3. fejezet: Az első nap a legrosszabb

Reggel szép napra ébredtem. Pont Holly is jött be a szobámba, amikor ébredezni kezdtem.
- Szia! Jó reggelt! Itt a capuchinód.
Gyorsan felültem.
- Neked is jó reggelt! Nagyon köszönöm! – és elvettem tőle a bögrét a forró itallal.
- Ma én, viszlek suliba, ha nem bánod.
- Nem dehogy, nagyon jó lenne!
- Rendben - szemlátomást örült neki, hogy elfogadtam. – Akkor készülődj.
A fürdőbe tartottam fürödni és fogat mosni. Gyorsan fürödtem és annál gyorsabban mostam fogat. A bőröndömben kezdtem turkálni, de nem találtam semmit, ami összeillet volna, így a legfelsőt kivettem és magara kaptam. Egy fekete szoknyát, egy fehér felsőt. A szoknya derékszoknya így egy övet raktam még rá. Cicanadrágot nem vettem fel, de magas sarkút igen. Hajamat kiengedtem és felfogtam pánttal. Gyorsan beraktam a könyveket a táskámba és lementem a nappaliba. A cappuchinot magammal vittem és lent megittam.
- Mehetünk! – mosolyogtam. Mutogattam a ruhámat.
- Nagyon jól áll ez neked, de ez így jobb lenne – rám rakott egy sálat, ami fekete volt és lógós. És igaza volt így tényleg jobb.
- Remek! Köszönöm!
- Nincs mit! Mehetünk?
- Persze.
Bementünk a garázsba, 3 autó állt ott. Az egyiket felismertem, már rég óta meg volt neki. A másikat tegnap láttam, de minek a 3?
- 3 kocsid van?
- Nem - kérdőn rá néztem és agyalni kezdtem. – Az egyik a tied!
- Az enyém?
- Igen, a fehér! – egy Porsche állt ott. – Majd holnap azzal mész! Na, gyere!
Beültem a kocsiba. 10 perc alatt ott voltunk a sulinál. Rengeteg ott az ember. És én vagyok az egyetlen új. Kapott el a pánik. Holly észrevette, hogy zavar valami.
- Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan.
- Persze -, még ebben az egy szóban is sikerült elcsuklania a hangomnak. Így nem sikerült valami meggyőzően.
- Nyugi minden rendben lesz! Ne aggódj! Ha végeztél hívj fel és érted jövök, rendben?
- Rendben!
- Szia, sok sikert.
- Köszi, szia.
És elhajtott. Én meg csak álltam ott magamban a kérdéssel: Most, mi legyen? Aztán úgy döntöttem megcsinálom, bemegyek. Ez egy tánciskola, vagyis művészeti, pont nekem való. Amikor beléptem azonnal kiszúrták, hogy új vagyok. Egyenesen a titkárság felé vettem az irányt. Igazából nem tudtam, hogy merre van, csak bolyongtam. Nagy nehezen megtaláltam és bekopogtam.
- Szabad – hallatszott ki egy női hang. Benyitottam és elcsodálkoztam, hogy mennyire szép az iroda. Magas majdnem plafonig érő szekrények, tele könyvekkel. A fal szinte ki se látszott.
- Jó napot! – köszöntem udvariasan. Közelebb mentem az íróasztal mögött ülő nőhöz.
- Bizonyára, - ránézett az előtte lévő papírra - Te vagy Stella Wennel! – ez inkább kijelentésnek hangzott mit kérdésnek, de azért biccentettem a fejemmel. – Tessék itt az órarended és az iskola térképe – gyorsan megmutogatta, hogy hol lesznek az óráim. Első órám tánc.
- Nagyon köszönöm a segítséget! – köszöntem el.
- Nincs mit! Legyen szép napod! – és bíztatóan rám mosolygott.
Amikor beértem a táncterembe már mindenki bent volt. A tánctanárnő is. A magnó körül matatott. Amikor kinyitottam az ajtót mindenki rám nézett és hirtelen hátrahőköltem. Átvágtam a tánctermen egyenesen a tanárnő felé. Sok kíváncsi szempár szegeződött rám. Láttam, hogy egyesek sugdolózni kezdtek és lemertem volna fogadni, hogy rólam, mert mindenki rám nézett. Látszott rajtuk, hogy nem tetszik nekik, hogy itt vagyok. Nem igazán vettem róluk tudomást.
- Tanárnő – szólaltam meg. A tanárnő megfordult és elmosolyodott.
- Szia! Te Stella Wennel vagy, igaz?
- Igen, honnan tetszett tudni? – kíváncsiskodtam.
- Teljesen úgy nézel ki, mint Holly Wennel.
- Köszönöm – mosolyodtam el. Nagyon jól esett ez a bók.
- Én Kathleen vagyok, tegeződjünk rendben?
- Rendben!
- Na, gyere, akkor bemutatlak a csoportnak – unszolt Kathleen. Hát erre nem tudtam mit mondani. Tudtam, hogy nem tudom elkerülni a bemutatkozást. Így odaálltam.
- Gyerekek ő Stella Wennel! – integetve köszöntem. Egy fiú pont akkor lépett be az ajtón, amikor Kathleen kimondta a nevem. – Késtél Chris.
- Ne haragudj! – vetette oda fokhegyről.
- Nem igazán tetszik a hozzá állásod.
- Ne haragudj! – ismételte. Kathleen nem tudott semmit mondani inkább ott hagyta.
- Chris csak neked nincs párod meg Stellának. De Stella kiáll. Megnézi, hogy milyen a tánc. Majd ti lesztek párba.
- Stella jó ez így? Stella- zökkentett ki a gondolkozásomból. Éppen Christ tanulmányoztam. Hogy milyen izmos, milyen jól mozog, hogy néz ki, mi van rajta, milyen a haja. Minden szempontot alaposan megfigyeltem. A haja rövid, szőkésbarna színű. Szeme kék színű, mint az enyém. Olyan volt, mint egy szőke herceg. A stílusa nagyon jó. Kék póló, rövid farmer, térdig érő és egy Nike cipő. Kiszúrtam, hogy az órája Gucci. Amikor megláttam, elmosolyodtam és szerintem észrevette. Csibészes mosolya volt, amitől még a légy is kidöglött. Az biztos, hogy gazdag, de ki ő? Csak annyit tudok, hogy Chrisnek hívják. Míg ez végigment az agyamban Kathleen többször is megszólított.
- Igen? – szólaltam meg hirtelen. Mindenki hülyének nézett.
- Hallottad, amit mondtam?
- Persze. – kiszúrtam egy lányt, aki nem örült, hogy Chris-el vagyok egy párba.
- Akkor álljunk be! – szólalt meg Kathleen és már a magnónál állt. Beszámolt – öt, hat, - egy kis szünetet tartott. – öt, hat, hét és. – és elindult a zene. Mindenki fantasztikusan mozgott. Mellettem termett Chris.
