Balett és Hip-hop
Előszó
Egy 17 éves lány, akit Stellának hívnak, elmegy a csodálatos napsütötte Los Angelesbe, hogy ott folytassa tanulmányait. Álma, hogy nagyon jó táncos legyen belőle. De a sors máshogy szeretné. Egy kicsit megkavarja és megnehezíti ezt a tervet. Sok akadályt gördít elé, de a végén mégis legyőzi.1. fejezet
Nagy utazás.
Szép napsütötte reggelre ébredtem Albuquerque-ben. Örültem neki, mert nem akartam, hogy amikor elindulok, azonnal elázzak. Vonattal kellet mennem, de nem volt annyira sok idő az út. Csak 6 óra, de megérte. Egy évig ott fogok lakni a nagynénimnél Holly-nál. Holly egy nagymenő divatcégnek a vezetője, a GUCCI-nak. Így mindig kapok tőle ruhákat, kiegészítőket, cipőket. Sokat van úton így nagyon keveset van otthon, de van szakácsa, takarítónője. Sose leszek egyedül. A háza hatalmas, földszint és 2 emelet. Minden szobához gardrób és fürdő. Kint medence, terasz és ezer más dolog. Egy csomó olyan, amire nincs is szüksége. Örültem, hogy oda költözök.Nagy utazás.
Van 2 testvérem. Egy bátyám és egy húgom. A bátyám 20 éves, egyetemista. David figyelt rám és Lucyre. Mindig segített. Persze mi is veszekedtünk, de akkor is szeretjük egymást. Jogot tanul Phonix-ben. Már csak havonta kétszer jön haza, sajnos. A hugicám Lucy a helyi iskolában tanul, most 7.-es. Nagyon beszédes, vidám, és nem bírja ki, ha nincs társaságba. Anyukám Bell, a világ legjobb anyukája. Mindig segített a háziban, tudta mit kell tenni, ha fájt valamim. És persze a csodálatos apukám Don. Mindig azért dolgozott, hogy nekünk jó legyen, hogy mindenünk meglegyen. Mindig tudja, hogy mit kell mondani, ha valami fáj. Ha egy fiú összetörte a szívem a szüleim tudták mit kell tenni. És még az unokatestvéreim. Fantasztikusak. Csak így tudom őket jellemezni. Egy fantasztikus család áll mögöttem, és ha baj van, segítenek. Vagy 25 unokatestvérem van és inkább már testvérek, mint unokatestvérek.
Úgy döntöttem, pizsamában megyek le reggelizni. Míg levágtattam a lépcsőn azon gondolkoztam, hogy mit fogok felvenni, de nem jutottam döntésre, így későbbre halasztottam.
- Jó reggelt!- szólalt meg anyucim bársonyos hangja.
Odamentem anyához és egy jó nagy puszit nyomtam az arcára.
- Neked is jó reggelt! Mennyi az idő?
- Fél tíz-szólt hozzám apu miközben nézte a tv-t.
- 1 órakor indul a vonat – gyorsan körbenéztem és láttam, hogy Lucy sehol. Mindig itt szokott lenni, általában a lap top előtt szokott ülni, apa mellett a kanapén. – Lucy?
- Fent van a szobájába. Olvas valami könyvet. Most nagyon belejött az olvasásba. Mintha beteg lenne.
Rámosolyogtam. Elindultam felfelé a lépcsőn. De hamar visszafordultam.
- Anyu – szólítottam meg. Felém nézett– Ha nagyon szépen megkérlek, csinálsz nekem egy capuchinot?
- De csak ha nagyon szépen – ugratott.
- Kérlek szépen – vetettem be hatalmas mosolyom.
- Csinálok.
- Köszi! Megnézem Lucyt.
Felmentem a lépcsőn, egyenesen hugi szobája felé. Csönd volt bent, bár mintha zene szolt volna. Benyitottam hozzá.
- Szia, hugi! – köszöntem. Olyan frászt kapott, hogy megugrott.
- Szia! A szívrohamot hozod rám! Kétszer olyan gyorsan ver a szívem, mint általában szokott.
- Ne haragudj! – kérleltem. Láttam, hogy levette a kezét a szívéről, így gondoltam megbocsátott. – Mit olvasol? – kíváncsiskodtam.
- Harry Potter első részét.
- Az nagyon jó! Én is olvastam és megszállott lettem – a szám elmosolyodott, ahogy a megszállott szót kimondtam. – Nem akarsz átjönni az én szobámba? Pakolnom kell még egy kicsit és nem akarok egyedül lenni.
- Persze. Segítenem is kell? – fintorította el a száját, miközben kiléptünk a szobája ajtaján.
- Nem kell, ha nem akarsz – beértünk a szobámba és Lucy leült az ágyamra. Nekem akkor jutott eszembe: chapuchino. - Mindjárt jövök.
És már el is tűntem. Szaladtam, így hamar leértem a konyhába. Gyorsan elvettem a pultról.
- Köszi – szóltam gyorsan anyának és már el is indultam felfelé.
Volt mit még pakolnom, bár a nagyobb részével készen voltam, azért még siettem. Anya nem sokára megjelent az ajtómban:
- Stella! – szólított meg. Nem számítottam rá, így egy kicsit megugrottam.
