám kacsintott és a szívverésem felgyorsult. Kathleen bólintott és beálltunk táncolni. 2 órát táncoltunk körülbelül. Utána matekóra jött. Átmentünk az egyik épületből a másikba. Matekon is Pennyvel ültem, mivel csak neki nem volt padtársa. Utána biosz jött majd töri. Mind a két órán Pennyvel voltam. Szokványos barátnőimmel ebédeltem. Chris és haverjai nem sokkal utánunk léptek be. De büszkén mondhatom, hogy az én haverjaim is. Chris azonnal kiszúrt, hogy merre ülünk. Odajöttek hozzánk, és ugyanúgy ahogy tegnap helyet foglaltak. Chris megint nem evett semmit. Csak egy üveg kólát forgatott az egyik kezébe.
- Szia! – köszöntem rá – te sose eszel?
- Hogy? – nézett rám zavarodottan. Arca láttán elnevettem magam.
- Csak, hogy ez már a második nap, hogy együtt eszünk és te sose eszel.
- Meg kell hagyni te se valami sokat – mutatott az érintetlen tálcámra. A szabad kezével a hajamat csavargatta jobbra-balra. A tincseimmel szórakozott. Csak, hogy lássa tényleg eszek megfogtam a villámat, egy húsdarabot szúrtam fel az ebédből és rágni kezdtem.
- Tessék, eszek – mosolyogtam diadalmasan. Chris kivette a villát a kezemből. Felszúrt egy tésztadarabot a tányéromból és megette.
- Én is – ugyanolyan diadalmas mosollyal mosolygott, mint én az előbb. Nem zavarta, hogy az én tányéromból eszik és igazából engem sem. Tovább beszélgettünk a délutáni programról, amit ketten fogunk csinálni. Abból az ebédből, amit én 15 percesnek gondoltam, fél órás lett. Ki akartam vinni a tálcámat, de Chris lovagiasan elvette és helyettem kivitte. Csúnyán ránézetem, mintha én nem tudtam volna kivinni. Észrevette, hogy nem tetszett, de nem igazán foglalkozott vele. Csak rám villantotta gyönyörű mosolyát és tovább ment. Lerakta a tálcámat és egyenesen a parkoló felé indult el velem. Úgy beszéltük meg, hogy mind a ketten lemegyünk a partra a saját kocsinkkal. Így nem kellett senkinek visszajönnie a sulihoz. A csajok és a srácok nem tudtak róla. Csak annyit tudtak, hogy programom van, de azt nem, hogy hol és kivel. Ha csak Chris nem mondta el nekik, de nem hinném. Beszálltunk a kocsikba és elindultunk. Ő ment elől. Ő mutatta az utat. Nem igazán mozogtam otthonosan még a városban, de szerencsére ő igen. A part nem volt messze a sulitól. Olyan 10 perc lehetett kocsival. Leparkolt egy parkolóba és én beálltam mellé. Kivettem a telefont és a kocsi kulcsot a kocsiból és kiszálltam. Úgy voltam vele nem kell más. Ha mégis akkor majd feljövök érte. Ő is kiszállt a kocsiból. Egymásra mosolyogtunk és elindultunk a víz felé.
- Vicces volt a mai nap! – jelentette ki teljesen hétköznapian. Nem is volt az. Vagyis biztos, csak nekem nem. Gondolkozni kezdtem. Rá néztem és ráncolni kezdtem a homlokom. Nagyot nevetett rajtam. – Csak a tánc miatt. Máris megkért Kathleen, hogy csinálj műsort.
- Nem – ellenkeztem. – Minket kért meg, hogy csináljunk! Téged és engem! – jelentettem ki. Ne csak engem dicsérjen. Mosolyogtam és beletúrtam a hajamba.
- Na, jó, tényleg – jutott eszébe. Egy kicsike leereszkedő hang bujkált a hangjába. Ennek a 3 szónak a hallatán nevetni kezdtem. Ő pedig velem együtt nevetett. Odaértünk a vízhez. Levettük a cipőnket és beleálltunk az óceán kék vizébe. A hullámok a partokat mosták és a mi lábunkat egyúttal. Ahogy kifolyt a partra majd visszahúzódott a víz nagyon szép volt. Az egész kék színű. Nem láttál semmi mást csak nagy kék területet, mely úgy nézett ki, mintha távolabb összeérne az éggel. Hátrébb léptünk egy kicsikét és leültünk a napsütötte, meleg homokba. Ha megfogtam a homokot kicsúszott az ujjaim közül. Chris-el csendben ültünk egymás mellett. Ő is gondolkozott valamin és én is. Én azon, hogy milyen fura volt itt lenni. Nemrég érkeztem és máris vannak barátaim, és műsort kell csinálnom. Könnyebb volt beilleszkedni, mint hittem. De ez így túl könnyű volt, valahol kellett lennie egy csapdának. De nem volt.
- Öhh… - kezdett a mondanivalójába Chris. – Tudod lesz ez a bál… - itt abbahagyta.
- Igen? – kérdeztem kíváncsian. Már gondoltam, hogy mit akar kérdezni, de nem voltam teljesen biztos benne.
- Szóval… - mondta szavanként a mondatott. Egy nagy levegőt vett és kimondta – Nincs kedved eljönni velem? – Rám nézett.
Találkozott a tekintetünk és én gyorsan lehunytam a szeme és elfordultam. Amikor kinyitottam a vizet néztem. Agyalni kezdtem. Megint bolhából csináltam elefántot. Mindig apu mondta, amikor túl akartam bonyolítani valamit. Nagypapám egyszer mondott nekem valamit. Mindig ez jutott eszembe, amikor elakadtam valahol. Azt mondta: „Az élet akkor zajlik, amikor más terved lenne” És csakugyan igaza volt. Az én életem most alaposan zajlott és tényleg éltem. Nem olyan volt, mint otthon. Mindig a megszokott napi teendőimet végeztem. De itt nem volt olyan nap, amikor ne ért volna csak egy kicsike meglepetés. Chris várta a válaszom én pedig újra és újra elmondtam nagypapi mondatát.
- Ami azt illeti… - kezdtem bele. Chris kifújta a levegőt. Ez olyan volt, mintha lemondott volna arról, hogy vele megyek a bálba. A szemét lesütötte és várta a visszautasító szavakat. – Nagyon szívesen elmegyek veled! – mosolyogtam. Chris felkapta a fejét és rám mosolygott.
- Fantasztikus! De szeretnék valamit kérdezni és szeretném, ha őszintén válaszolnál rá! – Ajaj, kérdés és őszinte válasz. Mit akarhat kérdezni? Hát meghallgattam. – Mi volt az első benyomásod rólam?