- Szia – szólított meg – Chris Alson vagyok – mutatkozott be udvariasan. - Te pedig Stella, igaz? – nézett rám kérdőn. Mintha nem lett volna biztos abban, amit mondott. Abban, hogy engem csakugyan Stellának hívnak.
- Igen, Stella Wennel! – mutatkoztam be.
- Szia! – odanyújtotta a kezét, hogy kezet fogjunk. Megfogtam a kezét. Sokkal nagyobb volt, mint az enyém. És erősebb is, de mégis gyengéd.
- Hello – mosolyogtam és elvettem a kezemet. Némán álltunk egymás mellett. Láttam egy lányt, aki nagyon kecsesen mozgott és akárhányszor felénk fordult rámosolyogott Chrisre. Majd meglátott engem és csúnyán rám nézett. Tudtam, hogy ez a pálya már foglalt. Így próbáltam nem rá nézni. Valahova el, csak ne rá. De néha nem tudtam megállni. Tudtam, hogy nem ismerhetem meg, nem lehetünk jóba, mert az szociális öngyilkosság lenne. Ha már az első napon megutáltatom magamat valószínűleg a suli legnépszerűbb csajával, akkor esélyem se lesz rá, hogy beilleszkedjek.
- Stella. – szólított meg Kathleen. Fantasztikus az időzítés. Tudtam, hogy most én jövök és addig a többiek pihenni fognak. Azért rossz is volt, hogy mindenki előtt táncolnom kell, de jó is, mert így elkerülök Chris mellől. Így az, hogy megutálnak messzebb áll.
- Igen? – máris elindultam. És csak ezt hajtogattam magamban: „messzebb, ne néz rá, messzebb, ne néz rá”
- Most te jössz! – bíztatott. – Mutass nekünk valamit. – nagy nehezen beálltam. Kathleen odaállt a magnóhoz és elindított egy Sarah Connor számot. Táncolni kezdtem, de túl lassú volt így megkértem, hogy tegyen be egy másikat. Egy Step up szám volt. Imádom ezt a filmet így nem volt nehéz rá táncolni.
- Jó – bíztatott. – Nagyon jó. Akkor most nézzünk egy lassút. - Átváltott egy Sterling Knight számra a What You Mean To Me-re. Erre a számra balettozni kezdtem. Forgás közbe megláttam egy pár arcot. A lányé, aki nagyon csúnyán nézett rám, tátva maradt.
- Stella. – állított meg Kathleen. – Nem is mondtad, hogy tudsz balettozni.
- Mert nem is tudok. – néztem rá zavarodottan.
- De most azt csináltad!
- Ja, hogy ez – esett le – csak kiskoromban, és csak ennyi maradt meg.
- Nem baj akkor is nagyon szép volt. Nem gondoltam, hogy ennyire jól tudsz táncolni.
- Dehogy. – legyintettem – Itt mindenki jobb nálam, bármelyik táncos.
Kathleen úgy nézett rám, mintha nagy hülyeséget mondtam volna. Inkább elmosolyodtam így tudta egyetértek vele.
- Rendben akkor álljunk párba.
Chris! Sikoltottam fel magamban. Ő a párom. Eljajdultam magamban és éreztem, hogy lekonyul a szám. Odalépett hozzám és felfordította a tenyerét. Meg kellett fognom a kezét. Elindult a zene. Egy salsa szám volt. Elkezdtünk táncolni és a táncpárnak mindig a szemébe kellett nézni. Így, hogy magas sarkúban voltam egy fél fejjel magasabb volt nálam. Nem mertem a szemébe nézni. Abba a csodálatos kék szemébe. Akkor már tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, hogy távol tartsam magam tőle.
- Honnan jöttél? – szólalt meg a hangja, olyan gyöngéden.
- Ööö – biztos hülyének nézett, mert elkezdtem gondolkozni, mint aki nem tudja, hogy honnan jött. – Albuquerque-ből.
- Az jó hely – bíztatott. Megvillant az arcán a csibészes mosolya. Ettől hirtelen jobb kedvem lett. Nem aggódtam már annyira. – Jártam már ott.
Tovább táncoltunk. Beszélgettünk. Kérdezett a családomról. Egyszer csak leállt a zene. Meghallottam Kathleen hangját.
- Rendben, mindenki nagyon ügyes volt. Holnap itt találkozunk.
Elmentem a sarokba és felvettem a cipőmet és a táskámat. Amikor csak egyszer megállt előttem valaki.
- Szia. – hallatszott egy bársonyos női hang. – Suesan vagyok.
- Szia, Stella. – mosolyogtam. Jól esett, hogy egy ember odajött bemutatkozni. Na, jó Chrisen kívül, de neki nem volt választási lehetősége. Nagyon kedves lánynak tűnt. Sötét barna haja volt, szinte már fekete. Olyan magas lehetett, mint én. Olyan 165 és 170 cm között. A haja kiengedve, vállig érő. Hosszú farmer gatya szerűség, de az harisnya volt. Egy hosszú fehér felső és a derekán egy öv. Sötétkék sál a nyakába és fekete nyitott orrú magas sarkú. A szeme gesztenyebarna és nagyon jól illik a hajához.
- Te új vagy, igaz?
- Igen, ma jöttem – közöltem vele, de szerintem tudta, így elég fura volt a szituáció.
- Hogy vagy? – kérdezte teljesen hétköznapian. A többieket zavarta, hogy új vagyok, de őt nem. Meglepő volt. Közben felálltam és kimentünk a táncteremből.
- Köszi, jól. És te?
- Én is.
- Tudnom kellene valamit az emberekről? – kíváncsiskodtam. Nem igazán értette, hogy mit szeretnék kérdezni, de megfejtette nagy nehezen. Kiértünk a folyosóra és azonnal kiszúrtam azt a lányt, aki valószínűleg a leggazabb és a legnépszerűbb.
- Ő, Jane Eddols. Az apjáé a legnagyobb internetes cég. Igen gazdagok. Ne húzz vele ujjat. Mert ő olyan, hogy keresztbe tesz mindenkinek csak, hogy neki egy kicsikét is jobb legyen. Önző banya. – leereszkedő hangja hirtelen ért.
- És ki az a lány, aki mellette van?
- Ő, a kis csatlósa, a pincsikutyája. Amúgy Jessica Godwin. Neki is gazdagok a szülei, de nem annyira, mint Jane-nek, így csak csatlós lett belőle. – undorodott el.
Megfordultam, mert láttam, hogy Suesan is megfordult. De Suesan más irányba nézett, mint én. Én Christ néztem, hogy beszélget 2 fiúval. Valószínűleg a haverjai. Utána egy lány lépett oda hozzá.
- Na és aki Chris-el beszélget, az ki? – Suesan nem nézett arra amerre én, de a hangomból tudta, hogy kiről beszélek.
- A nővére, Avril!
- Mi? A nővére? – bár látszott rajta. Neki is szökésbarna vállalatiig érő haja volt. Márkás cuccok voltak rajta. Annyira más volt, mint az öccse. Kirázott tőle a hideg. Tudtam, hogy ha Chris-el leszek, akkor a nővérével húzok ujjat. Aztán eszembe jutott, hogy ez az a lány, aki táncon, olyan csúnyán nézett. Nem azért nézett úgy mert szerelmes Chrisbe, hanem azért mert nem tetszett neki, hogy az öccsével látott.
Arra fordultam, amerre Suesan nézett, megláttam egy lányt felénk jönni, de inkább loholt mit sem jött. Kíváncsi voltam, tényleg felénk rohan-e? Izgatottan megfogta Suesan kezét, és mesélni kezdett.
- Képzeld Chedric-kel voltam ma rajzon párba! – az izgatottságtól alig bírta kimondani a szavakat. Érthetetlenség suhant át az arcomon: Ki az a Chedric? Úgy döntöttem, inkább tovább hallgatom Suesan izgatott barátnőjének a mondanivalóját. – És képzeld megfogta az ecsetet és akkor én is megfogtam és összeért a kezünk és nem húzta el vagy 3 másodpercig. – lassan lábujjhegyre emelkedett, majd, mint egy lufi leereszkedett. A térdét kicsit berogyasztotta, majd úrra egyenesen állt. Széles mosollyal vigyorgott. Nem tudtam, hogy ki az a Chedric, de rájöttem, hogy a lány teljesen beleszeretett. Befejezte mondandóját, amikor leesett neki, hogy én is ott vagyok Suesan mellett.
- Hát te meg ki vagy? – nézett rám kérdőn. Furán néztem rá, mert meglepett a hangnem. Nem válaszoltam erre a kérdésre. Láttam rajta, hogy eljutott az agyáig, hogy rosszul esett, amit kérdezett. – Ne haragudj! Nem így akartam mondani! Nagyon durva voltam. Nem szoktam ilyen lenni másokkal, csak meglepett, hogy Suesan mellett áll valaki, akit nem ismerek. Nem, mintha mindenkit ismernék, de legalább látásból van egy kicsi sejtésem, hogy ki az. – a hangja bűnbánóan hangzott. És láttam rajta tényleg megbánta, amit mondott. – Ne haragudj! – Biccentettem a fejemmel, így tudta, hogy megbocsátottam neki. – Samanta Lambrick vagyok – rám mosolygott és felém nyújtotta a kezét. Kezet fogtam vele és bemutatkoztam.
- Szia, Stella Wennel. – Samanta egy tündér kinézetű lány volt. A haja szőkésbarna, váll alattiig ért. Szeme barna színű és olyan 165 cm körül lehetett. Fehér felsővel, farmer shorttal, fehér magas sarkú és lila sállal. Vékony, karcsú lány. Arca nagyon szép. Elindultunk a következő óránkra. Két épület volt, A és B. A táncterem a B épületben volt. A fizika óránk az A épületben a 2. emeleten. 15 percünk volt átérni, de csak 5 méterre voltak egymástól. A legrosszabb az volt az egészben, hogy mindenkinek volt már párja és helye csak nekem nem és nem akartam valami kretén mellé bekerülni. Mindegy úgy voltam vele majd csak kibírom valahogy és akkor jutott eszembe. Ez egy művészeti és ide nem is járhatnak kretének. Hirtelen megláttam az udvaron Christ és vele egy fiút, akit az előbb is láttam. Samanta nagyon izgatott lett és azonnal kereset egy olyan tárgyat, amiben megnézheti magát. Gondoltam, hogy az a srác, aki Chris mellett áll, az, akibe szerelmes Samanta: Chedric. Elmosolyodtam azon, hogy Samanta hogy lázba jött. Megfogtam Suesan karját és elkezdetem vonszolni a következő óránk felé.
- Hé, csajok! – szólt oda nekünk Samanta, és megszaporította lépéseit. - Várjatok már meg! – akkor már nem voltunk messze Christől és Chedric-től így ők is ránk figyeltek, ahogy mindenki más 3 méteres körzetben. Ahogy a fiúk megláttak minket mind a ketten ránk mosolyogtak. Chris rám, Chedric pedig Chrisen nevetett. Én inkább más irányba néztem, mert féltem, hogy mindjárt megjelenik Avril, és a halálos nézése. Így tovább mentünk hármasban. Samantán látszott, hogy Chedric-re gondol én meg teljesen biztos voltam benne, hogy ahol Chris is ott van, akkor 3 méteren belül Avril is ott van. Elhaladtunk mellettük az óránk helyére. Beértünk az A épületbe. Fél perc múlva Chris dühösen és gyors léptekkel elhaladt mellettünk, pont abba a terembe ment be, ahol nekünk is óránk lett volna. Közvetlenül utána mi is beértünk a terembe és láttuk, hogy Jane padja előtt megállt. Gondoltam nagy baj lehet, nem volt még egyetlen ember sem ilyen dühös. Gyorsan leraktam a táskámat egy üres padhoz és közelebb lopóztam a lányokkal, hogy halljuk mi a vita tárgya.
- Szia, édes! – hallatszott Jane hangja. Chris, mintha ettől a két szótól még dühösebb lett volna. – Valami baj van? – kérdezte ártatlanul Jane.
- Nem járok veled – olyan hangos volt Chris hangja, hogy lemertem volna fogadni, hogy 2 teremmel arrébb is hallották. – Fogd már fel, nem jártam veled soha, és soha nem is fogok! Le lehetne már szállni rólam!
- De hát – akadt el a mondatban Jane. Látomást rosszul esett Jane-nek ez a pár szó. – De hát te hozzám tartozol. – ebben a pillanatban Chedric és egy másik fiú vele együtt belépett az ajtón. A másik srácot már láttam a fiúkkal és gondoltam ő a harmadik legjobb barát. Ahelyett, hogy szemügyre vettem volna, inkább a vitára figyeltem. Odamentek egy másik sráchoz és megkérdezték tőle, hogy lemaradtak-e valamiről. A két fiú arcán gúnyos mosoly jelent meg.
- Nem. Nem tartozom hozzád. Nem vagyok a személyes tárgyad! – Jane erre köpni-nyelni nem tudott. Bár már szóra nyitotta volna a száját, de Chris közbe vágott – Hagyj békén! Sose voltunk együtt és soha nem is leszünk! – azzal hátat fordított Jane-nek.
Meglátott engem és rám mosolygott, de ebben a mosolyban több volt, mint általában bármelyikben szokott lenni. Ez a mosoly olyan volt, hogy: „nem szoktam ilyen lenni az emberekkel, de már az agyamra ment. Idegesítő liba.” Azzal megcirógatta a felkaromat és azzal a csibészes mosolyával elment mellettem. Volt, aki elismerően mosolygott és volt, akinek tátva maradt a szája. Egy kis idő múlva leültem egy üres asztalhoz. Mr. Silwer pont akkor lépett be a terembe. Mindenki leült a helyére és elhallgatott. Megkért, hogy mennyek előre a könyvemért, amire szükségem lesz. Már majdnem leültem a helyemre, amikor megszólalt Mr. Silwer, hogy: „Ülj, egyel előrébb Chase Frewer mellé!” Legalább megtudtam, hogy hívják. Chase olyan 180 cm körül lehetett, ahogy Chris is. És a barátja Chedric is. Chedric olyan volt, mintha egy kosaras lett volna, olyan magas és vékony, mégis izmos. Rövid vászonnadrág fekete tornacipő, fehér ing és fekete napszemüveg volt rajta. Barna haja volt és barna szeme. A haja olyan félhosszú lehetett. Chedric kicsit hasonlított arra a srácra, aki a Harry Potter 4-ben, a Hugrabugban játszott. Chase-t is alaposan szemügyre akartam venni, de mivel mellettem ült, fura lett volna. Inkább Mr. Silwer-re koncentráltam és arra, hogy mit magyaráz. Chase-el egész órán csendben ültünk egymás mellett. Az óra közepén bejött egy lány és bemutatkozott Mr. Silwer-nek. Gondoltam ő is új lehet. Már nem éreztem magam annyira egyedül.
- Gyerekek, ő Penny Wyman. Most érkezett Chicago-ból. - Láttam rajta, hogy azért ő is zavarba van. Mr. Silwer mutogatott egy padra, gondolom azért, hogy üljön oda. Penny hátra jött, leült mellénk, csak a másik padsorba.
- Stella! – szólított meg Mr. Silwer. Felkaptam a fejem. – Ülj oda Penny mellé, hogy legyen padtársa! Mr. Frewer egyedül is jól meglesz. – nézett Chase-re elégedetten. Összeszedtem a cuccomat és átültem a másik padsorba. Egy fiú lépett be.
- Elnézést a késésért tanár úr! – vetette oda foghegyről. Leült arra a székre, amelyiken én az előbb ültem. Diadalmasan rámosolygott Chase-re. Azt hittem, hogy Chase az utolsó jó barát, de úgy látszik mégsem.
- Indokot kérek, Will! – szólalt meg dühösen Mr. Silwer. „á, ezek szerint Will-nek hívják” gondoltam magamban. Will csak felhúzta a vállát és leengedte. A régi sulimban, ha egy gyerek késett, beírták, de itt nem csinált semmit, csak annyit mondott – Többé ne forduljon ilyen elő!
- Rendben – vetette oda nyersen Will. Will szőke hajú és kék szemű volt. Vékony, magas és úszóbajnok teste volt. A szőke hajához fantasztikusan ment a kék szeme. Tengerkék színű trikót viselt és térdig érő fekete nadrágot. A cipője fekete Nike cipő volt. A féloldalas táskáját ledobta a pad mellé. Figyeltem őket, amikor hirtelen Will és Chase felém és Penny felé fordult. Penny is őket vizslatta. Mind a ketten lesütöttük a szemünket és elfordultunk, amikor találkozott a pillantásunk. Will visszafordult Chase-hez és hallottam, amint megkérdezte – Kik ők?
- Két új csaj. Az egyik Penny, a másiknak nem tudom a nevét. De az biztos, hogy Chrisnek tetszik, mert mióta itt van, Chris mindig rámosolyog, és teljesen máshogy kezd el beszélni. Mintha elvarázsolták volna. Tökijesztő. Egy csajjal se volt még így – egy kis ideig elhallgatott, de utána máris jobb kedvre derült. – Képzeld! Olyan vitáról maradtál le! Hallod öcsém nagyon nagy volt! – Will kérdőn ránézett.
- Milyen vitáról? Ki veszekedett már megint? – horkant fel.
- Chris kiosztotta Janet. Rohadt jó volt! – Chase elmesélte, hogy mi volt a vita tárgya. Mr. Silwer rászólt a fiúkra, hogy ne beszélgessenek annyit, de hát hiába mondta nekik, meg se hallották. Feladta és folytatta az órát.
- Öcsém – mondta Will kárörvendőn. – Ez zsír! És felvettétek? – Will megint ránk nézett. A szemem sarkából láttam, hogy minket néz. Pontosabban nem is minket, hanem Penny-t. Persze Penny észre se vette. Visszafordult Chase-hez – Hallod? Ez a Penny nagyon szép! – és igaza volt. Penny csakugyan szép volt. Háta közepéig érő, szőke haja volt és tengerkék színű szeme. Nálam, egy pár centivel alacsonyabb lehetett. Vékony és nagyon csínos. Térdig érő narancssárga ruhába volt, ami nyakba kötős is. Fehér kis kardigán volt rajta és fehér nyitott orrú és bokánál csatos magas sarkú. Úgy döntöttem, hogy megszólítom biztos nagyon rendes lány.
- Szia, Stella Wennel vagyok! – mutatkoztam be. – Te pedig Penny. – mosolyogtam rá. – Én is új vagyok, ma jöttem.
- Szia! – a hangja nagyon kellemes volt. Gondoltam, hogy énekes lehet. – Nagyon örvendek.
- Milyen szakon vagy? – kérdeztem kíváncsian. – Tippelhetek? – biccentett a fejével. – Ének?
- Igen! – mosolygott. Majd érthetetlenség váltotta fel. - Honnan tudtad?
- Hallatszik a hangodon. Más, mert tisztább.
Most, hogy már nem minket néztek Will-ék, alaposan szemügyre tudtam venni Chase-t. Szőke, kissé barnás árnyalatú haja és barna szeme volt. Olyan fél fejjel magasabb lehetett nálam. Csibészes mosolya volt, mint Chrisnek. Rövid, térdig érő gatya volt rajta, fehér mintás felső és fehér tornacipő. Pár perc múlva kicsengettek és mindenki pakolni kezdett. Következő óránk tesi volt a tornateremben. Odajött hozzám Suesan és Samanta. Bemutattam nekik Penny-t és megkérdeztem őket, hogy lehet-e velünk? Bólintottak a fejükkel és elindultunk a tornaterem irányába. Odaértünk az öltözőkhöz és egyszer csak elhaladt mellettünk a 4 fiú. Csak Will és Chris nézett ránk. Chris rám kacsintott Will pedig Penny-re. Penny nagy értetlenséggel nézett rám.
- Kik ezek? – kérdezte. Rámosolyogtam.
- Ők a suli legnépszerűbb srácai, és meg kell hagyni, ők a leghelyesebbek is. Sok lány futott utánuk. – Penny nagyon nézett Will után. Ebből azt szűrtem le, hogy Penny szerint is helyesek, főleg Will. – Na, gyere. – nevettem rajta, hogy milyen megmerevedetten nézet. Behúztam az öltöző ajtaján. Jane és csatlósa Jessica éppen utánunk léptek be az ajtón. Jane-ből csak úgy áradt a düh. Szerintem látta, hogy a fiuk ránk kacsintottak és ettől nagyon féltékeny lett. Úgy döntöttem nem én vagyok a hibás, úgyhogy bementem az öltözőbe. Átöltöztem a tesi cuccomba. Röpiztünk. Nagyon jó volt. Nagyon szeretek játszani így nem volt gond. Amikor kiválasztottuk, hogy ki lesz kivel. Velem volt: Penny, Chris, Will, Jane. Ellenfeleink pedig: Samanta, Chase, Chedric, Jessica és Suesan. Mivel egy csapatba csak 5 játékos játszhat így nem volt választási lehetőségünk. Jane jobbszélen elől, Suesan balszélen elől, Chris jobb szélen hátul, Chedric bal szélen hátul, én pedig középen. Chrisnek kellett szerválnia. Beleütött a labdába és jó magasan a háló felett repült át. Chase visszaadta a labdát és pont nekem jött. Visszaütöttem és Jessicának ment. Jessica elugrott előle, így miénk lett a pont. Következő menetben Jane miatt nem mi kaptunk pontot. Ez így ment végig. Tesi óra végén mindenki az öltözőbe ment. Amikor kiléptem a tornaterem ajtaján Jane nekem jött. Úgy meglökött, hogy majdnem elestem.
- Valami probléma van? – kérdeztem nyersen és zavarodottan. Jane úgy nézett rám, mintha ez magától érthető lenne.
- Ha jobban játszottál volna nem lett volna döntetlen – hagyták el a szavak a száját. Nyávogó hangja sértette a fülemet.
- Parancsolsz? – amikor ezt kimondtam megjelent Suesan, Samanta és Penny mögöttem.
- Igen jól hallottad! Te vagy a hibás! – nem igazán értettem, hogy mi a problémája velem. Megmordult a hasam. Éhes voltam. Most jött az ebéd! Utána mehettünk haza. Úgy döntöttem csak ennyit mondok – Nem tudom mi a bajod velem! Én nem csináltam semmit!
- Az a bajom, hogy Chrisszel együtt vagy! – nyögte ki az igazságot.
- Mi? - A hangom az égig szaladt. – Én? Alig beszélek vele! Ha téged ez zavar, akkor még köszönni se fogok neki! – persze a hátam mögött keresztbe tettem az ujjam. Csak azért mondtam, hogy befejezzük a vitát. – Mennem kell, szia! – elköszöntem tőle és a csajokkal bementem az öltözőbe!
- Stella! Ezt nem gondoltad komolyan ugye? – kérdezte aggodalmasan Penny.
- Dehogy! – nyugtattam meg. – Öltözzünk, mert kilyukad a gyomrom! – gyorsan felöltöztünk.
Összeszedtük a cuccunkat, és mint 4 jó barát átmentünk az ebédlőbe. Már majdnem tele volt. Odamentünk a pulthoz, szedtünk egy-egy adagot és leültünk egy üres asztalhoz. Amikor leültünk akkor lépett be Chris és 3 barátja. Chris azonnal keresni kezdett valakit. Mikor meglátott nyugodt lett és rám mosolygott. Lenéztem a tálcámra, és amikor felnéztem megint, már nem volt ott. Valaki mellettem kifordított egy széket és leült rá. Gondoltam valaki le szeretne ülni, mert máshol nincs hely. De amikor több széket fordítottak ki, kezdett az egész fura lenni, de nem igazán foglalkoztam vele.
- Szia! – súgta valaki hirtelen a fülembe! Egy kicsit megugrottam, hirtelen ért. Rá néztem az illetőre.
- Te jó ég! Megijesztettél!
- Ne haragudj! – a csibészes mosolyával rám mosolygott. Tudta, hogy ez be fog válni. – Mellesleg leülhetünk?
- Úgy érzem ezzel egy kicsit elkéstetek, de miért is ne! – diadalmasan rám mosolygott.
- És hogy vagy? Hogy telt az első napod? – a többi fiú a lányokkal beszélgettek.
- Hát nézzük csak – gondolkoztam. Avassam be, hogy fantasztikus volt a tánc, csak mert ő volt a párom. Vagy, hogy most vesztem össze Jane-nel. Úgy döntöttem a táncot nem mondom el neki, de a Jane-s dolgot igen. – Fantasztikusan. – a szám lefancsalodott mintha citromba haraptam volna!
- Mi a baj? – vált a hangja együtt érzővé.
- Hát, máris megutáltattam magam!
- Mi? – kérdőn nézett rám.
- Hát mindenki utál!
- Ebben nem lennék annyira biztos. Nézz, körbe itt ülünk 8-an és abból mindenki kedvel. És mind ide járunk vagy már ezer éve! Kivéve Pennyt, de akkor is!
- Jó ez lehetséges, hogy ti nem, de ott van Jane, s ha ő utál, akkor az egész suli! – amikor kimondtam Jane nevét eltorzul az arcom. Chrisben mintha dühöt keltett volna fel ez az egy név.
- Mit csinált? – a hangja nagyon harcias volt.
- Csak engem okolt a röpi miatt, hogy döntetlen lett.
- Jól játszottál! – dicsért meg. – Amúgy meg Chase tehet róla, hogy ilyen jól szervált.
- Köszi! Te is nagyon jól játszol.
- Kösz! De folytasd mi volt utána? – tért vissza a tárgyhoz.
- Csak, utána mégis kinyögte, hogy mi a baja!
- Na és mi? – kíváncsiskodott!
- Az, hogy azt hiszi, hogy én járok veled!
- Mi? Ez! Úr Isten! Nem találok szavakat! Ez teljesen megőrült! Bekattant. – darálta egymás után a szavakat.
- Hát igen, nem normális! De leállítottam.
- Hogyan?
- Hát azt mondtam, hogy ha őt zavarja, akkor még köszönni se fogok neked! De ezt most alaposan megszegem, de nem érdekel.
- Meg ne merd! – vált aggodalmassá a hangja.
- Nyugi, az ujjam keresztbe volt téve! – mosolyogtam és felmutattam az ujjaimat. Az aggodalmat a megkönnyebbülés és a mosolygás váltotta fel. Ketten nevettünk Jane-en.
- Stella! – szólított meg Suesan.
- Igen?
- Ma megyünk egy kicsit shoppingolni! Nincs kedved jönni?
- De tök jó lenne, csak megkérdezem Hollyt. Ja és előtte haza kellene ugranom!
- Hazaviszlek!
- Felőlem, megkérdezem! – kivettem a telefont a táskámból és tárcsázni kezdtem. „Szia Holly! Stella vagyok! Azt szeretném megkérdezni, hogy mehetek-e a lányokkal egy kicsit vásárolni? Igen? Köszi! Majd Suesan hazavisz, azért ne fáraszd magad! Szia!”
- Megengedte!
- Fantasztikus!
- Mi is mehetünk? – vetette fel a kérdést Chase.
A lányokkal gyorsan összenéztünk és billentettünk a fejünkkel!
- Persze miért is ne!
- De jó! – örvendezett Chase.
- Mindenki tud jönni? – mindenki bólintott csak Will nem.
- Will, tudsz jönni?
- Ki nem hagynám! – le nem vette volna a szemét Pennyről. El nem tudtam hinni, Will hogy beleesett Pennybe. Felálltam, hogy kivigyem a tálcámat a többiekkel együtt. Chris elvette a telefonom a tálcámról és bepötyögött valamit. Kérdőn rá néztem.
- Csak, hogy meglegyen! – mosolygott. Ebből lekövetkeztettem, hogy a számát írta be. Kiértünk a parkolóba. Sueson megállt egy kocsi mellett és beszállt. Kinyitotta nekem az ajtót és bemásztam mellé. Egy kis ideig furikáztunk és navigáltam, hogy merre menyjen.
- Képzeld lesz egy bál a suliba! Jövő héten!
- Komolyan? Ez tök jó!
- Arra gondoltam akkor nézhetnénk báli ruhákat is!
- Persze az tök szupi lenne!
Befordultunk a kapun és leparkolt a ház előtt. Kiszálltam a kocsiból és kivettem a cuccom.
- Gyere be!
- Oké – olyan zavarodott volt a ház látványától, hogy azt hittem nem fog tudni egyenesen járni. Benyitottam és behúztam az ajtón Suesant. Találtam egy kicsi cetlit a fogason. Az állt rajta, hogy: „Fent vagyok az 1-ső emeleten a ruhatervező szobába! Puszi: Holly”
Egyenesen felmentem zavarodott barátnőmmel az emeletre. A falon szebbnél- szebb fényképek álltak és Suesan mindegyiknél megállt.
- Mit dolgozik a nagynénid?
- Ő a Gucci vezetőtervezője.
- Mi? Te jó ég! Holly Wennel a nagynénéd?!
- Jaja. Mivel a tervező szobába van így lehet, hogy épp tud neked adni valamit. Egy órát vagy nyakláncot, vagy csak egy felsőt.
- De hát arra nincs szüksége?
- Nem. Ezek olyan cuccok, amiket épp nem tud felhasználni vagy ilyenek. Gyere, megmutatom a szobámat. – tovább mentünk. A lépcső tetején balra fordultunk. Egy kicsike folyosón mentünk végig, aminek az oldala teljesen üveg volt. Az utcára és a kapu felé nézett. Kinyitottam neki a szobám ajtaját és elálmélkodott a látványtól. A szobám egyik fala teljesen üveg volt. Az a hátsókertre és a medencére nézett. A sok ablak között egy üvegajtó állt, amin keresztül ki tudtunk menni a teraszra.
- Még nem volt időm kipakolni. – a szobám fehér színű volt, de volt egy kicsi rózsaszín beütése.
- Nagyon szép a szobád!
- Köszi! De nem az én érdemem! Holly csinálta ilyenné! Itt a fürdőszoba – mutattam az egyik ajtóra. – Ez pedig a gardrób! – nyitottam ki a másik ajtót
- Ez nagyon szép.
Felvettem a székemről a táskámat és kimentem Suesan-nal a szobámból. A lépcsőhöz értünk, és ott egyenesen továbbmentünk. Megálltam egy ajtó előtt és benyitottam. Két lépést tudtam tenni és már bele is ütköztem egy ruhadarabba. Suesan közvetlenül utánam jött. Hatalmas volt ez a szoba. Minden fehér színű.
- Holly? – kiáltottam.
- Igen?
- Hol vagy?
- Raktár!
- Melyikben?
- A másodikban.
- Oké – ez a kiabálás így ment végig. Suesan-nel bementünk az ajtón és ott volt Holly. Éppen egy szövetdarabot keresett.
- Szia – köszöntem. Holly megfordult és egy puszit nyomott a homlokomra. – Holly ő Suesan. – mutattam be őket egymásnak. – Suesan ő pedig Holly.
- Szia! – nyújtotta a kezét Holly.
- Szia! El sem hiszem, hogy Holly Wennel-lel fogok kezet! Ez hihetetlen! Imádom a munkáját!
- Köszönöm! – mosolygott Holly.
- Na, hát mi akkor megyünk! – vágtam közbe a beszélgetésbe.
- Rendben! És, hogy jössz haza?
- Hát – fordultam Suesan felé.
- Én, hazadoblak, ha kell – ajánlotta fel.
- Igen – gondolkozott Holly – vagy elmehetsz a saját kocsiddal és akkor nem kell senkinek hazahozni.
- Tényleg – jutott az eszembe – ez tök jó ötlet! De hol a kulcs? – mert még nem találkoztam vele.
- A garázsba van egy kis kulcstartó a falon felfúrva, oda van felakasztva. Menni fog?
- Persze! Köszi!
- Várj! – a zsebembe csúsztatott 400 dollárt. – Erre szükséged lesz.
- Kösz! Imádlak – adtam puszit az arcára és kimentem a raktárból és a szobából is.
- Én is – ordította utánam, de már alig hallottam. Lerohantunk a lépcsőn, ki az ajtón. Átmentünk a garázsba. Kinyitottam a garázskaput. Azonnal megtaláltam a kulcsot a falon. Levettem, beszálltam a kocsimba és kiálltam a kapun. Suesan ment elől én pedig mögötte. Útközben felhívtam Christ.
- „ Szia, Chris itt Stella!
- Szia, Stella mond!
- Csak annyi, hogy hol talizzunk?
- A belvárosban a központ alatt. A bejáratnál!
- Rendben!
- Tudod, hol van?
- Igen, vagyis sejtem de Suesan biztos tudja!
- Oké, akkor ott találkozunk! Szia!
- Szia!” – és letettem a telefont.
Suesant is felhívtam, hogy egyeztessünk. Arra kanyarodott amerre mondtam. Leparkoltunk mind a ketten és kiszálltunk a kocsiból.

2. fejezet: Megérkezés abba a városba, ami sose alszik

Hihetetlen látvány volt. Még be se értünk az állomásra, de a sok fénytől olyan világos volt, mintha nappal lenne. Csak annyiban más, hogyha felnézel, nem vakít el a nap fénye. Annyira nyüzsgött, mintha karácsonyi bevásárlásra mennének az emberek. Összeszedtem a cuccomat. Mp4 vissza a táskába, a fülhallgatóval együtt. Pár perc múlva be is értünk, és azonnal kiszúrtam Hollyt. A szőke hajáról és a ruhájáról azonnal felismertem, hogy ő az én nagynénim. Boldogan szálltam le a vonatról annak ellenére, hogy majdnem lehúztak a bőröndjeim. Amikor már majdnem hasra estem valaki megfogta és levette a táskámat.
- Ó, nagyon köszönöm! – hálálkodtam
- Szóra se érdemes. – mosolygott rám. – Innen menni fog?
- Persze.
- Akkor, szia! – köszönt el.
- Szia és még egyszer, köszi! – ordítottam utána. Már csak a válla fölött intet vissza.
Megláttam Hollyt felém rohanni nem érdekelt körülöttem senki, csak meg akartam ölelni.
- Szia! – kiáltotta. Azonnal megölelt jó szorosan. Teljesen megfeledkeztem már a hangjáról. Jó volt hallani.
- Szia! – súgtam a fülébe.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! Hogy utaztál? Bell és Don jól vannak? Na és David és Lucy?
- Én is örülök, hogy itt vagyok. Igen jól utaztam. Anyu és apu is jól van! David tanul, de jól van. Lucy is jól van. Puszilnak téged!
Közben elindultunk lefelé a lépcsőn. Majd fel a lépcsőn és ott voltunk a jegypénztáraknál. Kimentünk az ajtón és egyenesen a parkolóba mentünk. Egy piros sportkocsi mellett megálltunk. Én tovább mentem volna, de Holly megállt. Bepakolta a bőröndöket és már én is beültem. Hajtani kezdett.
- Nagyon csini vagy! Nagyon jó ez így együtt. – dicsérte meg a ruhámat. Elhittem, hiszen ő mondta.
Nem kellet sokat utazni és ott voltunk a házánál. Csodálatosabbnál csodálatosabb házakat láttam. Nem igazán értettem minek kell valakinek ekkora ház! De hiszen ez Los Angeles. Gondolom Holly lakása is nagy. Egyszer lefékezett és befordult egy kapun. Elállt a lélegzetem. Ez a ház megnőtt mióta itt voltam? Kívülről nagy ablakok és az alsó szintet fa burkolatszerűség veszi körbe. A kert valami gyönyörű. Látszott a kertész munkája. Kinyitotta a bejárati ajtót. Nagy, fából készült, üveg van benne. Nagyon szép és kétszárnyas. A ház belülről fehér, szinte minden fehér. Hatalmas. A padló barna és a berendezési tárgyak is. Fantasztikus szimmetriába van a két szín. Szembe lépcső. Balra konyha, étkező. Jobbra nappali. Az a furcsaság, hogy át tudsz menni a konyhába a nappaliból anélkül, hogy végig menj az előszobán. Nagyon szép. A felső szintek a szobák és még sok minden. Olyan ez, mint egy palota.
- Holly én elmentem aludni! – mondtam hangosabban, mert nem tudtam pontosan hol van.
- Rendben – hallatszott a hangja valahonnan a nappali felől – Holnap már suli.
- Ööö, rendben! Mikor keljek?
- Majd én keltelek.
- De mikorra legyek kész?
- Fél 9-re.
- Rendben! Jó éjt!
- Jó éjt.
Fél kilenc volt, de én már aludni készültem. Féltem, hogy anyáék hívni fognak, én pedig nem fogom felvenni a telefont és aggódni fognak. Próbáltam fent maradni még egy kicsit, de csak 5 percig sikerült, utána elnyomott az álom. Este olyan mélyen aludtam, hogy ha szerettem volna, se tudtam volna álmodni. Annyi erőm se volt, hogy egy kicsit gondolkozzak. Így feladtam és már csak a reggelre emlékszem.

Előszó és 1. fejezet: Nagy utazás.

Balett és Hip-hop

Előszó

Egy 17 éves lány, akit Stellának hívnak, elmegy a csodálatos napsütötte Los Angelesbe, hogy ott folytassa tanulmányait. Álma, hogy nagyon jó táncos legyen belőle. De a sors máshogy szeretné. Egy kicsit megkavarja és megnehezíti ezt a tervet. Sok akadályt gördít elé, de a végén mégis legyőzi.

1. fejezet
Nagy utazás.

Szép napsütötte reggelre ébredtem Albuquerque-ben. Örültem neki, mert nem akartam, hogy amikor elindulok, azonnal elázzak. Vonattal kellet mennem, de nem volt annyira sok idő az út. Csak 6 óra, de megérte. Egy évig ott fogok lakni a nagynénimnél Holly-nál. Holly egy nagymenő divatcégnek a vezetője, a GUCCI-nak. Így mindig kapok tőle ruhákat, kiegészítőket, cipőket. Sokat van úton így nagyon keveset van otthon, de van szakácsa, takarítónője. Sose leszek egyedül. A háza hatalmas, földszint és 2 emelet. Minden szobához gardrób és fürdő. Kint medence, terasz és ezer más dolog. Egy csomó olyan, amire nincs is szüksége. Örültem, hogy oda költözök.
Van 2 testvérem. Egy bátyám és egy húgom. A bátyám 20 éves, egyetemista. David figyelt rám és Lucyre. Mindig segített. Persze mi is veszekedtünk, de akkor is szeretjük egymást. Jogot tanul Phonix-ben. Már csak havonta kétszer jön haza, sajnos. A hugicám Lucy a helyi iskolában tanul, most 7.-es. Nagyon beszédes, vidám, és nem bírja ki, ha nincs társaságba. Anyukám Bell, a világ legjobb anyukája. Mindig segített a háziban, tudta mit kell tenni, ha fájt valamim. És persze a csodálatos apukám Don. Mindig azért dolgozott, hogy nekünk jó legyen, hogy mindenünk meglegyen. Mindig tudja, hogy mit kell mondani, ha valami fáj. Ha egy fiú összetörte a szívem a szüleim tudták mit kell tenni. És még az unokatestvéreim. Fantasztikusak. Csak így tudom őket jellemezni. Egy fantasztikus család áll mögöttem, és ha baj van, segítenek. Vagy 25 unokatestvérem van és inkább már testvérek, mint unokatestvérek.
Úgy döntöttem, pizsamában megyek le reggelizni. Míg levágtattam a lépcsőn azon gondolkoztam, hogy mit fogok felvenni, de nem jutottam döntésre, így későbbre halasztottam.
- Jó reggelt!- szólalt meg anyucim bársonyos hangja.
Odamentem anyához és egy jó nagy puszit nyomtam az arcára.
- Neked is jó reggelt! Mennyi az idő?
- Fél tíz-szólt hozzám apu miközben nézte a tv-t.
- 1 órakor indul a vonat – gyorsan körbenéztem és láttam, hogy Lucy sehol. Mindig itt szokott lenni, általában a lap top előtt szokott ülni, apa mellett a kanapén. – Lucy?
- Fent van a szobájába. Olvas valami könyvet. Most nagyon belejött az olvasásba. Mintha beteg lenne.
Rámosolyogtam. Elindultam felfelé a lépcsőn. De hamar visszafordultam.
- Anyu – szólítottam meg. Felém nézett– Ha nagyon szépen megkérlek, csinálsz nekem egy capuchinot?
- De csak ha nagyon szépen – ugratott.
- Kérlek szépen – vetettem be hatalmas mosolyom.
- Csinálok.
- Köszi! Megnézem Lucyt.
Felmentem a lépcsőn, egyenesen hugi szobája felé. Csönd volt bent, bár mintha zene szolt volna. Benyitottam hozzá.
- Szia, hugi! – köszöntem. Olyan frászt kapott, hogy megugrott.
- Szia! A szívrohamot hozod rám! Kétszer olyan gyorsan ver a szívem, mint általában szokott.
- Ne haragudj! – kérleltem. Láttam, hogy levette a kezét a szívéről, így gondoltam megbocsátott. – Mit olvasol? – kíváncsiskodtam.
- Harry Potter első részét.
- Az nagyon jó! Én is olvastam és megszállott lettem – a szám elmosolyodott, ahogy a megszállott szót kimondtam. – Nem akarsz átjönni az én szobámba? Pakolnom kell még egy kicsit és nem akarok egyedül lenni.
- Persze. Segítenem is kell? – fintorította el a száját, miközben kiléptünk a szobája ajtaján.
- Nem kell, ha nem akarsz – beértünk a szobámba és Lucy leült az ágyamra. Nekem akkor jutott eszembe: chapuchino. - Mindjárt jövök.
És már el is tűntem. Szaladtam, így hamar leértem a konyhába. Gyorsan elvettem a pultról.
- Köszi – szóltam gyorsan anyának és már el is indultam felfelé.
Volt mit még pakolnom, bár a nagyobb részével készen voltam, azért még siettem. Anya nem sokára megjelent az ajtómban:
- Stella! – szólított meg. Nem számítottam rá, így egy kicsit megugrottam.
- Igen?
- Van egy jó hírem!
- Mi az? – lelkesedtem. Nem hittem, hogy van attól jobb hír, mint, hogy mehetek Los Angelesbe.
- Holly fog kimenni eléd a vasútállomásra.
- Mi? – hüledeztem. - Komolyan?
- Igen - szemlátomást örült neki, hogy ennyire tetszik. – Most hívott az előbb, hogy 2 hétig itthon lesz, miután megérkezel. Majd segít egy pár dologban.
- Óóó, ez fantasztikus. – Így még több kedvem volt menni, hogy láthatom fantasztikus nagynénimet.
- Szerintem ideje elmenned, fürödni – kérdőn ránéztem. Látta, hogy nem értem. – Csak mert másfél óra és indul a vonatod.
- Mi? – hirtelen ránéztem az órára. Nem is figyeltem mennyi az idő. – Te jó ég. Elmentem – s már ott se voltam.
Gyorsan berohantam a fürdőbe. Magamra csaptam az ajtót. Hátam közepéig érő hajamat kontyba fogtam és beálltam a zuhany alá. Magamat ismerve, ha fürdővizet engedek, sose szállok ki belőle, így inkább zuhanyoztam. Tíz perc alatt lefürödtem. A hajam vizes lett, de addig is kiengedtem, hogy száradjon. Egy szál törölközőben berohantam a szobámba és öltözni kezdtem. A fehérnemű már rajtam volt és álltam a nyitott szekrény előtt. Feltettem magamnak a kérdést: Mi a csudát vegyek fel? Rengeteg ruhám volt és egy rész már bőröndbe csomagolva. Arra gondoltam, hogy ha hideg lesz, akkor ne fázzak, de ha meleg lesz, akkor ne izzadjak meg benne. Csak álltam és álltam, amikor megpillantottam egy rég fel nem vett ruhámat. Comb közepéig érő, barna színű ruha. Övvel a derekán megkötve. Hozzá fekete magas sarkú és fekete cicanadrág. Egy kis barna kézitáskába beledobtam a fontos dolgokat. Pénztárca, telefon, kulcs, vonatjegy, fülhallgató, zsepi és még pár apróság. És most jön a hajam. Leültem a tükör elé. Elkezdtem kibontani a fésűvel. A víztől olyan fél göndör volt. Szóval nem egyenes és nem is hullámos. Egy hajpántot beleraktam. A szememre csak szempillaspirált tettem. A számra szájfényt. Összedörzsöltem ajkaimat. Beletúrtam barna hajamba és megnéztem kékszínű szemeim alatt a „táskákat”. A hajgumit is beledobtam a táskámba. Nagy nehezen elbúcsúztam a szobámtól és lecipeltem a csomagokat. Szerencse, hogy azonnali járat és nem kell leszállni majd egy másikra felszállni. Az előtérbe vittem a csomagokat, majd visszamentem a konyhába.
- Minden megvan? – kérdezte anyu, mint mindig.
- Igen! Azt hiszem.
- Nem baj, ha valami hiányzik- rám kacsintott. Ezt nem értettem, persze hogy gond, ha valamit nem viszek magammal. – Ha valamit kifelejtettél, akkor az biztos, hogy nem fontos. Holly biztos be tudja majd neked szerezni. – mosolygott, amikor kimondta nagynéném nevét.
- Ööö, rendben. Induljunk, nehogy lekéssem a vonatot. – sürgettem drága szüleimet és édes hugicámat.
Még egyszer elbúcsúztam a háztól, a szobámtól, a kerttől. Beültem a kocsiba és elindultunk. Hugi mellettem, anya és apa pedig elöl. 20 percig utaztam kis családommal a vasútállomás felé. Amikor odaértünk olyan ideges voltam, görcsölt a hasam. Mindent csinált csak azt nem, amit egy normális hasnak kellene. Megnéztem hányas vágányról indul a vonat és lementünk mellé. Ott vártunk vagy 15 percet a vonatra. Jó meleg volt, így nem panaszkodhatunk. Ez alatt a 15 perc alatt gondosan el tudtam köszönni szerető anyukámtól, gondoskodó apukámtól és beszédes húgomtól. Sok ölelgetés és puszilkodás után felültem a vonatra. Láttam, hogy anyának és Lucynek könnybe lábad a szeme, és apa is erősen küszködött a könnyeivel. Én is sírtam, de nekem végig csordultak az arcomon a kis könnycseppek. Gyorsan letöröltem őket. A vonat elindult és elhaladtam családocskám mellet. Nehéz volt belegondolni, hogy egy évig távol leszek tőlük. Persze örültem neki, hogy más környezetbe kerülök, azért mégis féltem. De ez minden ésszerű embernél így van. Bedugtam a fülhallgató végét az mp4-embe és beraktam a fülembe. Hallgatni kezdtem a legkedveltebb zenéimet. Például Jesse McCartney-tól a Beautyful Soul-t. Olvastam, aludtam, zenét hallgattam. Annyira nem is volt sok ez az út. Közbe lement a nap, de még nem volt sötét.