- Igen?
- Van egy jó hírem!
- Mi az? – lelkesedtem. Nem hittem, hogy van attól jobb hír, mint, hogy mehetek Los Angelesbe.
- Holly fog kimenni eléd a vasútállomásra.
- Mi? – hüledeztem. - Komolyan?
- Igen - szemlátomást örült neki, hogy ennyire tetszik. – Most hívott az előbb, hogy 2 hétig itthon lesz, miután megérkezel. Majd segít egy pár dologban.
- Óóó, ez fantasztikus. – Így még több kedvem volt menni, hogy láthatom fantasztikus nagynénimet.
- Szerintem ideje elmenned, fürödni – kérdőn ránéztem. Látta, hogy nem értem. – Csak mert másfél óra és indul a vonatod.
- Mi? – hirtelen ránéztem az órára. Nem is figyeltem mennyi az idő. – Te jó ég. Elmentem – s már ott se voltam.
Gyorsan berohantam a fürdőbe. Magamra csaptam az ajtót. Hátam közepéig érő hajamat kontyba fogtam és beálltam a zuhany alá. Magamat ismerve, ha fürdővizet engedek, sose szállok ki belőle, így inkább zuhanyoztam. Tíz perc alatt lefürödtem. A hajam vizes lett, de addig is kiengedtem, hogy száradjon. Egy szál törölközőben berohantam a szobámba és öltözni kezdtem. A fehérnemű már rajtam volt és álltam a nyitott szekrény előtt. Feltettem magamnak a kérdést: Mi a csudát vegyek fel? Rengeteg ruhám volt és egy rész már bőröndbe csomagolva. Arra gondoltam, hogy ha hideg lesz, akkor ne fázzak, de ha meleg lesz, akkor ne izzadjak meg benne. Csak álltam és álltam, amikor megpillantottam egy rég fel nem vett ruhámat. Comb közepéig érő, barna színű ruha. Övvel a derekán megkötve. Hozzá fekete magas sarkú és fekete cicanadrág. Egy kis barna kézitáskába beledobtam a fontos dolgokat. Pénztárca, telefon, kulcs, vonatjegy, fülhallgató, zsepi és még pár apróság. És most jön a hajam. Leültem a tükör elé. Elkezdtem kibontani a fésűvel. A víztől olyan fél göndör volt. Szóval nem egyenes és nem is hullámos. Egy hajpántot beleraktam. A szememre csak szempillaspirált tettem. A számra szájfényt. Összedörzsöltem ajkaimat. Beletúrtam barna hajamba és megnéztem kékszínű szemeim alatt a „táskákat”. A hajgumit is beledobtam a táskámba. Nagy nehezen elbúcsúztam a szobámtól és lecipeltem a csomagokat. Szerencse, hogy azonnali járat és nem kell leszállni majd egy másikra felszállni. Az előtérbe vittem a csomagokat, majd visszamentem a konyhába.
- Minden megvan? – kérdezte anyu, mint mindig.
- Igen! Azt hiszem.
- Nem baj, ha valami hiányzik- rám kacsintott. Ezt nem értettem, persze hogy gond, ha valamit nem viszek magammal. – Ha valamit kifelejtettél, akkor az biztos, hogy nem fontos. Holly biztos be tudja majd neked szerezni. – mosolygott, amikor kimondta nagynéném nevét.
- Ööö, rendben. Induljunk, nehogy lekéssem a vonatot. – sürgettem drága szüleimet és édes hugicámat.
Még egyszer elbúcsúztam a háztól, a szobámtól, a kerttől. Beültem a kocsiba és elindultunk. Hugi mellettem, anya és apa pedig elöl. 20 percig utaztam kis családommal a vasútállomás felé. Amikor odaértünk olyan ideges voltam, görcsölt a hasam. Mindent csinált csak azt nem, amit egy normális hasnak kellene. Megnéztem hányas vágányról indul a vonat és lementünk mellé. Ott vártunk vagy 15 percet a vonatra. Jó meleg volt, így nem panaszkodhatunk. Ez alatt a 15 perc alatt gondosan el tudtam köszönni szerető anyukámtól, gondoskodó apukámtól és beszédes húgomtól. Sok ölelgetés és puszilkodás után felültem a vonatra. Láttam, hogy anyának és Lucynek könnybe lábad a szeme, és apa is erősen küszködött a könnyeivel. Én is sírtam, de nekem végig csordultak az arcomon a kis könnycseppek. Gyorsan letöröltem őket. A vonat elindult és elhaladtam családocskám mellet. Nehéz volt belegondolni, hogy egy évig távol leszek tőlük. Persze örültem neki, hogy más környezetbe kerülök, azért mégis féltem. De ez minden ésszerű embernél így van. Bedugtam a fülhallgató végét az mp4-embe és beraktam a fülembe. Hallgatni kezdtem a legkedveltebb zenéimet. Például Jesse McCartney-tól a Beautyful Soul-t. Olvastam, aludtam, zenét hallgattam. Annyira nem is volt sok ez az út. Közbe lement a nap, de még nem volt sötét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése